KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
   2011/július
SIDNEY LUMET
• Takács Ferenc: A rutin varázslója [RÉSZLET] Sidney Lumet 1924-2011
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: Filmrendszerváltás Filmesek az új filmgyártási struktúráról
• Pápai Zsolt: Fűzfapoéták és háztáji zombik Kísérleti és kisjátékfilmek
• Gorácz Anikó: Rabszolgasors Csicska
SIDNEY LUMET
• Orosdy Dániel: Árnyékvonal Gyöngyszemek a Lumet-életműben
• Pápai Zsolt: Sötétség és köd Harlemben Sidney Lumet: A zálogos
CIRKUSZFILMEK
• Szabó Noémi: Sátor-ponyva Cirkuszfilmek
• Sepsi László: Teleapokrif Carnivale – A vándorcirkusz
LATIN MOZI: MEXIKÓI ZSÁNEREK
• Géczi Zoltán: Két golyót a tábornok úrnak! Mexikói vadnyugat
LATIN MOZI: MEXIKÓ
• Varró Attila: Homo Luchador Mexikói szuperhősök
• Nevelős Zoltán: Embervadászat Vagyunk, akik vagyunk
DIGITÁLIA
• Szabó Z. Pál: A filmidő A 3D-mozi és a negyedik dimenzió keresése
ŐSESZTÉTIKA
• Bárdos Judit: A filmszem többet lát A korai filmelméletek
• Szíjártó Imre: A tizedik múzsa születése Karol Irzykowski
• Margitházi Beja: Ismeretlen ismerős A tizedik múzsa
TELEVÍZÓ
• Szabó Dénes: Gaga Horror Picture Show Sztár-imázs
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Árral szemben Udine
• Varga Balázs: Társadalmi térben Wiesbaden – goEast
KRITIKA
• Horváth Eszter: A lélek antropológiája Attenberg
FILM / REGÉNY
• Vajda Judit: Magányos és gyanakvó Saverio Costanzo: A prímszámok magánya
MOZI
• Tüske Zsuzsanna: Fair Game
• Pálos Máté: Amador
DVD
• Varga Zoltán: Wallace és Gromit: A teljes gyűjtemény
• Pápai Zsolt: Francia szépség
• Sepsi László: Állj mellém!
• Tosoki Gyula: Veronika meg akar halni
• Alföldi Nóra: Tigrisek földjén
• Vincze Árpád: Manolete
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Apám életére

Bori Erzsébet

Százéves a film, és csaknem egyidős vele a honi forgalmazók címadó hevülete. Néha miniatűr műremeket alkot a névtelen mester, máskor (többnyire) beéri akármilyen szerény, szürke szóval, mindegy, csak ne az eredetit, csak azt ne. Ezúttal a Legkedvesebb fiút áldozták fel az apa életéért, talán azért, mert a filmből kiderül, hogy a címszereplő nem érdemli meg a kedvenc titulust, s a vele járó előnyöket. Persze a másik két fiú, az öcs meg a báty is megéri a pénzét, de még a tisztes ősz atya múltjában is akad egynémely sötét folt.

Ha nézőknek is osztanának lapot a címadási játékban, én a Rocco és fiait bátorkodnám javasolni. Az olasz papa a háború utáni szegénység és munkanélküliség elől menekül Dél-Franciaországba, felesége meghal, és ő a puszta két kezével – bokszol és építkezik – teremt egzisztenciát a gyerekeknek. A legidősebb fiú tanár, nonkomformista és homoszexuális. Az elsőből következően ő a legszegényebb a fivérek között, az utóbbiból adódóan pedig tíz éve nem tart kapcsolatot az apjával. A legkisebb fiú gazdag, jól menő cége és elegáns felesége van Milánóban, de ő sem találkozik az apjával: a csóró öreg digó nem illik bele az aranyrámás képbe. Marad hát a középső fiú, a jóképű Jean Paul, egy tengerparti szálloda igazgatója, aki naponta fölkeresi a szanatóriumban lábadozó papát. Csakhogy a mintagyereknek merő zűr az élete, lop, csal és hazudik, kétes vállalkozásokba kezd, úszik az adósságban, és mindjárt összecsapnak a feje fölött a hullámok.

Jean Paul szorult helyzetében felkeresi a fivéreit; az egyik nem tud, a másik nem akar segíteni. Erre a kedvenc hamis életbiztosítást köt apja nevére, aztán egy kritikus pillanatban rosszra gondol… A papa is, ezért eltűnik a színről. Az elveszett apa keresése végre összehozza a testvéreket, és előbb-utóbb megkerül az öregfiú. A film meg abbamarad, nincs könnyes nagyjelenet; a „családegyesítés” amúgy sem old meg semmit, annyi az egész, hogy nem rendes dolog, ha az ember tíz évig nem is látja a családját.

Nicole Garcia rendező, ki a kamera mögé álló francia filmszínésznők népes táborába tartozik, másodfilmesként mutatkozik be nálunk. Első munkája szép sikert hozott, és jó film az Apám életére is. Kicsit lassú, kicsit fesztelen, de én szeretem az ilyent. A sok színes, képes, zajos álfilm között mindig jól jön egy hétköznapi emberek hétköznapi zűrjeiről szóló, rendesen összerakott darab, amely nem akar mindenáron nagyot mondani.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/11 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=999