KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
   2011/augusztus
KRÓNIKA
• Kelecsényi László: Nekrológ
• Varró Attila: Nekrológ
WOODY ALLEN
• Csillag Márton: Fűrészporos emlékek Woody Allen
• Horeczky Krisztina: Káoszban a rendet Woody – Allenről – Beszélgetések Stig Björkmannal
• Iványi Zsófia: Az Allen-szindróma Woody a díványon
VERDÁK
• Sepsi László: A félelem országútja Életre keltett autók
• Varró Attila: Autoerotika Dramaturgia négy kerékre
• Kovács Marcell: Koccanások és sikolyok Hajsza az utakon
• Kovács Marcell: Koccanások és sikolyok Hajsza az utakon
MARIO MONICELLI
• Csantavéri Júlia: Sírjunk vagy nevessünk? Mario Monicelli
• Pintér Judit: A boldogulás művészete Beszélgetés Mario Monicellivel
TERMÉSZETFILMEK
• Kovács Kata: Tragikus aranykor Magyar természetfilm
• Sípos Júlia: Madarak és emberek Beszélgetés Csányi Vilmossal
• Győrffy Iván: Vér, veríték, gyötrelem A természetfilm természetrajza
MAGYAR MŰHELY
• Fekete Ibolya: Anyám és más futóbolondok a családból Részletek a játékfilm forgatókönyvéből
MAGYAR ANIMÁCIÓ
• Muhi Klára: Születésnapok, vége hangulat, női vonal Kecskeméti Animációs Filmszemle
• Palotai János: Kreativitás felsőfokon Magyar animáció
DIGITÁLIA
• Baski Sándor: Közszolgálati kalózok A filmfogyasztás evolúciója 2.
FESZTIVÁL
• Harmat György: Hamu, gyémánt, fehér, piros Gdynia
KÖNYV
• Ruprech Dániel: Egy század dióhéjban Varga Anna: Az 1910-es évek orosz némafilm-kultúrája
KRITIKA
• Szabó Noémi: Végső állomás Harry Potter és a Halál ereklyéi 2.
• Kolozsi László: Elvétenéd, ha elvetetnéd? Varázslatos gladiátorok
MOZI
• Vajda Judit: Blue Valentine
• Tüske Zsuzsanna: Larry Crowne
• Varró Attila: Förtelmes főnökök
• Baski Sándor: Mr. Popper pingvinjei
• Roboz Gábor: Az ördög városa
• Hlavaty Tamás: Rossz tanár
• Sepsi László: Zöld Lámpás
• Lovas Anna: Micimackó
• Forgács Nóra Kinga: Tilva Roš
KRITIKA
• Varga Zoltán: Verdák 2
DVD
• Czirják Pál: Mágnás Miska
• Pápai Zsolt: Anthony Mann két kései filmje
• Nevelős Zoltán: Azután
• Benke Attila: Burrowers – A felszín alatt
• Benke Attila: Burrowers – A felszín alatt
• Varga Zoltán: Egy troll New Yorkban
• Tosoki Gyula: Útmutató házas férfiaknak
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

David Wnendt: Nézd, ki van itt

A szívünk mélyén megbúvó nácizmus

Kovács Bálint

A moziverzió összhatása vegyes, de üzenete egyértelmű

 

Azt hinné az ember, Hitlerrel viccelődni merész, polgárpukkasztó, bátor, szókimondó dolog. Timur Vermes ünnepelt sikerkönyvének, a Nézd, ki van itt-nek az volt a legszomorúbb tapasztalata, hogy bebizonyította: nem feltétlenül az, meg lehet oldani a dolgot semmitmondóan is. Pedig minek támadjon fel Hitler a 21. századi Berlinben, ha nem futja tőle többre, mint egy adag modoros és politikailag elég korrekt viccelődésre, meg némi, lerágott csont alakú médiakritikára?

Ha lehet is mondani mindenféle rosszat David Wnendt filmadaptációjáról, ugyanezt semmiképp: a fiatal német rendező pontosan tudta, mire akarja használni Vermes regényét, és következetesen végig is vitte azt. Vagy mert a regény megjelenése óta eltelt időben a nemzetközi helyzet fokozódott, vagy mert felelősségteljesebb művész az írónál, ő nem hagyta ki azokat a jelenségeket a filmből, amelyek a mai Európában a leginkább alkalmasak politikai alapú lövészárokásásra, és amelyek ennek ellenére mind kimaradtak a regényből. Wnendt arról akar beszélni, hogy az alacsony bérek vagy bármi más miatt eleve elégedetlen embereket egy kis migránsozással, arabozással, zsidózással milyen könnyen és szinte magától értetődően meg lehet győzni arról, a nácik eszméi, ha nem hívjuk őket nácizmusnak, tulajdonképpen nem is annyira hülyeségek. Már amennyiben nem gondolja így a nemes Európa lakosságának riasztóan nagy hányada mindenféle győzködés nélkül is, hiszen – állapítja meg Hitler – „A demokrácia meglehetősen csekély hatással volt az emberekre”.

És a Nézd, ki van itt moziverziója ettől – hogy átgondolt, a bennünket itt és most körülvevő világra reflektáló üzenetet szeretne közölni – máris súllyal, téttel bíró, és mint ilyen, tiszteletre méltó alkotássá válik. Ráadásul Wnendtnek még a társadalomkritikát is egyedibben sikerült megfognia, mint Vermesnek: beleírt a történetbe (három forgatókönyvíró-társával együtt) egy kiskutyát, akit Hitler agyonlő, és aki ezzel majdnem az időközben tévésztárrá lett Führer bukását okozza – mert ma főbenjáróbb bűn egy cuki állatot bántani, mint bármilyen politikai elvetemültség, lásd az akármelyik lelőtt szavannalakó keltette népharagot szemben a harmadik világbeli tömeggyilkos diktátorokról szóló, senkit nem érdeklő mínuszos hírekkel.

Csakhogy a filmnek a mondanivalója az egyetlen következetes és igazán egységes eleme, máskülönben olyan, mint egy falusi zsibvásár, ahol megfájdul a szemünk, mire végignézzük az összes csiricsáré portékát. A komoly hangvételű részek börleszkes, bugyuta tévéfilmek sablonjaival kidekorált szegmenseket váltanak, olyan poénokkal, mint hogy a kivágott ajtó orrba vágja a másik oldalon hallgatózó embert. A politikai aforizmákon elgondolkodó nézőt néha olyasmik zökkentik ki, mint hogy az addig merev arcú Hitler a lelőtt kutya tetemével kezd bohóckodni, sőt akadnak olyan, egészen alapvető dramaturgiai hibák is, mint a hosszú percekre leálló cselekmény, vagy mint egy minden előzmény nélkül felbukkanó és minden következmény nélkül eltűnő szereplő, akinek azért fontosnak kéne éreznünk a véleményét, vagy aggódnunk kéne a sorsáért.

Még a formai világ is zavaróan széttartó. Wnendt és az operatőr Hanno Lentz hol szubjektív kamerával, drónos felvételekkel tartanak lépést a korral, hol pedig tévésorozatosan túlvilágított jelenetekkel bombázzák a jó ízlést. A rendező megalkotja az év talán legviccesebb filmes utalását – a film egyik jelenete remekül idézi meg az ezerszer újrafeliratozott, híres jelenetet egy másik német Hitler-filmből, A bukásból –, de sem előtte, sem utána nem próbál hasonlóan játékos lenni. És a koncepció is váltakozik: a vegytiszta játékfilmbe „rejtett kamerás” részeket passzíroz be, amikor a Hitlernek öltözött főszereplő, Oliver Masucci a gyanútlan német járókelők valódi reakcióit hívja elő – ám mivel egy játékfilmben definíció szerint minden képkocka fikcióvá válik, ennek még akkor sem lenne súlya, ha az istenadta nép egyébként izgalmasabban reagálna.

A híresen állatbarát Hitler a film egy pontján azt magyarázza, ha a daliás németjuhászt kereszteznének egy tacskóval, abból tacskó-juhász születne, márpedig ez marhaság, hiszen az túlontúl komikusan nézne ki. Csábító ebben a kis példázatban a németjuhászban az átgondolt alapregény közlendőjét látni, a tacskóban a film szedett-vedett összevisszaságát – a korcsban pedig magát a Nézd, ki van itt-et, ami a tenyésztő legjobb szándéka és a nemesebb fél ellenére sem sikerült komolyan vehetően.

 

NÉZD, KI VAN ITT (Er ist wieder da) – német, 2015). Rendezte: David Wnendt. Írta: Timur Vermes regénye alapján David Wnendt, Mizzi Meyer, Marco Kreuzpaintner és Johannes Boss. Kép: Hanno Lentz. Zene: Enis Rotthoff. Szereplők: Oliver Masucci (Hitler), Fabian Busch (Fabian), Christoph Maria Herbst (Christoph), Katja Reimann (Katja), Lars Rudolph (Újságárús). Gyártó: Mythos Film / Constantin Film. Forgalmazó: Pannónia Entertainment. Feliratos. 110 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/10 49-50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12900