KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
   2011/augusztus
KRÓNIKA
• Kelecsényi László: Nekrológ
• Varró Attila: Nekrológ
WOODY ALLEN
• Csillag Márton: Fűrészporos emlékek Woody Allen
• Horeczky Krisztina: Káoszban a rendet Woody – Allenről – Beszélgetések Stig Björkmannal
• Iványi Zsófia: Az Allen-szindróma Woody a díványon
VERDÁK
• Sepsi László: A félelem országútja Életre keltett autók
• Varró Attila: Autoerotika Dramaturgia négy kerékre
• Kovács Marcell: Koccanások és sikolyok Hajsza az utakon
• Kovács Marcell: Koccanások és sikolyok Hajsza az utakon
MARIO MONICELLI
• Csantavéri Júlia: Sírjunk vagy nevessünk? Mario Monicelli
• Pintér Judit: A boldogulás művészete Beszélgetés Mario Monicellivel
TERMÉSZETFILMEK
• Kovács Kata: Tragikus aranykor Magyar természetfilm
• Sípos Júlia: Madarak és emberek Beszélgetés Csányi Vilmossal
• Győrffy Iván: Vér, veríték, gyötrelem A természetfilm természetrajza
MAGYAR MŰHELY
• Fekete Ibolya: Anyám és más futóbolondok a családból Részletek a játékfilm forgatókönyvéből
MAGYAR ANIMÁCIÓ
• Muhi Klára: Születésnapok, vége hangulat, női vonal Kecskeméti Animációs Filmszemle
• Palotai János: Kreativitás felsőfokon Magyar animáció
DIGITÁLIA
• Baski Sándor: Közszolgálati kalózok A filmfogyasztás evolúciója 2.
FESZTIVÁL
• Harmat György: Hamu, gyémánt, fehér, piros Gdynia
KÖNYV
• Ruprech Dániel: Egy század dióhéjban Varga Anna: Az 1910-es évek orosz némafilm-kultúrája
KRITIKA
• Szabó Noémi: Végső állomás Harry Potter és a Halál ereklyéi 2.
• Kolozsi László: Elvétenéd, ha elvetetnéd? Varázslatos gladiátorok
MOZI
• Vajda Judit: Blue Valentine
• Tüske Zsuzsanna: Larry Crowne
• Varró Attila: Förtelmes főnökök
• Baski Sándor: Mr. Popper pingvinjei
• Roboz Gábor: Az ördög városa
• Hlavaty Tamás: Rossz tanár
• Sepsi László: Zöld Lámpás
• Lovas Anna: Micimackó
• Forgács Nóra Kinga: Tilva Roš
KRITIKA
• Varga Zoltán: Verdák 2
DVD
• Czirják Pál: Mágnás Miska
• Pápai Zsolt: Anthony Mann két kései filmje
• Nevelős Zoltán: Azután
• Benke Attila: Burrowers – A felszín alatt
• Benke Attila: Burrowers – A felszín alatt
• Varga Zoltán: Egy troll New Yorkban
• Tosoki Gyula: Útmutató házas férfiaknak
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Filmzene

Leonard Rosenman

James Dean felfedezettje

Fáy Miklós

Kazan és Nicholas Ray elfeledett filmzenésze.

 

Minden életútnak megvan a maga legnagyobb sztorija, a legtöbbet emlegetett esemény. Leonard Rosenmannal is történtek szép dolgok, és magáénak mondhat néhány jelentős tettet, hogy mást most ne is említsünk, ő írta, állítólag, az első tizenkétfokú filmzenét egy Vincente Minelli-filmhez, a Cobwebhez. De azért annál kevés fantasztikusabb dolog történhet egy zeneszerzővel, mint hogy New Yorkban egyszerre csöngetnek nála, és az ajtóban ott állt James Dean. Hogy nem tanítaná meg őt esetleg zongorázni. Miért ne, ha megfizeti. Ifjú zeneszerzők akkoriban úgy éltek még, mint a Bohéméletben, zongoraórákat adtak, éjszaka dolgoztak és várták a csodát.

Hogy James Dean milyen tanuló lehetett, afelől ne legyenek illúzióink. Rosenman igen sportszerűen mindössze annyit mond róla, hogy képtelen volt megérteni, hogy először skálákat kell játszania, és csak utána Beethoven késői szonátáit. Fontosabb volt viszont, hogy bár James Dean a zongoraleckék idején még nem volt JAMES DEAN, nagyon hamar azzá vált. Akkoriban írta alá első filmszerződését, az Elia Kazan rendezte Édentől keletre forgatására. Kazannak zeneszerzőre volt szüksége, Dean meg azt mondta, hogy tud egy New York-i komponistát, nála tanult zongorázni. Kölcsönös bemutatkozás, szerződés, egy filmzeneszerzői karrier indulása.

Vagy aranykor vagy őrültekháza. Olyan alapon nem lehet filmet készíteni, hogy mindenki hozza az ismerőseit, a mamám lesz a gyártásvezető, a menyem az operatőr, a nénikém meg a csapó. Ez Amerika, nem Magyarország. Szóval: a dolog nem lehetett annyira egyszerű. Kazan korábbi filmjei közül A vágy villamosához Alex North írt zenét, a Rakpartonhoz pedig Leonard Bernstein. Rosenman sem lehetett teljesen ismeretlen kezdő.

Nem is volt. Lengyel bevándorlócsalád sarjaként született 1924-ben Brooklynban, és hamar elhatározta, hogy életét a művészetért fogja áldozni. El is kezdett - nem, nem zongorázni, ha nem festeni. Már tizenöt éves volt, amikor a családban valaki vett egy pianínót, a gyerek pedig fél év múlva megnyert egy kisebb versenyt… Aztán mégsem zongorista akart lenni, hanem zeneszerző. Magánórákat vett Arnold Schönbergtől, aztán jött a University of California, később pedig, már Tanglewoodban egy másik nagynevű komponista-tanár, Luigi Dallapiccola. Rosenman nem volt ismeretlen komponista, amikor Kazan szerződtette. Előadták a műveit, kritikák jelentek meg róla, Kazan tudta, hogy mit vesz. Egy tipikus amerikai komponistát, aki egyszerre igyekszik modern lenni és a szélesebb közönséghez szólni. Egy egész csokor ilyen volt akkoriban New Yorkban, mind többé-kevésbé Aaron Coplandet utánozta. Más kérdés, hogy Rosenman alternatív zeneszerzői karrierje azonnal véget ért, amint lepaktált a filmmel. Az Édentől keletre évében még öt nagyobb lélegzetű művét adták elő New Yorkban. A következő húsz évben egyet sem.

Rosenman feltételeket is szabott, amikor elvállalta Kazannal a munkát. Ott akart lenni a forgatáson, tudni akarta, hogy milyen a forgatókönyv, előre akart dolgozni. A jelenetek előtt elzongorázta a szereplőknek, hogy mi lesz a zene a kész változatban. Nemcsak képtelenségnek látszik az egész, de illetéktelenségnek is, a zeneszerző meg akarja határozni a jelenetek hangulatát, belebeszél a rendező munkájába. A dolog mégis bevált. Nemcsak azért, mert Kazan nem tiltakozott, de a zenei felvételek alatt Kazan egy barátja, a rendező Nicholas Ray is megjelent, és megkérdezte Rosenmant, hogy megcsinálná-e Jimmy (Dean) következő filmjéhez is a zenét. Megcsinálta. Ez a film volt a Rebel Without a Cause.

Olyan érdekes Rosenman pályakezdése, hogy a hallgató igazán elcsodálkozik, ha meghallja ezeket a filmzenéket. Most csináltak belőlük új lemezt, válogattak a részletekből, kicsit alakítottak is rajtuk, hogy valami korrektebb, szimfonikus formát kapjanak. Megdöbbentő. Van benne szakmai tudás, felkészültség, kézügyesség, minden, csak éppen az eredetiség hiányzik. Ahhoz képest, hogy a komponista milyen fontosságot tulajdonított magának, hogy jelen akart lenni, részt akart venni a film készítésében, a zene egyszerű illusztráció, ami már csak azért sem állhat meg a maga lábán, mert mindig nagyon könnyű rájönni, hogy ki volt Leonard Rosenman számára az ihlet, a forrás. Lehet, hogy 1955-ben Bartók még nem volt Amerikában közismert, de ma nagyon kínos dolog a Zene húros-, ütőhangszerekre és cselesztára első tételét hallani a Haragban a világgal planetáriumi jelenete alatt. Mellé még egy kis Stravinsky, egy kis Schönberg, valamicske dzsessz és nagyon sok Copland jó ízléssel összekeverve – ez a Rosenman koktél. De Rosenman azért folytatja. Los Angelesben él, kisebb filmekhez írja a muzsikát, azóta már megbocsátották árulását, és a műveit ismét játsszák a koncerttermekben. Sikeres élet.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/12 60-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1732