KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
   2011/augusztus
KRÓNIKA
• Kelecsényi László: Nekrológ
• Varró Attila: Nekrológ
WOODY ALLEN
• Csillag Márton: Fűrészporos emlékek Woody Allen
• Horeczky Krisztina: Káoszban a rendet Woody – Allenről – Beszélgetések Stig Björkmannal
• Iványi Zsófia: Az Allen-szindróma Woody a díványon
VERDÁK
• Sepsi László: A félelem országútja Életre keltett autók
• Varró Attila: Autoerotika Dramaturgia négy kerékre
• Kovács Marcell: Koccanások és sikolyok Hajsza az utakon
• Kovács Marcell: Koccanások és sikolyok Hajsza az utakon
MARIO MONICELLI
• Csantavéri Júlia: Sírjunk vagy nevessünk? Mario Monicelli
• Pintér Judit: A boldogulás művészete Beszélgetés Mario Monicellivel
TERMÉSZETFILMEK
• Kovács Kata: Tragikus aranykor Magyar természetfilm
• Sípos Júlia: Madarak és emberek Beszélgetés Csányi Vilmossal
• Győrffy Iván: Vér, veríték, gyötrelem A természetfilm természetrajza
MAGYAR MŰHELY
• Fekete Ibolya: Anyám és más futóbolondok a családból Részletek a játékfilm forgatókönyvéből
MAGYAR ANIMÁCIÓ
• Muhi Klára: Születésnapok, vége hangulat, női vonal Kecskeméti Animációs Filmszemle
• Palotai János: Kreativitás felsőfokon Magyar animáció
DIGITÁLIA
• Baski Sándor: Közszolgálati kalózok A filmfogyasztás evolúciója 2.
FESZTIVÁL
• Harmat György: Hamu, gyémánt, fehér, piros Gdynia
KÖNYV
• Ruprech Dániel: Egy század dióhéjban Varga Anna: Az 1910-es évek orosz némafilm-kultúrája
KRITIKA
• Szabó Noémi: Végső állomás Harry Potter és a Halál ereklyéi 2.
• Kolozsi László: Elvétenéd, ha elvetetnéd? Varázslatos gladiátorok
MOZI
• Vajda Judit: Blue Valentine
• Tüske Zsuzsanna: Larry Crowne
• Varró Attila: Förtelmes főnökök
• Baski Sándor: Mr. Popper pingvinjei
• Roboz Gábor: Az ördög városa
• Hlavaty Tamás: Rossz tanár
• Sepsi László: Zöld Lámpás
• Lovas Anna: Micimackó
• Forgács Nóra Kinga: Tilva Roš
KRITIKA
• Varga Zoltán: Verdák 2
DVD
• Czirják Pál: Mágnás Miska
• Pápai Zsolt: Anthony Mann két kései filmje
• Nevelős Zoltán: Azután
• Benke Attila: Burrowers – A felszín alatt
• Benke Attila: Burrowers – A felszín alatt
• Varga Zoltán: Egy troll New Yorkban
• Tosoki Gyula: Útmutató házas férfiaknak
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Aviátor

Legek ura

Schubert Gusztáv

Howard Hughes a különc milliárdos ideális Scorsese hős, a hírnév, a gazdagság és a hatalom kárvallottja.

 

Nincs kelendőbb árucikk manapság a legenda-piacon, mint a gazdagság. Hogyan legyünk milliomosok? Sztárok tizenöt percre (de ha egy mód van rá, sokkal-sokkal többre)? Ez izgat szinte mindenkit. Akit mégse, az boldog ember, feltéve, hogy marad elegendő pénze és ideje boldognak lenni. Gazdag és szép emberekről mesélni – egyenes út az Oscarhoz és Náncsi néni szívéhez.

De ne legyünk igazságtalanok: a gazdagságot ugyanúgy újra kell tanulnunk, mint a normális középosztályi létet vagy épp a tisztes szegénységet. Kényszerűségből átaludtunk negyven évet. Ha Amerikában tudják, hogyan kell csinálni, hát ide nekünk Amerikát.

Lehet-e jobb mesterünk Scorsesénél? Aligha. Legtöbb filmjét a siker, a hírnév a hatalom mardosó vágyáról forgatta. Feltörekvő hősökről, akik a csúcsra igyekeznek, hogy aztán zuhanórepülésben a mélybe hulljanak.

Legújabb hőse egyenesen a legek ura. Howard Hughes a texasi milliomos, mániákusan szomjazta a sikert, mondhatni semmi pénzt nem sajnált érte: ő volt az első, aki minden idők legdrágább filmjét akarta megcsinálni (1930-ban A pokol angyalaival nem csak filmezés iránti szenvedélyét elégítette ki, feltalálta a kasszasikert is), 1937 februárjában megdöntötte a gyorsasági repülés világrekordját (352 kilométer/órás sebességgel száguldott az önmagáról elnevezett H1-esével), 1939-ben 3 nap 19 óra és 8 perc alatt repülte körül az északi féltekét, 1947-ben pedig felépíttette a korszak leghatalmasabb repülő szerkezetét, a Spruce Goose-t (a „Luc Liba” 200 tonna volt, fából készült, mint egy lomha portugál gálya, és bármi hihetetlen, még el is evickélt úgy egy mérföldnyire a Long Beach-öböl fölött).

Mozi, repülőgép, pénz (HH minden csődjéből egyre gazdagabban jött ki), és persze nők minden mennyiségben, köztük Hollywood legragyogóbb csillagai, Jean Harlow, Ava Gardner, Jane Russell és mind közt, ha nem is legszebb, de a legokosabb és legszabadabb – Katherine Hepburn.

Merhet-e többet egy mohó desperado, aki minimum a fél világot kívánja uralma alá hajtani? Hollywood legendáriumában – és az életben, mely arrafelé utánozza leginkább a művészetet – az amerikai álom mögött mindig ott komorlik az amerikai rémálom is. Xanadu kísértetkastély, a Thatcher Library egyiptomi sírkamrára emlékeztet, Hughes pedig élete hosszú alkonyát, utolsó húsz évét a Las Vegas-i Desert Inn lakosztályába eleven befalazva töltötte. A gazdagság átok, a gazdagok élőhalottak: ha minden vágyunk teljesülhet, igazából egyik sem teljesül soha. „Ha nem lettem volna gazdag, talán nagy ember lett volna belőlem” – mondja Kane, az Aranypolgár. Hughes se jut messzebbre, ugyanúgy élete végéig kísérti a gyerekkori trauma (a Hustonon végigsöprő járvány), ahogy Kane-t korai kiűzetése a gyerekkor édenéből (anyja busás életjáradékért cserébe lényegében eladta egy banknak). Mindkettejük életének titka a gazdagság lerázhatatlan terhe: mindkét hős modern Mídász király, tékozolja bár két kézzel a pénzét, egyre gazdagabb lesz. Kane a gazdagság kedvéért idejekorán leszakított „Rózsabimbó”, mely sohasem tud kifesleni, Hughes beteges tisztaságmániája, a véresre sikált kéz, a vírusmentes magán-”karantén” (a félelmetes szó ugyanúgy a gyerekkorból visszhangzik, mint az Aranypolgárban a „Rosebud”), igazából menekülés a mídászi átok elől, semmihez sem érhet hozzá, mert minden arannyá változik.

Scorsese megcsinálhatta volna az Aranypolgár párdarabját, de nem tette, igazából meg sem kísérelte. Az Aranypolgár épp azzal törte át Hollywood konvencióit, hogy a stílus fontosabb benne, mint a zsáner, Scorsesénél nyoma sincs ennek a „szerzői” bátorságnak, az Aviátor jól adjusztált zsánerfilm, nem sok köze van a művészethez. Korhű és részletgazdag látványosság, kiváló színészekkel, emlékezetes jelenetekkel, amelyekből épp csak az aranypolgár legendája nem áll össze.

Hol van már a Taxisofőr, a Dühöngő bika ereje; Scorsese már jó ideje nem a művészettel, hanem a középszerrel flörtöl. Kár érte, de nem szidom a mesterembert sem. Scorsese a lektűrben is úr: minden és mindenki a helyén van, a színészek, a színek, kompjuter animálta látványos légi-trükkök. Di Caprio energikus és nervőz egyszerre tud lenni, Cate Blanchett pedig összehozza, amit színésznő ritkán tud elhitetni, a bölcsességet és az erotikát. Amúgy – nem mellékesen – a forgatás előtt hónapokig tanulmányozta Hepburn filmjeit és New England-i akcentusát. Hughes tányérján a borsószemek színe türkiz, mert a korai Technicolor technika még így látta a zöldet. Az Aviátor kényeztetés a szemnek, és minden ízében perfekt mestermunka. Az ördög persze most is a részletekben rejlik, a művészethez azonban a jelek szerint ennyi nem elég.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/03 26. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4841