KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
   2011/augusztus
KRÓNIKA
• Kelecsényi László: Nekrológ
• Varró Attila: Nekrológ
WOODY ALLEN
• Csillag Márton: Fűrészporos emlékek Woody Allen
• Horeczky Krisztina: Káoszban a rendet Woody – Allenről – Beszélgetések Stig Björkmannal
• Iványi Zsófia: Az Allen-szindróma Woody a díványon
VERDÁK
• Sepsi László: A félelem országútja Életre keltett autók
• Varró Attila: Autoerotika Dramaturgia négy kerékre
• Kovács Marcell: Koccanások és sikolyok Hajsza az utakon
• Kovács Marcell: Koccanások és sikolyok Hajsza az utakon
MARIO MONICELLI
• Csantavéri Júlia: Sírjunk vagy nevessünk? Mario Monicelli
• Pintér Judit: A boldogulás művészete Beszélgetés Mario Monicellivel
TERMÉSZETFILMEK
• Kovács Kata: Tragikus aranykor Magyar természetfilm
• Sípos Júlia: Madarak és emberek Beszélgetés Csányi Vilmossal
• Győrffy Iván: Vér, veríték, gyötrelem A természetfilm természetrajza
MAGYAR MŰHELY
• Fekete Ibolya: Anyám és más futóbolondok a családból Részletek a játékfilm forgatókönyvéből
MAGYAR ANIMÁCIÓ
• Muhi Klára: Születésnapok, vége hangulat, női vonal Kecskeméti Animációs Filmszemle
• Palotai János: Kreativitás felsőfokon Magyar animáció
DIGITÁLIA
• Baski Sándor: Közszolgálati kalózok A filmfogyasztás evolúciója 2.
FESZTIVÁL
• Harmat György: Hamu, gyémánt, fehér, piros Gdynia
KÖNYV
• Ruprech Dániel: Egy század dióhéjban Varga Anna: Az 1910-es évek orosz némafilm-kultúrája
KRITIKA
• Szabó Noémi: Végső állomás Harry Potter és a Halál ereklyéi 2.
• Kolozsi László: Elvétenéd, ha elvetetnéd? Varázslatos gladiátorok
MOZI
• Vajda Judit: Blue Valentine
• Tüske Zsuzsanna: Larry Crowne
• Varró Attila: Förtelmes főnökök
• Baski Sándor: Mr. Popper pingvinjei
• Roboz Gábor: Az ördög városa
• Hlavaty Tamás: Rossz tanár
• Sepsi László: Zöld Lámpás
• Lovas Anna: Micimackó
• Forgács Nóra Kinga: Tilva Roš
KRITIKA
• Varga Zoltán: Verdák 2
DVD
• Czirják Pál: Mágnás Miska
• Pápai Zsolt: Anthony Mann két kései filmje
• Nevelős Zoltán: Azután
• Benke Attila: Burrowers – A felszín alatt
• Benke Attila: Burrowers – A felszín alatt
• Varga Zoltán: Egy troll New Yorkban
• Tosoki Gyula: Útmutató házas férfiaknak
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Kairó bíbor rózsája

Szemadám György

Amilyen karakterisztikusan jelennek meg bizonyos időszakonként a képzőművészetben a „kép a képben” ábrázolások, olyan természetes, hogy moziban is egyre gyakrabban láthatunk „film a filmben” megoldásokat. Az esztétikai tudat önmagára ébredésének, a művi valóság filozofikus megközelítésének jelzései ezek, s többnyire sajátos „csapdaként” funkcionálva, a huszadik század jellegzetes szarkazmusával leplezik le önmagukat. Magáról a moziról, illetve a mozi-álom és a hétköznapi létezés viszonyáról azonban olyan pontos képet (egyúttal kor- és kórképet), amilyent a filmet író és rendező Woody Allen mutat be a Kairó bíbor rózsája című filmjében, egyszerűen elképzelni sem tudtam volna korábban. Már csak azért sem, mert a Kairó bíbor rózsája maga is ízig-vérig mozi, a kifejezés minden mellék-zöngéjével. Woody Allen az igazi „profi” szakmai felkészültségével, s szinte bosszantó fölényével bánik filmjének – és filmbéli filmjének – mozipaneljeivel, s ironikus mosollyal, szeretetteli értéssel vall a mozi-álomról. Ez a film ugyanis arról szól, hogy a mozi-álom nem csupán valóságosabb a hétköznapi valóság mindig túl esetlegesnek s mindig fájón töredékesnek érzett élményénél, de arról is, hogy ez a kétféle valóság egymásba is folyhat. Woody Allen egy kiváló diagnoszta tárgyilagos pontosságával szól a huszadik század emberének öntudatvesztéséről, s a legkülönösebb a dologban az, hogy az embernek mindeközben állandóan nevetnie kell. Vagy talán ez az egyedül autentikus módozata annak, ahogy ezt a diagnózist el lehet fogadtatni a moziban ülő emberrel? Amikor a filmbéli film egyik nézője valami olyasmit mond, hogy: „Azt akarom, hogy a filmben mindig ugyanaz történjék! Különben mit ér az élet?” – ezen olyan jót lehet nevetni, hogy az ember szinte megdermed rémületében. Ha az emberi élet foszlányaihoz képes oly tökéletes a mozi, hogy az embert mindenestől képest magába szippantani, akkor miért ne fordulhatna elő az is, hogy az egyik filmbéli szereplő „átjön” a hétköznapi létbe? Mondjuk, mint a mozi-istenek egyike. Maga a huszadik századi Megváltó. És amikor ez bekövetkezik, és a filmből életre kelő, parafasisakos, briccsnadrágos Megváltó lelép a vászonról, annyira kell az embernek nevetnie, hogy az már elszomorító.

Woody Allen azonban nem éri be ennyivel, s hogy még bonyolultabb legyen a helyzet, behozza filmjébe azt a színészt is, aki a parafasisakost alakította, s aki egy pillanatra sem fogható az általa alakított, s önszántából életre kelt szerephez. Talán mert élő ember, s mert színész, bizonyos értelemben valóságos, de igazából nem létezik. Még a neve is felvett név. Nincsenek és nem lehetnek jellemvonásai sem, csak a film hősnője – a remek Mia Farrow – aggat rá hízelgő bókjaival olyanokat, amelyeket ő boldogan fogad: Hiszen – mint a filmben elhangzik – egy olyan világ ez, ahol az élők szerepet játszanak, s a szerepek életre kelhetnek. Végül a parafasisakos Megváltót a hétköznapi lét abszurditása feszíti ismét a filmvászonra, és ezzel minden visszatér a szokott kerékvágásba. A színész visszautazik Hollywoodba, a főhősnő hazamegy brutális férjéhez, s miután itt véget ér a mozi, mi nézők is elindulunk hazafelé. És akkor az ember arra gondol: talán egy számunkra láthatatlan nézőtér sötétjéből több szempár figyel ránk, s néha nagy röhögés harsan fel.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/06 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5010