KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
   2011/szeptember
NEKROLÓG
• Schubert Gusztáv: Molnár Gál Péter (1936-2011)
MAGYAR MŰHELY
• Pintér Judit: Palackposta-bontás Szőts István Röpirata ma
BŰNADAPTÁCIÓK
• Gelencsér Gábor: A közélet magánosítása A film noirtól a melodrámáig
• Ardai Zoltán: Egy családregény mélye Karamazov-mozgóképek
• Tüske Zsuzsanna: Anya noir Mildred Pierce
HŐSÖK 2.0
• Benke Attila: Szuperhősök 2.0 Batman, Robin Hood, James Bond
• Kovács Marcell: Mindenki kapitánya Joe Johnston: Amerika Kapitány
• Varró Attila: Káosz és karizma Conan, a barbár
• Kolozsi László: Hollywoodi sorsjáték Joseph Campbell: Az ezerarcú hős
LATIN MOZI: BRAZÍLIA
• Kóbori Sarolta: Pauliwood fényei és árnyai Brazil mozi
• Sepsi László: A nyomor sikertörténetei Favela-mozi
DARDENNE
• Báron György: Apák és fiúk Dardenne
FILMISKOLA
• Varga Zoltán: Száműzött szavak, beszédes zörejek A hangsáv lehetőségei
• Lukács Péter Benjámin: A fantasztikum hangjai Hangdramaturgia
DIGITÁLIA
• Gerdelics Miklós: Játékhack Videójáték és politikai aktivizmus
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Keresztapák reneszánsza Borgiák
FESZTIVÁL
• Kovács Kata: Megkésett kamaszkor Edinburgh
HATÁRSÁV
• Pataki Gábor: A nagy Fény-tér kalkulátor Moholy-Nagy László: A fény művészete
KÖNYV
• Pálos Máté: Képrobbanás Hornyik Sándor: Idegenek egy bűnös városban
FILM / REGÉNY
• Roboz Gábor: Bőrbörtön Thierry Jonquet: Tarantula
• Horváth Eszter: Pygmalion szikével A bőr, amelyben élek
KRITIKA
• Varga Balázs: Nyári fagy Így ért véget a nyaram
MOZI
• Tüske Zsuzsanna: A hódkóros
• Varró Attila: Biutiful
• Baski Sándor: Talán egy másik életben
• Kolozsi László: Talán egy másik életben
• Vajda Judit: Született feleség
• Roboz Gábor: Happy Happy
• Baski Sándor: Ismeretlen föld
• Kovács Kata: Hétköznapi pár
• Alföldi Nóra: Barátság extrákkal
• Lovas Anna: Hupikék törpikék
• Nevelős Zoltán: Cowboyok és űrlények
• Kovács Marcell: A majmok bolygója: Lázadás
DVD
• Pápai Zsolt: Senna
• Nagy V. Gergő: Ketten az úton
• Alföldi Nóra: Az éjszaka országai
• Sepsi László: A zátony
• Tosoki Gyula: Kóser játszma
• Varga Zoltán: A szobatárs
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Scott Cooper: Őrült szív

Delirált remény

Pápai Zsolt

Aki a countryról beszél, egész Amerikáról beszél.

 

A countryzene a nemzeti önazonosság fontos eleme az Egyesült Államokban, tipikusan amerikai találmány, ezért a felhasználásával készült mozgóképek gyakran az ország állapotáról szóló – burkolt – helyzetjelentésekként értelmezhetőek. Aki a countryról beszél, egész Amerikáról beszél. Jól tudta ezt már Robert Altman is, aki három és fél évtizede készült Nashville-jében tartott görbe tükröt a testben-lélekben megroggyant ország elé. A Nashville óta nagyon nehéz a countryzenét főszerepbe helyező filmet nem allegóriaként vagy parabolaként nézni, látni.

Még egy olyan filmet is nehéz nem így szemlélni, amely látszatra mindenféle rejtett jelentéstől óvakodik. A debütáns – eddig jobbára felejthető filmekben mellékszínészkedő – Scott Cooper szolid független opusa egy countryzenész pokol tornácára tett kirándulását és visszatértét regéli el. Thomas Cobb 1987-es regényének adaptációja nyilván nem véletlenül épp most készült el: Bad Blake sorsa mintha az Államok jelenkori helyzetére rezonálna: a folytonosan deliráló, valamikori dicsősége romjait enerváltan őrző és az önsorsrontásba lassan belefáradt, de a halál küszöbén egy Utolsó Utáni Esélyt elnyerő figura keresztútja akár az ország helyzetének allegóriájaként is felfogható. Ezt a képzetkapcsolást erősíti Blake magányos westernhősöket idéző – illetve a klasszikus hősöket fonákjáról idéző – „leples bitang”-dizájnja is.

Részben az allegorikus tartalom, és nem csupán számos motívumbeli azonosság, a központi karakterek rokonsága, sőt egyes jelenetek hasonló szcenírozása miatt tekinthető a film Darren Aronofsky ünnepelt A pankrátora párdarabjának. Annyira sok a párhuzam a két film között, hogy joggal merül fel a kérdés, miben különböznek egymástól? Elsősorban éppen abban, hogy a country ritkán szólal meg az európai ízlés számára is ennyire izgalmasan egy filmben, mint Coopernél. Az egyenest a produkcióhoz írt zeneszámok szövegei szívbemarkolóan, kristálytiszta képekben, de sohasem didaktikusan kommentálják a figurák helyzetét („Zuhansz, de úgy érzed, szárnyalsz” – szól az egyik refrén), és a dalok élvezeti értékét növeli, hogy valamennyit a színészek maguk adják elő – kiválóan. Talán mert alaposan tanulmányozták a nagy elődök munkásságát. Bad Blake és tanítványa modelljei legendás zenészek voltak: előbbié Waylon Jennings (Jeff Bridges fizimiskája kicsit hasonlít az övéhez), utóbbié pedig a fiatal Kris Kristofferson.

Amennyire egyszerűek, mégis sokatmondóak a dalok, annyira egyszerű a stílus és a cselekményvezetés. Igaz, utóbbi kicsit kiszámítható (lásd például Blake és az elveszett kisfiú jelenetét), ezért viszont kárpótol, hogy néhány cselekményszálat Scott Cooper okosan a végtelenbe – vagy a semmibe – vezet (lásd Blake és a fia viszonyát). A film vizuális stílusában a statikus plánok dominálnak, de ez nem jelenti azt, hogy alkalmasint ne indulna meg a kamera. A koncertjelenetekben végig diszkréten mozog: hol andalít (lásd a zárlatot), hol felkavar (a nyitányban, a tekepályán adott koncert alatt a kapatos Blake állapotát modellezi a kamera pályája). Ennek a decens kameramunkának is szerepe van a film ritmusának megteremtésében.

A Őrült szív ritka halk és mégis ütős darab a kortárs amerikai mezőnyben. A kiváló színészi teljesítmények, az intelligens rendezés mellett a legrokonszenvesebb vonása talán, hogy nem táplál illúziókat, mégis a hitet erősíti. Minden erőszakoltság nélkül konvertálja reménnyé a rezignáltságot.


ŐRÜLT SZÍV (Crazy heart) – amerikai, 2009. Rendezte: Scott Cooper. Írta: Thomas Cobb regénye alapján Scott Cooper. Kép: Barry Markowitz. Zene: Stephen Bruton, T-Bone Burnett. Szereplők: Jeff Bridges (Bad Blake), Maggie Gyllenhaal (Jean Craddock), Paul Herman (Jack Greene), Tom Bower (Bill Wilson). Gyártó: Fox Searchlight. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 111 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/08 53-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10239