KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
   2011/szeptember
NEKROLÓG
• Schubert Gusztáv: Molnár Gál Péter (1936-2011)
MAGYAR MŰHELY
• Pintér Judit: Palackposta-bontás Szőts István Röpirata ma
BŰNADAPTÁCIÓK
• Gelencsér Gábor: A közélet magánosítása A film noirtól a melodrámáig
• Ardai Zoltán: Egy családregény mélye Karamazov-mozgóképek
• Tüske Zsuzsanna: Anya noir Mildred Pierce
HŐSÖK 2.0
• Benke Attila: Szuperhősök 2.0 Batman, Robin Hood, James Bond
• Kovács Marcell: Mindenki kapitánya Joe Johnston: Amerika Kapitány
• Varró Attila: Káosz és karizma Conan, a barbár
• Kolozsi László: Hollywoodi sorsjáték Joseph Campbell: Az ezerarcú hős
LATIN MOZI: BRAZÍLIA
• Kóbori Sarolta: Pauliwood fényei és árnyai Brazil mozi
• Sepsi László: A nyomor sikertörténetei Favela-mozi
DARDENNE
• Báron György: Apák és fiúk Dardenne
FILMISKOLA
• Varga Zoltán: Száműzött szavak, beszédes zörejek A hangsáv lehetőségei
• Lukács Péter Benjámin: A fantasztikum hangjai Hangdramaturgia
DIGITÁLIA
• Gerdelics Miklós: Játékhack Videójáték és politikai aktivizmus
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Keresztapák reneszánsza Borgiák
FESZTIVÁL
• Kovács Kata: Megkésett kamaszkor Edinburgh
HATÁRSÁV
• Pataki Gábor: A nagy Fény-tér kalkulátor Moholy-Nagy László: A fény művészete
KÖNYV
• Pálos Máté: Képrobbanás Hornyik Sándor: Idegenek egy bűnös városban
FILM / REGÉNY
• Roboz Gábor: Bőrbörtön Thierry Jonquet: Tarantula
• Horváth Eszter: Pygmalion szikével A bőr, amelyben élek
KRITIKA
• Varga Balázs: Nyári fagy Így ért véget a nyaram
MOZI
• Tüske Zsuzsanna: A hódkóros
• Varró Attila: Biutiful
• Baski Sándor: Talán egy másik életben
• Kolozsi László: Talán egy másik életben
• Vajda Judit: Született feleség
• Roboz Gábor: Happy Happy
• Baski Sándor: Ismeretlen föld
• Kovács Kata: Hétköznapi pár
• Alföldi Nóra: Barátság extrákkal
• Lovas Anna: Hupikék törpikék
• Nevelős Zoltán: Cowboyok és űrlények
• Kovács Marcell: A majmok bolygója: Lázadás
DVD
• Pápai Zsolt: Senna
• Nagy V. Gergő: Ketten az úton
• Alföldi Nóra: Az éjszaka országai
• Sepsi László: A zátony
• Tosoki Gyula: Kóser játszma
• Varga Zoltán: A szobatárs
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

A lengyel testvér

Az ötödik

Spiró György

A lengyel Big Brother egyenesen elnököt állítana – ha hagynák.

 

Elbűvölten néztem órákon át a TVN (a lengyel Nova-tévé) adásait az ő Nagy Testvér-vetélkedőjükről. Éppen olyan volt, mint a többi változat, csak éppen olyannyira kelet-európai, hogy a szívem repesett belé. Áldottam a technikai haladást, amiért az Astra jóvoltából ez a program nálunk is fogható.

Nálunk ez a sorozat késik, talán mert a Nova-tévé még nem tette be hozzánk a lábát, talán mert valamelyik kereskedelmi csatornánk még nem tudja a licenc-díjat megfizetni, vagy mert a honi politikusok veszélyt szimatolnak (nem megalapozatlanul, mint látni fogjuk). Ahogy azonban a tévéket ismerem, előbb-utóbb lesz ilyen nálunk is.

Mint bizonyára mindenki tudja, ez az orwelli című és szellemű vetélkedő abból áll, hogy önként jelentkezőket bezárnak egy díszletlakásba, sok-sok kamera kíséri figyelemmel a tevékenységüket a nap 24 órájában, esznek-isznak-dolgoznak-pihennek-társalognak-főznek-ürítkeznek stb., ebből a szerkesztők pár órányit kiválogatnak és levetítenek heteken és hónapokon át, a nézők pedig, legalábbis akiknek szavazatra jogosító telefonuk van, betelefonálva (beesemezve) rendszeres időközönként egyet-egyet a díszletben lakozók közül kiszavaznak, s az utolsó, a legnagyobb túlélő óriási összeget kap.

Ő a legszimpatikusabb, ő a legemberibb, ő a leglengyelebb (mármint az adott esetben).

A vetélkedőt a lengyel tévében beszédhibás műsorvezetők manipulálták, egyikük éltes, protézises úr volt, a másikuk feszes nadrágban feszítő ifjú hölgy; a láthatatlan Big Brother basszus hangon (az ottani Úr Hangja) kérdezgette hamis pátosszal a szavazás eredményére várakozó, félájult jelölteket, vajon mire is számítanak; hatalmas, főleg tizenévesekből álló tömeg gyűlt össze a fűre épített stúdió körül – a stúdióban volt a légmentesen elzárt lakás, ahol tucatnyian kezdték, és fokozatosan egyre kevesebben maradtak; egy másik, közeli stúdióban ült a tapsolást és lelkesedést intésre produkáló, szintén önkéntes – ingyenes – közönség, akik előtt a kiszavazott mint nemzeti hős vagy hősnő megjelenik, és azonnal interjút ad.

A műsort általában sok órával a megadott időpont utánig húzták, s közben számos hirdetést adtak le; a közönség soraiban foglaltak helyet a még bent lévő versenyzők – férfiak és nők – családtagjai: anyukái, apukái, öccsei, bátyjai, húgai, nővérei, gyermekei, házastársai vagy ágyastársai, akik őket immár sok-sok hete nem látták, s azon izgultak, lehetőleg ne is lássák még minél tovább; nagy úr a pénz, elvannak a szeretett versenyző nélkül ők remekül, nyilatkozták, csak nyerjen. Meg is voltak interjúvolva rendesen és rendszeresen, szereplőkké váltak ők is, noha nem jelentkeztek, és ők nagyon derekasan pontosan azt nyilatkozták dadogva, hebegve, hülyén és idiótán, amit nyilatkozniuk kellett. És nyilatkoztak ingyen hónapokon át.

Nem akármilyen pénzügyi zseni, aki ezt az őrületet kitalálta.

Persze a szavazatokat számlálókat senki sem ellenőrzi: soha nem lehet tudni, a névtelen számlálók kit hoznak ki aznap vesztesnek. Nincs olyan bizottság, amely e bölcs cinikusok tevékenységét társadalmilag ellenőrizné, kit ejtenek ki és miért; megszoktuk ezt, így szokott ez menni minálunk Keleten, meg, ha közelebbről és elfogulatlanul szemléljük, Nyugaton is.

De nem is ezt akarom mondani.

Azt akarom mondani, hogy ez a program politikailag kifejezetten veszélyes az éppen uralmon lévőkre. Nem azt mondom, hogy ellenzéki, csak azt látom, hogy rivális.

Óriási ennek a műsornak a nézettsége világszerte, azért is csinálják. Az olyan közegben azonban, amely a politikusok színészetén alapul, amelyben a politikusok a művészeket, színészeket, bohócokat a képernyőn lejátsszák, arról kiszorítják, amelyben a bohóccá vált színészek óhatatlanul politikai szereplőkké válnak, nem marad tehát a politikán kívül egyetlen más közeg sem, egy ennyire népszerű szórakoztató műsor egyszerre más dimenziót nyer, az egyetlent, ami megmaradt: politikait.

Gyönyörű példáját szolgáltatta ennek a lengyel Big Brother (Wielki Brat).

Sok heti helytállás után az öt bent maradt versenyző közül valakik (vagyis hát a névtelen manipulátorok) kiejtették a legszimpatikusabbat.

Az illető kopasz, fülbevalót viselő harmincas férfi, remek a humora, kicsi a reakcióideje, amúgy római eredetű lengyel keresztnevet, valamint szerb vezetéknevet viselő, magát öntudatosan és rátartian katolikus, sziléziai lengyelnek valló szakács; a kilencvenes évek elején Németországban szakácskodván tett szert angol feleségére, aki egy kukkot nem tud lengyelül azóta sem. Van már két gyerekük, és boldogan élnek Sziléziában. Hogy vallásosan nevelik-e a gyerekeket? „Én katolikus vagyok – mondja erről a szakács liberálisan –, a feleségem nem úgy vallásos, mint én; a gyerekekre rá van bízva, mit választanak.”

Klaudiusz Sevkovic a lengyel tévénézők millióinak szívét megejtette. Az arctalan és névtelen zsűri kiejtette. Klaudiusz nem nyerte meg a félmillió zlotyt. Nyert sokkal többet: hatalmas népszerűséget.

Klaudiusz családi háttere felettébb zavaros. A nagymamája szerb volt, Németországba vitték dolgozni a háború alatt, ahol az anyukája valamiképpen megfogant; a nagymama a lányával visszakerült Jugoszláviába, ahonnét valamiért Lengyelországba mentek ’48-ban; valahogy a kis Klaudiusz is megfogant és fel is nőtt derék lengyelként, bár anyai néven, hogy még időben megpattanjon Németországba főzőcskélni és utóbb egy angol lányt feleségül venni, s vele derék lengyeleket nemzeni a hazának.

Sok tucat csatornát tudok venni itt Budapesten, számtalan politikust sztárolnak nekem különféle nyelveken, de annyira felkészült, szellemes, slágfertig, higgadtan politikus elmét, mint Klaudiusz Sevkovic, az utóbbi években nem láttam egyet sem.

Népszerűsége jogosan veri a legnépszerűbb lengyel politikusokét. Pártot lehetne rá alapítani. Ezért is ejtették ki a legjobb négy közül. Rájöttek, hogy veszélyes.

Maradt a négy között egy nagydarab, kurtára nyírt hajú, nehézkes, paraszti mozgású, középkorú kedves mackó, meg három nő, akik közül az isten mentsen meg bármelyiküktől, az egyik rémesebb, mint a másik: vagy randa szegény, vagy tudálékos, kurvoid állat.

Mindegy, ki nyerte meg a félmillió zlotyt, tarolt a szakács.

Szerintem tíz éven belül ő lesz Lengyelország elnöke.

Vagy ha nem is ő, de valaki hasonló.

Orwellibb ez a világ, mint Orwell valaha is képzelte volna.

Korántsem megróvólag mondom ezt. Orwelli volt ez a világ mindig, csak soha nem tudták a benne élők, mindig valami mást, többet képzeltek magukról. De hát ma egészen nyilvánvalóan apokaliptikus időket élünk. Az apokalipszis nem misztika: maga a realitás. Feltárul, aminek fel kell tárulnia: a valóságos emberi működés.

El kell ismernem: szép, hogy a jövendő lengyel elnök egy vérengző baromállat római császár nevét viseli.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/10 16-17. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3461