KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
   2011/szeptember
NEKROLÓG
• Schubert Gusztáv: Molnár Gál Péter (1936-2011)
MAGYAR MŰHELY
• Pintér Judit: Palackposta-bontás Szőts István Röpirata ma
BŰNADAPTÁCIÓK
• Gelencsér Gábor: A közélet magánosítása A film noirtól a melodrámáig
• Ardai Zoltán: Egy családregény mélye Karamazov-mozgóképek
• Tüske Zsuzsanna: Anya noir Mildred Pierce
HŐSÖK 2.0
• Benke Attila: Szuperhősök 2.0 Batman, Robin Hood, James Bond
• Kovács Marcell: Mindenki kapitánya Joe Johnston: Amerika Kapitány
• Varró Attila: Káosz és karizma Conan, a barbár
• Kolozsi László: Hollywoodi sorsjáték Joseph Campbell: Az ezerarcú hős
LATIN MOZI: BRAZÍLIA
• Kóbori Sarolta: Pauliwood fényei és árnyai Brazil mozi
• Sepsi László: A nyomor sikertörténetei Favela-mozi
DARDENNE
• Báron György: Apák és fiúk Dardenne
FILMISKOLA
• Varga Zoltán: Száműzött szavak, beszédes zörejek A hangsáv lehetőségei
• Lukács Péter Benjámin: A fantasztikum hangjai Hangdramaturgia
DIGITÁLIA
• Gerdelics Miklós: Játékhack Videójáték és politikai aktivizmus
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Keresztapák reneszánsza Borgiák
FESZTIVÁL
• Kovács Kata: Megkésett kamaszkor Edinburgh
HATÁRSÁV
• Pataki Gábor: A nagy Fény-tér kalkulátor Moholy-Nagy László: A fény művészete
KÖNYV
• Pálos Máté: Képrobbanás Hornyik Sándor: Idegenek egy bűnös városban
FILM / REGÉNY
• Roboz Gábor: Bőrbörtön Thierry Jonquet: Tarantula
• Horváth Eszter: Pygmalion szikével A bőr, amelyben élek
KRITIKA
• Varga Balázs: Nyári fagy Így ért véget a nyaram
MOZI
• Tüske Zsuzsanna: A hódkóros
• Varró Attila: Biutiful
• Baski Sándor: Talán egy másik életben
• Kolozsi László: Talán egy másik életben
• Vajda Judit: Született feleség
• Roboz Gábor: Happy Happy
• Baski Sándor: Ismeretlen föld
• Kovács Kata: Hétköznapi pár
• Alföldi Nóra: Barátság extrákkal
• Lovas Anna: Hupikék törpikék
• Nevelős Zoltán: Cowboyok és űrlények
• Kovács Marcell: A majmok bolygója: Lázadás
DVD
• Pápai Zsolt: Senna
• Nagy V. Gergő: Ketten az úton
• Alföldi Nóra: Az éjszaka országai
• Sepsi László: A zátony
• Tosoki Gyula: Kóser játszma
• Varga Zoltán: A szobatárs
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Fiatal Művészek Stúdiója

Három plusz egy

Hegyi Gyula

 

Az elmúlt évhez hasonlóan az idén is a Fiatal Művészek Kísérleti Stúdiója négy produkcióból álló válogatása volt a veszprémi tévétalálkozó talán legizgalmasabb programja. Tavaly azonban a stúdió jóformán a teljes ismeretlenségből lépett még a szűkebb „szakmai” közönség elé is: azóta viszont több munkájukat is műsorra tűzte a televízió, s az először Veszprémben, 1980-ban bemutatott Oroszlánszáj (amelyről a Filmvilág 1980/8-as számában szóltunk) egy évre rá, ugyanott, már a „felnőtt” versenyprogram részeként, elnyerte a drámai kategória egyik fődíját is. A mostani összeállításban nem akadt az 0roszlánszájhoz hasonló vállalkozás, de a bemutatott négy műből három mégiscsak figyelemre méltó, értékes alkotás.

Saját erényei mellett minden bizonnyal a véletlen is hozzájárult Moldova Ágnes és Gém György Börtönben az uram... című dokumentumfilmjének komoly sikeréhez. Ezúttal egyszerűen lehetetlen volt elfeledkezni arról, hogy ugyanerről a témáról, a magyar büntetőintézetek mai helyzetéről nemrég négyrészes filmsorozatot láthattunk a televízióban, Bűn címmel. Az a vállalkozás oly széles körű felháborodást kavart, hogy Moldova Ágnesék dokumentumfilmje tulajdonképpen könnyű helyzetbe került: bármilyen is, annál aligha lehet rosszabb... Szerencsére a Börtönben az uram... szuverén értékeket is megcsillantott.

A film alapvető szakmai erényei mellett elsősorban tisztessége, korrektsége miatt érdemelhet közfigyelmet. Ez a film mentes volt minden szélsőségtől; hiteles, árnyalt, a fogvatartottak és a bizonyos értelemben szintén „fogvatartott” fogvatartók helyzetét egyaránt őszintén bemutató képet adott a börtönéletről. Alapállását az elítéltekkel szemben az határozta meg, hogy bár a bűnözés elleni harc valóban társadalmi feladat, s a bíróságok bizonyos értelemben a „közharagot” is képviselik, a már törvényesen elítélt, s börtönbe zárt egyént nem lehet, nem szabad megalázó „különeljárás” alá vonni: a büntetését töltő ember akkor is tiszteletet érdemel a börtönbe látogató „civiltől”, ha szabadulása után törvényes élete legalábbis nagyon-nagyon kérdéses. Éppen tárgyilagossága miatt válhatott felkavaró, megrázó élménnyé ez a film: a valósághoz híven ugyanis a kétség, a „bűnöző személyiséggel” szabadulok további sorsa iránti bizonytalanság sem hiányzott belőle.

Az olyannyira divatos és annyiféle közhellyel fenyegető portréfilm műfajában alkotott egészen eredetit és izgalmasat Árvai Jolán riporter és Jászi Dezső rendező. Fülöp Viktort, az Operaház legendás hírű, kiváló táncosát mutatták be filmjükben – abból az alkalomból, hogy a művészt „művészi munkára alkalmatlannak” nyilvánították munkáltatói, s e meggyőződésüket mindenfajta bírói fórum előtt is bizonygatni próbálták. Fülöp Viktor a pereskedés alatt építőipari segédmunkásként dolgozott, majd amikor a legutolsó tárgyalást is megnyerte, visszakerült hajdani státusába; – fizetést igen, művészi feladatot azonban továbbra sem kapott munkaadóitól. Igen szerencsésnek bizonyult, hogy a portré-film készítői meg sem szólaltatták a táncost, s kizárólag munka, tánc közben mutatták: akkor is ez az életeleme, ha igazát olykor beadványokban, bírói pulpitus előtt kénytelen bizonyítani. Kár viszont, hogy a megszólaltatottak között csak Fülöp Viktor ismerősei, barátai, sorstársai szerepeltek; érdemes lett volna meghallgatni azokat is, akik a perben az ellenkező oldalon álltak. A rövid, igen jól szerkesztett portréfilm a konkrét eseten túl társadalmunk egyik legfájóbb gondjáról, a tehetségekkel való ellentmondásos „gazdálkodás” zavarairól is gondolatokat ébresztett.

F két dokumentumfilm mellett az idén is akadt egy tévéjáték a Kísérleti Stúdió válogatásában. Gothár Péter – aki néhány éve a Felső-Ausztria című Kroetz-darab tévéváltozatával már fődíjat nyert. Veszprémben – ezúttal Mrozek Rendőrség című „zsandárügyi drámájával” jelentkezett. Gothár neve is jelzi, hogy a Fiatal Művészek Kísérleti Stúdiója nem a pályakezdő tévések, s nem is feltétlenül a kezdő művészek műhelye: elsősorban a témák, „ügyek” alapján fogadtatik el benne egy-egy ötlet, forgatókönyv. Gothár Péter gyakorlottan, pontosan, hűvös távolságtartással vitte képernyőre Mrozek darabját, megvalósítva a szerző instrukcióját, mely szerint „ebben a darabban nincs semmi azon kívül, ami benne van, vagyis nem rejlik benne semmiféle célzás vagy metafora, és nem kell megfejteni, vagy olvasni a sorai közt”.

Mrozek nagyszerű szerző, a Rendőrség igen jó darab, Gothár tehetséges rendező – ennek ellenére valami mégiscsak elveszett a feldolgozásban. Érdemes lett volna talán bizonyos rövidítésen is elgondolkodni, figyelembe véve, hogy a képernyőnek egészen mások a törvényei, mint a színpadnak – elismerve persze, hogy Mrozeket „meghúzni” igen kockázatos vállalkozás, s talán nem is végezhető el hibátlanul. Mindent összevetve, a televíziós Rendőrség korrekt módon közvetíti az eredeti darab szövegét, hitelesen dolgozza ki a legtöbb jelenetet, anélkül, hogy valóban maradandó élményt nyújtana. Mindezt azért is érdemes hangsúlyozni, mert nem ez az első Gothár-mű, ahol a nyilvánvaló tehetség és szakmai hozzáértés mellé nem társul olyan intenzív, utánozhatatlan többlet, mint ami elsősorban a Felső-Ausztriát, de az Imrét is eseménnyé tette.

Három figyelemre méltó alkotást említettünk a bevezetőben, ám méltánytalanság lenne említés nélkül hagyni a stúdió negyedik munkáját, Xantus János A csodálatos énekes című kisfilmjét. Xantusnak ez a vállalkozása nem képes szerves műalkotássá összeállni: néhány jelenete, így elsősorban bevezető része azonban erős rendezői tehetségről tanúskodik. A három, minden értelemben kész, professzionista mű mellett egy kissé bizarrul hatott ez a kísérletező, ujjgyakorlat-szerű, játékosan csapongó kisfilm: de kétségtelen, hogy egy „fiatalok stúdiójában” az ilyesminek legalább annyira helye van, mint az előbbieknek.

Az idei válogatás szerint a stúdió továbbra is jó úton jár. Reméljük, hogy a mellőzést és a túl zajos „sztárolást” elkerülve, nyugodtan és értelmesen dolgozhat ezután is.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/09 63-64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7349