KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
   2011/október
A GYILKOS LELKE
• Mezei Sarolta: „Akarsz-e játszani halált?” [RÉSZLET] A slasher pszichológiája
NEKROLÓG
• Gazdag Gyula: Romvári József 1926–1911
MALICK
• Varga Dénes: A felperzselt Éden Terrence Malick: táj és természet
• Hubai Gergely: Mozart, Wagner, Zimmer Malick filmzenéi
IZLAND
• Tornai Szabolcs: Retrómorál Baltasar Kormákur
• Géczi Zoltán: Észak-déli átjáró Lélegezz!
• Pintér Judit Nóra: Sorsvesztők Izlandi vérvonal
A GYILKOS LELKE
• Szabó Ádám: Hideg, sötét csendben Bérgyilkosballadák
• Varró Attila: Öreg gyilkos Harry Brown
APOKALIPSZIS ÉS MELANKÓLIA
• Pintér Judit Nóra: A magányos bolygó Melankólia
• Baski Sándor: Az apokalipszis melankóliája Határhelyzetek
VALÓSÁGMÁSOLATOK
• Jankovics Márton: Megkettőzve Hasonmás-filmek
• Király Hajnal: A hely szelleme Utazások Itáliába
HATÁRSÁV
• K. Horváth Zsolt: Dada és humor A.E. Bizottság: Jégkrémbalett
TELEVÍZÓ
• Huber Zoltán: Az informáltság illúziója Gazdasági hírek
FILMHÉT
• Buglya Zsófia: Globálkolorit Osztrák Filmhét
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Ford Scorpio James Sallis: Drive
• Sepsi László: Amerikai kelepce Nicolas Winding Refn: Drive – Gázt!
KRITIKA
• Vajda Judit: Négy évszak meséi Mike Leigh: Még egy év
• Kovács Kata: Hideg sör, gyönyörű lányok Sofia Coppola: Made in Hollywood
• Gorácz Anikó: Iskolapéldák Iskolák és rendszerek
• Palotai János: Művészettörténet-írás kamerával A Nyolcak nyomában; Átrajzolt film
• Pápai Zsolt: Fertelmes felvilág A vizsga
MOZI
• Zalán Márk: Egy fehér, fehér világ
• Nevelős Zoltán: Animal Kingdom
• Alföldi Nóra: Őrült, dilis, szerelem
• Pápai Zsolt: Submarine
• Baski Sándor: Pótpasi
• Forgács Nóra Kinga: Angèle és Tony
• Roboz Gábor: Néma csönd
• Varga Zoltán: Végső állomás 5 – 3D
• Sepsi László: Végső állomás 5 – 3D
• Szabó Noémi: Jane Eyre
• Kovács Marcell: Cápák éjszakája 3D
• Tüske Zsuzsanna: Colombiana
• Varró Attila: Fertőzés
• Vajda Judit: A guardista
• Sepsi László: Johnny English újratöltve
DVD
• Varga Zoltán: Szex a neten
• Pápai Zsolt: Közös titkunk
• Sepsi László: Pokolba az élettel

• Vincze Árpád: Kutyahideg
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Scott Cooper: Őrült szív

Delirált remény

Pápai Zsolt

Aki a countryról beszél, egész Amerikáról beszél.

 

A countryzene a nemzeti önazonosság fontos eleme az Egyesült Államokban, tipikusan amerikai találmány, ezért a felhasználásával készült mozgóképek gyakran az ország állapotáról szóló – burkolt – helyzetjelentésekként értelmezhetőek. Aki a countryról beszél, egész Amerikáról beszél. Jól tudta ezt már Robert Altman is, aki három és fél évtizede készült Nashville-jében tartott görbe tükröt a testben-lélekben megroggyant ország elé. A Nashville óta nagyon nehéz a countryzenét főszerepbe helyező filmet nem allegóriaként vagy parabolaként nézni, látni.

Még egy olyan filmet is nehéz nem így szemlélni, amely látszatra mindenféle rejtett jelentéstől óvakodik. A debütáns – eddig jobbára felejthető filmekben mellékszínészkedő – Scott Cooper szolid független opusa egy countryzenész pokol tornácára tett kirándulását és visszatértét regéli el. Thomas Cobb 1987-es regényének adaptációja nyilván nem véletlenül épp most készült el: Bad Blake sorsa mintha az Államok jelenkori helyzetére rezonálna: a folytonosan deliráló, valamikori dicsősége romjait enerváltan őrző és az önsorsrontásba lassan belefáradt, de a halál küszöbén egy Utolsó Utáni Esélyt elnyerő figura keresztútja akár az ország helyzetének allegóriájaként is felfogható. Ezt a képzetkapcsolást erősíti Blake magányos westernhősöket idéző – illetve a klasszikus hősöket fonákjáról idéző – „leples bitang”-dizájnja is.

Részben az allegorikus tartalom, és nem csupán számos motívumbeli azonosság, a központi karakterek rokonsága, sőt egyes jelenetek hasonló szcenírozása miatt tekinthető a film Darren Aronofsky ünnepelt A pankrátora párdarabjának. Annyira sok a párhuzam a két film között, hogy joggal merül fel a kérdés, miben különböznek egymástól? Elsősorban éppen abban, hogy a country ritkán szólal meg az európai ízlés számára is ennyire izgalmasan egy filmben, mint Coopernél. Az egyenest a produkcióhoz írt zeneszámok szövegei szívbemarkolóan, kristálytiszta képekben, de sohasem didaktikusan kommentálják a figurák helyzetét („Zuhansz, de úgy érzed, szárnyalsz” – szól az egyik refrén), és a dalok élvezeti értékét növeli, hogy valamennyit a színészek maguk adják elő – kiválóan. Talán mert alaposan tanulmányozták a nagy elődök munkásságát. Bad Blake és tanítványa modelljei legendás zenészek voltak: előbbié Waylon Jennings (Jeff Bridges fizimiskája kicsit hasonlít az övéhez), utóbbié pedig a fiatal Kris Kristofferson.

Amennyire egyszerűek, mégis sokatmondóak a dalok, annyira egyszerű a stílus és a cselekményvezetés. Igaz, utóbbi kicsit kiszámítható (lásd például Blake és az elveszett kisfiú jelenetét), ezért viszont kárpótol, hogy néhány cselekményszálat Scott Cooper okosan a végtelenbe – vagy a semmibe – vezet (lásd Blake és a fia viszonyát). A film vizuális stílusában a statikus plánok dominálnak, de ez nem jelenti azt, hogy alkalmasint ne indulna meg a kamera. A koncertjelenetekben végig diszkréten mozog: hol andalít (lásd a zárlatot), hol felkavar (a nyitányban, a tekepályán adott koncert alatt a kapatos Blake állapotát modellezi a kamera pályája). Ennek a decens kameramunkának is szerepe van a film ritmusának megteremtésében.

A Őrült szív ritka halk és mégis ütős darab a kortárs amerikai mezőnyben. A kiváló színészi teljesítmények, az intelligens rendezés mellett a legrokonszenvesebb vonása talán, hogy nem táplál illúziókat, mégis a hitet erősíti. Minden erőszakoltság nélkül konvertálja reménnyé a rezignáltságot.


ŐRÜLT SZÍV (Crazy heart) – amerikai, 2009. Rendezte: Scott Cooper. Írta: Thomas Cobb regénye alapján Scott Cooper. Kép: Barry Markowitz. Zene: Stephen Bruton, T-Bone Burnett. Szereplők: Jeff Bridges (Bad Blake), Maggie Gyllenhaal (Jean Craddock), Paul Herman (Jack Greene), Tom Bower (Bill Wilson). Gyártó: Fox Searchlight. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 111 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/08 53-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10239