KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
   2011/október
A GYILKOS LELKE
• Mezei Sarolta: „Akarsz-e játszani halált?” [RÉSZLET] A slasher pszichológiája
NEKROLÓG
• Gazdag Gyula: Romvári József 1926–1911
MALICK
• Varga Dénes: A felperzselt Éden Terrence Malick: táj és természet
• Hubai Gergely: Mozart, Wagner, Zimmer Malick filmzenéi
IZLAND
• Tornai Szabolcs: Retrómorál Baltasar Kormákur
• Géczi Zoltán: Észak-déli átjáró Lélegezz!
• Pintér Judit Nóra: Sorsvesztők Izlandi vérvonal
A GYILKOS LELKE
• Szabó Ádám: Hideg, sötét csendben Bérgyilkosballadák
• Varró Attila: Öreg gyilkos Harry Brown
APOKALIPSZIS ÉS MELANKÓLIA
• Pintér Judit Nóra: A magányos bolygó Melankólia
• Baski Sándor: Az apokalipszis melankóliája Határhelyzetek
VALÓSÁGMÁSOLATOK
• Jankovics Márton: Megkettőzve Hasonmás-filmek
• Király Hajnal: A hely szelleme Utazások Itáliába
HATÁRSÁV
• K. Horváth Zsolt: Dada és humor A.E. Bizottság: Jégkrémbalett
TELEVÍZÓ
• Huber Zoltán: Az informáltság illúziója Gazdasági hírek
FILMHÉT
• Buglya Zsófia: Globálkolorit Osztrák Filmhét
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Ford Scorpio James Sallis: Drive
• Sepsi László: Amerikai kelepce Nicolas Winding Refn: Drive – Gázt!
KRITIKA
• Vajda Judit: Négy évszak meséi Mike Leigh: Még egy év
• Kovács Kata: Hideg sör, gyönyörű lányok Sofia Coppola: Made in Hollywood
• Gorácz Anikó: Iskolapéldák Iskolák és rendszerek
• Palotai János: Művészettörténet-írás kamerával A Nyolcak nyomában; Átrajzolt film
• Pápai Zsolt: Fertelmes felvilág A vizsga
MOZI
• Zalán Márk: Egy fehér, fehér világ
• Nevelős Zoltán: Animal Kingdom
• Alföldi Nóra: Őrült, dilis, szerelem
• Pápai Zsolt: Submarine
• Baski Sándor: Pótpasi
• Forgács Nóra Kinga: Angèle és Tony
• Roboz Gábor: Néma csönd
• Varga Zoltán: Végső állomás 5 – 3D
• Sepsi László: Végső állomás 5 – 3D
• Szabó Noémi: Jane Eyre
• Kovács Marcell: Cápák éjszakája 3D
• Tüske Zsuzsanna: Colombiana
• Varró Attila: Fertőzés
• Vajda Judit: A guardista
• Sepsi László: Johnny English újratöltve
DVD
• Varga Zoltán: Szex a neten
• Pápai Zsolt: Közös titkunk
• Sepsi László: Pokolba az élettel

• Vincze Árpád: Kutyahideg
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Ne bántsátok a feketerigót!

Bocsor Péter

To Kill a Mockingbird – amerikai, 1962. Rendezte: Robert Mulligan. Szereplők: Gregory Peck, Mary Badham, Robert Duvall. Forgalmazó: Universal. 129 perc.

Hollywoodnak egy világháború kellett, hogy változtasson a feketékről alkotott felfogásán. A negyvenes évek elején a Háborús Információs Hivatal mozgófilmes részlegének nyomására a tamásbátya-szerű, nyomorúságos figurák ábrázolása helyett a háborús filmekben megjelentek az önálló karakterrel bíró fekete mellékszereplők, amilyen a Korda Zoltán rendezte Szahara (1943) törzsőrmestere vagy Hitchcock Mentőcsónakjának (1944) evezőse. A háború utáni filmekben gyakori motívum lett az előítéletektől a faji toleranciáig eljutó fehér ember szellemi fejlődésének bemutatása, a legismertebb a Megbilincseltek (1958) összeláncolt, szökött fegyenceinek története. A polgárjogi mozgalmak eszkalálódása előtt a Ne bántsátok a feketerigót! már a faji előítéletek ellen cselekvően fellépő fehér ember morális tisztaságát állította középpontba.

Ebben a történeti kontextusban, vagyis a feketék tisztán fehér nézőpontból elmesélt történetének utolsó fejezeteként érthető meg a film, és az alapjául szolgáló Harper Lee-regény immár fél évszázados utóéletének alapvető kettőssége. Míg a Gregory Peck által megformált ügyvéd, a nemi erőszakkal ártatlanul vádolt fekete férfit védő Atticus Finch alakja generációk számára a törvény előtti egyenlőség és a morális meggyőződések melletti kiállás szimbólumává lett, egyre többen rámutattak a film liberális optimizmusa által érintetlenül hagyott sztereotípiákra. Ilyen például, hogy a filmben mindössze két fekete szereplő szólal meg, a tanulatlan vádlott, Tom Robinson (Brock Peters) és az Atticus családjában a pótmama szerepét ellátó dadus, Calpurnia (Estelle Evans), vagyis a feketék itt is a számukra felkínált hagyományos szerepekben mutatkoznak. A film második felét kitevő bírósági jelenetsor koreográfiája pedig, amelyben a jóformán beszédképtelen, de hipermaszkulin vádlott a gyűlölködő és kíváncsi tekintetek szüntelen kereszttüzében látható, a vásári látványosságként megjelenő, és emberi mivoltát folyton bizonyítani kénytelen fekete férfi évszázados archetípusát erősíti.

A film máig ható erejét nagymértékben magyarázza, hogy Robert Mulligan rendező sikerrel ötvözött egy filmes és egy irodalmi tradíciót. A Ne bántsátok a feketerigót! egyrészt a ’30-as évektől népszerű „tárgyalótermi drámák” sorába illeszkedik, másrészt a filmet a „déli gótika” irodalmi hagyománya hatja át, amelyben a közösség önértelmezése egy torzszülött figura – itt a rejtélyes, és egyfajta törvényen kívüli igazságot szolgáltató bolond fiú, Boo Radley (Robert Duvall) − kényszerű megértésén és fokozatos humanizálásán keresztül történik.

Extrák: a Blu-rayen megjelenő film mellé bőséges extraanyag került, mindenekelőtt egy másfél órás dokumentumfilm a film keletkezéstörténetéről, továbbá egy rövidebb doku Gregory Peckről; a lemez másik éke az audiókommentár Robert Mulligan rendező és Alan Pakula producer közreműködésével; a csomagot további fél tucat kisfilm, illetve rövid dokumentumfelvétel egészíti ki.

Bocsor Péter

Susi és Tekergő

Lady and the Tramp – amerikai, 1955. Rendezte: Clyde Geronimi. Szereplők: rajzfilmfigurák. Forgalmazó: InterCom. 73 perc.

Hinnénk vagy sem, a filmtörténet egyik legromantikusabb pillanatát nem hús-vér színészek előadásában láthatjuk, hanem rajzolt kutyafiguráknak köszönhetjük: a jó házból származó spániel, Susi és az életrevaló kóbor eb, Tekergő ajkai egy spagetti közös elfogyasztásakor véletlenül összeérnek. Ez a bájos momentum megpecsételi a négylábúak bimbózó románcát, melyet sem sintérek, sem rosszindulatú állatok nem tehetnek tönkre, de még Tekergő partnerekben gazdag előélete sem akadályozhatja.

Walt Disney 1955-ös produkciója részint arról nevezetes, hogy az első rajzfilm, amelyet a CinemaScope szélesvásznú képformátumban készítettek, s emellett a stúdió klasszikus érájának is egyik kakukktojása. A Susi és Tekergő ugyanis látványosan eltávolodik a mesefeldolgozások hagyományától, s a kihívásokat főleg a kutyák és „legjobb barátaik, az ember” apró-cseprő konfliktusaira korlátozza, illetve egy kissé döcögősen induló, de borítékolható végkifejlet felé tartó szerelmi szálat helyez a középpontba. A Hamupipőke, a Pán Péter vagy a Csipkerózsika fantasztikumának fényében a film világa meghökkentően hétköznapi – ezt azonban bőven ellentételezi, hogy a Susi és Tekergő az emberi tulajdonságokkal fölruházott állatszereplők animációjának egyik legkiválóbb példája. Nemcsak a címszereplők, de valamennyi mellékfigura megformálása parádés, mindenki markáns egyéniség: Susi szomszédai mellett a sintértelepen sínylődő négylábúak, az állatkerti epizódban feltűnő hóbortos hód és – legfőképpen – a Susit bajba sodró sziámi-macskapár maradhat igazán emlékezetes. Az ő érdemük is, hogy a Susi és Tekergő máig megőrizte szívmelengető hangulatát.

Extrák: kimaradt jelenetek; egy hosszabb és egy rövidebb werk, magyar felirattal; játék; képgaléria.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/04 60-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11035