KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
   2011/november
KUBRICK
• Békés Márton: Renitensek A lázadás inflációja
• Simonyi Balázs: Lolita fotelje Kubrick Párizsban
• Hubai Gergely: Strauss az űrben A Kubrick-kotta
FEKETE AMERIKA
• Boros Gábor: Forradalom családi vállalkozásban Melvin és Mario Van Peebles
• Géczi Zoltán: Gyászbeszéd egy virgonc halott sírja felett Kortárs blaxploitation cinema
LATIN MOZI: ARGENTÍNA
• Lénárt András: A Harmadik Film országa A mai argentin mozi
• Ardai Zoltán: Nagy lófrálás délelőtt Cortázar–Antonioni
• Sepsi László: A bűn diktatúrája Argentin bűnügyi filmek
BUDAPEST NOIR
• Kolozsi László: Pesten lehetett este korzózni Beszélgetés Kondor Vilmossal
• Schubert Gusztáv: Bűnös Budapest? Noir Posthumus
RÉMREMAKE
• Varga Zoltán: Ne szemétkedj az eredetivel! Rémremake-ek
• Varró Attila: Vérfrissítés
TATSUMI
• Bayer Antal: A manga felnőttkora Yoshihiro Tatsumi
• Teszár Dávid: Condition humaine Tatsumi
FILMZENE
• Képes Gábor: A borzongás húrjai Riz Ortolani és kortársai
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Csak gépelés Kathryn Stockett: A segítség
• Tüske Zsuzsanna: Fehér fajansz A segítség
• Tüske Zsuzsanna: Fehér fajansz A segítség
KRITIKA
• Kovács Kata: Botlások négy negyedben A halálba táncoltatott leány
• Kovács Kata: Kultúrturizmus Éjfélkor Párizsban
MOZI
• Vajda Judit: Apró kis hazugságok
• Schubert Gusztáv: Kaland
• Kolozsi László: Tengerre, franciák!
• Kovács Marcell: Álmok otthona
• Forgács Nóra Kinga: Tomboy
• Baski Sándor: Az adósság
• Sepsi László: Santiago '73
• Pálos Máté: Room 304
KRITIKA
• Kovács Kata: Egy nap
MOZI
• Tüske Zsuzsanna: Finánc a pácban
• Roboz Gábor: Testcsere
• Varró Attila: Delfines kaland
DVD
• Pápai Zsolt: Aranypolgár
KRITIKA
• Varga Zoltán: Gyilkossághoz öltözve; Halál a hídon
DVD
• Bata Norbert: Bombasiker
• Kardulesz Rita: Éjszakai nap
• Vincze Árpád: Temple Grandin
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

1979-es rajzfilmekről

Morgások és macskák

Székely András

 

Az úgynevezett Szondi-tesztet, amelynél egy csomó bűnöző- és elmebetegportréból kell bizonyos számú rokon- és ellenszenves arcot kiválasztani, hosszabb időközökben, többször kell megismételni ahhoz, hogy értékelhető eredményt kapjon a pszichológus. A filmeket és a kiállításokat többnyire egyszer látjuk, s egyetlen alkalom alapján ítélni egy-egy rajzfilmről nem sokkal mélyebben szántó vélemény, mint amikor a Szondi-teszt modelljeiről döntünk. Pillanatnyi hangulatok, külső körülmények meglepően befolyásolhatják az embert. Rám például határozottan rosszul hatott – „minden rossz, ha rossz a vége” –, hogy az 1979-es rajzfilmtermést reprezentáló összeállítás vetítését a Forgó-Morgó sorozat három darabja zárta be...

Ha én meghallom Forgó-Morgót, ezt a díjazott, de egyébként igen csúnyácska, tekergő villanyórát, amint ellenszenves módon árulkodik pazarló gazdájára, legszívesebben felkattintanék minden kapcsolót magam körül. Ráadásul arra is rájöttem, filmvásznon látva viszont a kis villanyórát, hogy nem csupán grafikai torzszülött ő, hanem még hazudós is. Csak morog, de nem forog. A tévében nem tűnik fel, de itt, a vásznon nyilvánvaló volt, hogy homlokán a számok változatlanok, holott ha a gazda annyira használja az áramot, a számoknak ugrásszerűen kellene növekedniük!

Ezzel még nem fejeztem be a forgás-morgást. A Szabó Szabolcs rendezte Tyúkanyó meséi, amelyet Móra Ferenc emlékére mutatnak be, a rajzfilmes eklektikának egészen zavaros példája lett. A filmben rejlő minden jó szándékkal együtt. De már a címszövegben is van egy nyelvi-helyesírási hiba. Aztán egy kiscsibe kezd el Mazsola malachangján csipogni. Más állatok egyáltalán nem rendelkeznek saját hanggal. Viszont amikor hol a mesélő mondja el a szereplő állat szövegét, hol egy külön hang, akkor a készítők nem gondolták logikusan végig feladatukat; vagy volt ezzel valami koncepciójuk, de azt a néző nem képes kihüvelyezni. Ami meg a film grafikus szemléletét illeti: mintha harminc-negyven év rajzfilmes-stílusait szándékosan akarták volna parodizálni az eltérő felfogásban tervezett figurákkal. Az egyik állat a mai amerikai kommerszet idézi, a másik mintha a Két bors ökröcskéből pattant volna elő – és mindehhez olyan háttér, amely leginkább a 30-as évek magyar bélyegeire emlékeztet. Hogy a néprajz skanzenszerű rekvizitumtömegéről, a gémeskutakról és fatornyokról ne is beszéljünk. Lehet persze ez is koncepció, de megint nem tudunk dönteni abban, hogy nagyszerű „házi poént” lássunk benne vagy a fantázia hiányát. És végül: a kiválasztott Móra-mesék hervasztóan unalmasnak bizonyultak ebben a feldolgozásban.

Pedig, hogy a IV. műteremben, ahol ezek a filmek is készültek, igazán tudnak jó mesefilmet készíteni, arra legyen példa a Hét iker szarvaskígyó című, cigány mesén és a komlói cigánygyerekek fantasztikus szépségű rajzain alapuló film, Pásztor Ágnes rendkívül dinamikus rendezése, Víg Rudolf zenéjével. Amelyik gyerek pedig túlságosan vadnak és szürrealisztikusnak találná a késelő-részegeskedő, s ezért anyjuktól szarvaskígyóvá átkozott ikrekről szóló mesét, annak számára ott van a Horváth Mária és Jankovics Marcell rendezte üde bájú magyar népmese, tele játékos grafikai ötlettel: az Egyszemű, kétszemű, háromszemű. Holott nem kicsiny feladat három ennyire különböző nővért úgy megtervezni, hogy azért mégis egy anya lányai legyenek. Egy zavaró szövegre hívnám fel Jankovicsék figyelmét: a délben terített asztallá változó, tehát igen praktikus kiskecske nyomatékosan hangsúlyozza a visszaváltozását hozó varázsigét – ezt a kétszemű lány sohasem mondja el, s a kiskecske mégis visszaváltozik! Az ilyen pongyolaság egyszerűen nem méltó ehhez a pompás, kerek kis mesefilmhez, amelynek szép részleteit még hosszan lehetne elemezni: az írókázott mintára emlékeztető főcímet, a három lány egy-két-három copfját, a kiskecske négyezer éves pecséthengerek figuráira emlékeztető, kecses alakját, az ablakká és csillagos éggé áttűnő álombéli öregapót vagy a Kaláka együttes ritmusos zenéjét.

Jó zene és számos szép grafikai megoldás volt ifj. Újváry László krúdys-szecessziós nosztalgiafilmjében, a Nagyvárosi szerelemben is. Hogy ez a nagyváros melyik tulajdonképpen, azt csak sejteni lehet: a századforduló Budapestjének és a zenészek vágyálmának keveréke (tudniillik ők biztosan örülnének egy olyan Budapestnek, amelyben hatalmas Neoton-neonreklám látható). Kellemes, kulturált, de túl sokat nem mondó rajzfilm ez, híradó és nagyfilm közötti jó időtöltés. A Hegedűs László rendezte, fekete-fehér – de azért azt hiszem, alapvetően „lila” – Vázlatok viszont számomra kicsit hosszúnak tűnt. A maga nemében igazán artisztikus és profi munka, csak épp a maga nemével nem tudok igazán megbarátkozni – ugyanis az „absztrakt film” kísérlete nagyon izgalmas volt a hatvanas évek elején, ám nem érzem, hogy fejlődött volna, húsz évnyi egyhelyben állás viszont gyakorlatilag visszafejlődés.

Hogy lehet ebben a műfajban újat is teremteni, azt Szórády Csaba Három magyar képe bizonyította be, bartókian egyszerű és tiszta grafikai eszközeivel. Kár, hogy csak a középső Este a székelyeknél volt teljesen egységes „dramaturgiailag”: a Medvetáncban fel-felbukkanó stilizált medvetalp és az Ürögdi kanásztánc Chaplin-szerű pálcikafigurája realisztikusságukkal zavarták az egységet (amelyet például az utóbbinál egy Bartók-zenére táncoló szűrhímzésminta képviselt).

A rajzfilm öreg rókái, Dargay Attila vagy Nepp József, már nem követnek el dramaturgiai bakikat, őszintén szólva – bár ezt talán nem is szabadna bevallanom, mert hogy illik az ilyesmi egy kritikát író intellektuelhez – leginkább az ő mosolyogtató-röhögtető, némileg elgondolkoztató filmjeik tetszettek az 1979-es év rajzfilmterméséből. Mélyen átéreztem Szegény Gombóc Artúr bánatát: tessék elképzelni egy Sajdik-madarat Dargay Attila rendezésében, aki (egy Gombóc Artúr akkor is aki, ha madár) kénytelen gyalog indulni Afrikába, mert annyira meghízott a csokoládétól, hogy már nem tud repülni. Pedig közben még fogyókúrázik is, hiszen csak csokoládét eszik. Ezt az egészet Pom-pom, a parókaszerű papucsbojt vagy akármi meséli a dundi kislánynak, azt a reményt keltve a nézőben, hogy fog még mesélni mást is. Nepp József filmje, a Megalkuvó macskák egyszerre rajzfilm és Hofi Géza–Koós János-produkció, és elvileg arról szól, hogy „ezért a pénzért” a fene strapálja magát egérfogással. Gyakorlatilag nyilván általánosabb eszmei-gazdaságpolitikai hátteret kell odaérezni a vörösben pompázó – farkincáját illetően némileg rókára emlékeztető – Hofi-macska, meg az intrikus képű, zöld-fekete csíkos Koós-macska mögé, de inkább csak utólag, mert vetítés közben a nézőnek túlságosan sok halaszthatatlan röhögni valója akad.

És tegyük hozzá: a macskák – átvitt értelemben vett – világszínvonalú egérfogási képessége legalább olyan lényeges dolog, mint az energiával való takarékoskodás.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/05 06-07. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7860