KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
   2011/november
KUBRICK
• Békés Márton: Renitensek A lázadás inflációja
• Simonyi Balázs: Lolita fotelje Kubrick Párizsban
• Hubai Gergely: Strauss az űrben A Kubrick-kotta
FEKETE AMERIKA
• Boros Gábor: Forradalom családi vállalkozásban Melvin és Mario Van Peebles
• Géczi Zoltán: Gyászbeszéd egy virgonc halott sírja felett Kortárs blaxploitation cinema
LATIN MOZI: ARGENTÍNA
• Lénárt András: A Harmadik Film országa A mai argentin mozi
• Ardai Zoltán: Nagy lófrálás délelőtt Cortázar–Antonioni
• Sepsi László: A bűn diktatúrája Argentin bűnügyi filmek
BUDAPEST NOIR
• Kolozsi László: Pesten lehetett este korzózni Beszélgetés Kondor Vilmossal
• Schubert Gusztáv: Bűnös Budapest? Noir Posthumus
RÉMREMAKE
• Varga Zoltán: Ne szemétkedj az eredetivel! Rémremake-ek
• Varró Attila: Vérfrissítés
TATSUMI
• Bayer Antal: A manga felnőttkora Yoshihiro Tatsumi
• Teszár Dávid: Condition humaine Tatsumi
FILMZENE
• Képes Gábor: A borzongás húrjai Riz Ortolani és kortársai
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Csak gépelés Kathryn Stockett: A segítség
• Tüske Zsuzsanna: Fehér fajansz A segítség
• Tüske Zsuzsanna: Fehér fajansz A segítség
KRITIKA
• Kovács Kata: Botlások négy negyedben A halálba táncoltatott leány
• Kovács Kata: Kultúrturizmus Éjfélkor Párizsban
MOZI
• Vajda Judit: Apró kis hazugságok
• Schubert Gusztáv: Kaland
• Kolozsi László: Tengerre, franciák!
• Kovács Marcell: Álmok otthona
• Forgács Nóra Kinga: Tomboy
• Baski Sándor: Az adósság
• Sepsi László: Santiago '73
• Pálos Máté: Room 304
KRITIKA
• Kovács Kata: Egy nap
MOZI
• Tüske Zsuzsanna: Finánc a pácban
• Roboz Gábor: Testcsere
• Varró Attila: Delfines kaland
DVD
• Pápai Zsolt: Aranypolgár
KRITIKA
• Varga Zoltán: Gyilkossághoz öltözve; Halál a hídon
DVD
• Bata Norbert: Bombasiker
• Kardulesz Rita: Éjszakai nap
• Vincze Árpád: Temple Grandin
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Szőke kóla

Bumfordiak

Bori Erzsébet

Ember embernek nem mindig farkasa. Antirasszista komédia a kemény, de érző szívű nyóckerből.

 

Amit előre tudtam a Szőke kóláról (akkor még Pesti Harlem), az több mint elég lett volna ahhoz, hogy menekülőre fogjam. De nem kell kékharisnyás esztétának lenni, hogy titkos rémálmunkat lássuk megvalósulni egy mozgóképipari termékben, amelyben Majka, Beleznay Endre és Görög Zita szerepel, a Barátok közt meg az Európa expressz írói gründolják össze az RTL Klub hathatós támogatásával, gengszterek, vállalkozók és cigányok a hősök, a helyszín meg mi is lehetne más, mint a nyócker... Közepesen gyakorlott néző már a felsorolt összetevők egyikétől is kétkedni kezd, olyan sokszor nyúltak már ehhez a recepthez jónevű, régi alkotók és feltörekvő új undokok, akik a közönség szent nevével ajkukon a zsánerfilm zászlaját lobogtatva jöttek felénk, de ha jobban megnéztük, kiderült, hogy nem is lobogó, hanem egy nagy kasza van a markukban.

Egyáltalán, mi az a „szőke kóla”? Rémlett valami az átkos múltból: hiteles forrás szerint ez egy sorkatonai szakkifejezés a Kádár-korból, és világos színű gyanús üdítőitalt („lónyálat”) jelöl. Ebből megint csak rosszat sejdíthetünk, a Goodby Lenin magyar változatát, egy újabb nevetős búcsút a múlttól. Ez a veszély szerencsére elhárult: a szőke kóla töketlen gádzsót („fehért”, „magyart”, vagyis nem romát) jelent újcigányul. Az így minősített címszereplő fiatal és gazdag építési vállalkozó, ki agykontrollal kel és az „ember embernek farkasa” filozófiájával nyugszik, van úszómedencés háza, szép barátnője, luxusautója, egyszóval mai mérce szerint, mindene. A konfliktust avagy a drámai összeütközést egy minisztériumi pályázat indítja el; az alkotók nem terhelnek minket a részletekkel, talán jobb is. Ezt a százmilliós eszmei értékű pályázati anyagot autóstól lopja el az üzlet és a bűnözés fakó határát átlépő konkurencia, éppen a „nyolcban”, és máris nyakig vagyunk a kemény öklű, de meleg szívű romák, perlekedő kurvák és vicces rendőrök megannyi mozidarabból ismerős világában. Meg a Karácsonyi énekben, amelynek végén szociálisan érzékeny, jótét lélek lesz a gátlástalan pénzhajhászból, örök barátság az etnikai előítéletekből, és minden a lehető legjobbra fordul. Mert ez egy antirasszista oktatófilm.

Azt sem hallgathatom el, hogy a Szőke kólának oly nagyok és számosak a hibái, amiért már fércműnek kéne nevezni, de ezt én nem teszem. Az okokról majd később, most lássuk a felsorolást. Hogy a forgatókönyv nincs rendesen kidolgozva, az honunkban nem újság. Az írókat az sem látszik zavarni, hogy azt a nagyon kevés tudást, amivel a vállalkozókról, a Józsefvárosról vagy a romákról rendelkeznek, szinte kizárólag a moziból meg a tévéből szerezték. A főcím szerint romaszakértő is volt, ha ez igaz, akkor nem hallgattak rá: a Szőke kóla cigányai többnyire csak statiszták, s akik érdemleges szerepet kaptak, azok Kusturica vásznáról léptek le. A figurák jellemzését esetenként szóbeli közlésekre bízzák, minden látszat ellenére, bemondásra kell elhinnünk, hogy a főhős barátnője (Gubás Gabi) okos, Veréb (Majka) húga (Görög Zita) meg ritka ronda. A gazdag kerület – szegény kerület képi megjelenítése mintha a Dopeman Megyünk lopni című gyöngyszeméhez készült klipet venné alapul. És ami végképp érthetetlen, az a gyenge zene. Bármit gondoljunk is a nyolcról, az elvitathatatlan, hogy zenében erős, remek jazzisták, rapperek, népi- és cigányzenészek laknak és működnek benne, látjuk is a filmben Kicsi Tysont, a Váradi Roma Cafét, de a soundtrack egészében inkább szedett-vedett benyomást kelt, és nem csak a sűrű műfajváltogatások miatt. Magam a ritmustalanságot érzem a film legnagyobb bajának. A tempóérzék teljes hiányát, ami a jelenetek felépítésétől a poénok előkészítésén át a zenei vágásig mindenben tetten érhető.

Ezek után talán meglepő kijelentésnek fog hatni, hogy a Szőke kóla szeretnivaló mozi. Érződik rajta, hogy a készítők nem hétpróbás profik, hanem lelkes félamatőrök, akik kicsit sután, bumfordian lavíroznak a közhelyek, sikerpatronok és saját nemesebb szándékaik között. A mai gagyitévés-közönségfilmes klisék dacára mintha egy háború előtti magyar vígjátékot látnánk a maga ódonságával, verbális humorával, statikus beállításaival, de még szereplőválasztásával is. A szereplők – színészek és nem színészek – egyszerűen helyesek. Vannak igazán jó roma arcok (pédául a Néma Bob típust hozó Nyáry Oszkár); Beleznay egész meggyőző, aki pedig végképp nem tud játszani, mint például Majka, az megható, őszinte igyekezetével tűnik ki. Nem lehet őket nem szeretni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/01 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8487