KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
   2011/november
KUBRICK
• Békés Márton: Renitensek A lázadás inflációja
• Simonyi Balázs: Lolita fotelje Kubrick Párizsban
• Hubai Gergely: Strauss az űrben A Kubrick-kotta
FEKETE AMERIKA
• Boros Gábor: Forradalom családi vállalkozásban Melvin és Mario Van Peebles
• Géczi Zoltán: Gyászbeszéd egy virgonc halott sírja felett Kortárs blaxploitation cinema
LATIN MOZI: ARGENTÍNA
• Lénárt András: A Harmadik Film országa A mai argentin mozi
• Ardai Zoltán: Nagy lófrálás délelőtt Cortázar–Antonioni
• Sepsi László: A bűn diktatúrája Argentin bűnügyi filmek
BUDAPEST NOIR
• Kolozsi László: Pesten lehetett este korzózni Beszélgetés Kondor Vilmossal
• Schubert Gusztáv: Bűnös Budapest? Noir Posthumus
RÉMREMAKE
• Varga Zoltán: Ne szemétkedj az eredetivel! Rémremake-ek
• Varró Attila: Vérfrissítés
TATSUMI
• Bayer Antal: A manga felnőttkora Yoshihiro Tatsumi
• Teszár Dávid: Condition humaine Tatsumi
FILMZENE
• Képes Gábor: A borzongás húrjai Riz Ortolani és kortársai
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Csak gépelés Kathryn Stockett: A segítség
• Tüske Zsuzsanna: Fehér fajansz A segítség
• Tüske Zsuzsanna: Fehér fajansz A segítség
KRITIKA
• Kovács Kata: Botlások négy negyedben A halálba táncoltatott leány
• Kovács Kata: Kultúrturizmus Éjfélkor Párizsban
MOZI
• Vajda Judit: Apró kis hazugságok
• Schubert Gusztáv: Kaland
• Kolozsi László: Tengerre, franciák!
• Kovács Marcell: Álmok otthona
• Forgács Nóra Kinga: Tomboy
• Baski Sándor: Az adósság
• Sepsi László: Santiago '73
• Pálos Máté: Room 304
KRITIKA
• Kovács Kata: Egy nap
MOZI
• Tüske Zsuzsanna: Finánc a pácban
• Roboz Gábor: Testcsere
• Varró Attila: Delfines kaland
DVD
• Pápai Zsolt: Aranypolgár
KRITIKA
• Varga Zoltán: Gyilkossághoz öltözve; Halál a hídon
DVD
• Bata Norbert: Bombasiker
• Kardulesz Rita: Éjszakai nap
• Vincze Árpád: Temple Grandin
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Bakkermann

Falusi naturizmus

Csillag Márton

A Szőke-humor sikere az értelmiségi önreflexió és a népies bohózat kényes egyensúlyán áll vagy bukik.

 

A Zsiguli óta underground és kommersz között lavírozó Szőke András legfrissebb dokumentarista népmeséjében furcsa egyensúlyba került régi és formálódó új énje, kompromisszum alakult ki az alkotói víziók megjelenítése és a szélesebb nézői igények kiszolgálása között. A Bakkermann ilyen (és csakis ilyen) értelemben kísérleti film tehát, hiszen azt a vékony határsávot keresi, melyen belül a kommersz középszer nem túl elvont, és a művészi-szerzői alámerülések is közérthetők. Szőke ezzel a munkájával egyszerre két legyet akar lecsapni, félő azonban, hogy a két jószág tovaszáll, és egyedül az a kis muslica nyúlik ki tenyere alatt, mely a tőle elpártolni soha nem akaró rajongókat szimbolizálja.

Mióta az eszét tudja, Szőke András nyomoz. Alfred Hitchcockhoz hasonlóan az ő filmjeiben is mindig van egy McGuffin, egy ok, melyet pontosan nem ismerünk meg, csakhogy az ő történeteiben ez nem egy kitalált tárgy vagy egy államtitok, hanem egy szokatlan cselekedetet eredményező emberi motiváció, mely vagy banális, vagy értelmezhetetlen. Legalábbis józan ésszel vizsgálva. És a rejtély megoldásának kulcsa éppen a józanság hiánya: hazugságok, cinkos elhallgatások és szégyenteljes titkok sűrű hálójában folyik a nyomozás, mely végül megállapítja, hogy az ember (különösen a magyar ember) esendő, útjai pedig kifürkészhetetlenek. A Szőke-világ felépítménye zseniális keret egy folyamatosan változó, azaz a mocsárban egyre mélyebbre süppedő társadalom bemutatásához, és az első filmekben (Vattatyúk, Európa kemping, Kiss Vakond) legalább olyan megbízható és meghökkentő receptnek bizonyult, mint Tarr Béla hosszú snittjei. Csakhogy a rendező a kilencvenes évek végén kíváncsiságból vagy küldetéstudatból kirándulást tett a programfilmek birodalmában, amikor a kurzusfilmekre és az azokkal kapcsolatos vitákra válaszul elkészítette a Helyfoglalás, avagy a mogyorók bejövetele című opust. Szőke megmutatta, hogy az egzisztencialista mélyfúrásra alkalmas piti kis ügyek mellett nemzeti mítoszok, közösségi identitástörténetek elmondásához is ért, filmnyelvi kísérletei nagyregények elmondásához is alkalmasak – azaz sajátos módon éppen a nagy elbeszélések korának végét jelző posztmodern eszközeivel élesztette újra a magyarok mondáját, őseink történetét.

A Helyfoglalás… utáni Tündérdomb szintén historizáló történet volt, mely már vállaltan a rendező második otthonának választott Balaton-felvidéken játszódott, majd következett az első celluloidra forgatott darab, mely egyszerre jelentett technikai újítást és visszatérést a riportfilmes-oknyomozó gyökerekhez. A Zsiguli azonban inkább volt Szőke-stílusban előadott népies bohózat, mint a misztikus dokumentarizmus szépségeinek feltárása a szélesebb nézői tömegek előtt, az azt követő Hasutasok pedig egyenesen élve temette el a rendező által évtizedek alatt nagy műgonddal tökéletesített műfajt. A művészi értelemben vett feltámadás elmaradt, a Bakkermann azonban azt mutatja, hogy Szőke továbbra is a kommersz és az underground ötvözésén fáradozik, és közben újra és újra elköveti ugyanazokat a hibákat: a komplex karakterekből egyszerű idiótát farag, a cselekményt időnként bukdácsolássá redukálja, és ezzel elveszi az abszurd élét. A fent említett Hitchcock képes volt nemcsak ugyanazon recept, de azonos történet alapján is újabb remekművet forgatni (A férfi, aki túl sokat tudott), Szőke azonban olyan görcsösen ragaszkodik az eredeti összetevőkhöz, hogy egy ideje képtelen új ízt adni a régi történetnek, vagy új történetet a régi ízhez.

A magyar film évek óta hiányolja lelkes úttörőjét, aki korábban egy mosollyal tudott könnyet csalni szemünkbe vagy egy kiadós sírással megnevettetni bennünket, és amellett, hogy szórakoztatott, figyelmeztetett is: a valóság odaát és ideát, azaz a kamera mindkét oldalán megtalálható. Ma már csak a szórakozás maradt, mert talán már a valóságot sem érdemeljük meg – sem itt, sem ott.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/05 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9354