KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

     
             
             
             
             
             
              
   2011/december
TINTIN
• Bayer Antal: Ideáll egy belga Tintin képregények
HATÁRSÁV
• Horeczky Krisztina: Apa, Fiú, Szentlélek Mundruczó színháza
NEKROLÓG
• Orosdy Dániel: Andrew Laszlo 1926–2011
HERSKÓ
• Muhi Klára: Prospero odavan Herskó János
• Mitrovits Miklós: „Nem akartam rossz kompromisszumot kötni” Beszélgetés Herskó Janossal
MADÁCH/JANKOVICS
• Hirsch Tibor: Emberrajz Az ember tragédiája
• Schubert Gusztáv: Ádám a vérzivatarban Madách és Jankovics
DR. GONZO
• Géczi Zoltán: Hunter kontra Hollywood Hunter S. Thompson-adaptációk
• Varró Attila: A kis Gatsby Rumnapló
TARSEM SINGH
• Baski Sándor: Barokkos képzelet Tarsem Singh
• Megyeri Dániel: A nyúlon túl Tarsem Singh videóklipjei
TINTIN
• Hlavaty Tamás: Az igazi ifjú Indiana Jones Tintin kalandjai
FILMEMLÉKEZET
• Zalán Vince: Minden rossz és minden jó Evald Schorm 1. rész
• Takács Ferenc: Az ördög cimborája Gabriel Pascal
ÖKOFILMEK
• Gerdelics Miklós: Digitális Gaia Ökológiai videójátékok
• Barotányi Zoltán: A világ nélkülünk Élet az ember után
MOZIPEST
• Palotai János: Várostérkép Új Budapest kortárs filmen
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Kibervitézek Hacktion
FESZTIVÁL
• Babiczky László: A tudás-alapú mozi Szolnok
KÖNYV
• Gelencsér Gábor: Lépésirány Paul Schrader: A transzcendentális stílus a filmben
FILM / REGÉNY
• Vajda Judit: Férfibú Mordecai Richler: Így látta Barney
• Vajda Judit: Férfibú Mordecai Richler: Így látta Barney
• Roboz Gábor: A fősodor verziója Richard J. Lewis: Barney és a nők
KRITIKA
• Pintér Judit: Vatikáni vakáció Van pápánk!
MOZI
• Margitházi Beja: Elena
• Roboz Gábor: Szent György megöli a sárkányt
• Kolozsi László: Almanya, a török paradicsom
• Forgács Nóra Kinga: Az én Amerikám
• Sepsi László: Lopott idő
• Nevelős Zoltán: Válogatott gyilkosok
• Lovas Anna: Csizmás, a kandúr
• Fekete Tamás: Karácsony Artúr
DVD
• Sepsi László: Idegen arcok
DROGFILMEK
• Czirják Pál: Szerelmi álmok (Liszt)
DVD
• Nagy V. Gergő: Hétpróbás gazemberek
• Tosoki Gyula: Nem írnek való vidék
• Pápai Zsolt: Morituri
• Varga Zoltán: Torrente 4. – Halálos válság
• Bata Norbert: Batman: A kezdet kezdete
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

Káldy-körkép

Egy boldog ember

Schreiber András

Függetlennek áll a világ, ha Kisbabót is lehet a világ közepe: Káldy László a legszabadabb magyar filmes.

 

Káldy László nyugalmazott mérnök, lótenyésztő, és ami számunkra a legfontosabb, filmrendező. 1961 óta tagja az amatőr- illetve független filmes mozgalomnak. Örökifjú mozgóképes forradalmár, exhibicionista filmes, egyéni stílusú szociográfus, kamerával.

 

*

 

Káldy László 59 évesen újjászületett. Kezdődhetne a róla szóló portré úgy is, hogy a Műegyetemen szeretett bele a filmezésbe, vagy hogy útifilmesként kezdte, de mindezek kevésbé tűnnek fontosnak, ahhoz képest, hogy 1997-ben, tizenöt év „forgatási szünet” után ismét kamerát vett a kezébe, és stílust teremtett, a saját stílusát. Persze a „káldylacibácsis” filmek egyes stíluselemei, valamint  a rá jellemző munkamódszer  már korai filmjeiben is tetten érhetők, ám az igazi nagy kibontakozás Ez engem boldoggá tesz című filmjével kezdődött, minden ami előtte volt, csupán előjáték.

Ezzel a filmmel, egy sajátos önportréval született meg az „exhibicionista film”. Lényege, hogy a rendező megmutathassa magát, nem csak a filmeken keresztül, hanem kimondottan a filmekben, főszereplőként. A kezdetben az egyéb téma hiánya miatti kényszerből kitalált újfajta filmnyelv legtalálóbb meghatározását saját maga adja a Robogós emberben:  „önéletrajzi elemekkel megtűzdelt önmutogatás” – vagyis nagybetűs szereplés, persze úgy, hogy közben az önmagát megmutató ember ne váljon nevetségessé, legfeljebb viccessé. Így aztán Káldy Lászlóból még véletlenül sem lesz Uhrin Benedek, mivel esze ágában sincs magát komolyan venni. Ugyanis pontosan az önirónia az, ami annyira jellemző a Káldy-filmekre. A humor sosem hiányzott kelléktárából, már a korai, hetvenes években készített kisfilmjeiben is uralkodott a finom, Tati-féle humor. A Kerítéstanulmányok vagy éppenséggel a benne lakozó szociográfus érzékenységével elkészített filmjei (Kapitány; Ki nyer ma?) ugyanolyan tisztán mosolyogtatóak, mint a poénokat illetően lazán egybefolyó Káldy-önportrék.

Sok minden derül ki az utóbbiakból, például hogy hogyan került a rendező a filmjeinek újabban leggyakoribb helyszínéül szolgáló Kisbabótra, vagy hogy miért jó, ha az ember lovakat tart, nem is beszélve arról, hogy még arra is fény derül, hogyan lehet egyszerre oldani a magányt és a koleszterint. Káldy legújabb ciklusának nyitófilmje a visszatérés idején azonban leginkább filmnyelven „írt” jelentés volt a független filmeseknek, amolyan mozgóképes palackposta: „jól vagyok, köszönöm szépen, aki pedig nem ismer, annak bemutatkozom...” Hajdúböszörményben a függetlenek 1997-es országos mustráján kapott is rögtön egy életműdíjat, nem annyira az Ez engem boldoggá tesz okán, inkább talán, mert a zsűri azt gondolta: minden amatőrök Laci bácsija befejezte, utoljára forgatott még egy szépet, aztán a mérnöki pálya után a filmből is elege lesz, és visszavonul. Csakhogy ő felismerte: az örökölt kisbabóti házzal és a temérdek szabadidővel kezdeni kell valamit. Különben is, pótolni valója volt, elvégre tizenöt év az hosszú idő.

Márpedig az idő vasfoga öröktől fogva témája Káldynak. Összehozni a régit, a porosat a csillogó-villogó újjal, ezt már a videókorszak előtt is előszeretettel művelte. Az Ökrösszekér Karácsony Sándor bácsija a maga állat vontatta szekerével valóságos anakronizmus a rohanó, zsigulis világban. Az Emlékül egy uszálykormányosnak hőse is már csak messziről sóvároghat az uszályok után: megöregedett, hát partra tették. Káldy László nem akart partra kerülni, inkább megmutatta magát. Aztán az „önmutogatás” sikereit kiélvezve, és visszakerülve a független filmes vérkeringésbe, fokozatosan fordult érdeklődése ismét az őt körülvevő világ, jelen esetben a Rába menti Kisbabót és környéke felé. Legújabb filmjeinek zömében továbbra is becsempészi magát a történetbe, de az exhibicionizmus, úgy tűnik, alábbhagyott, a főszerepeket átadta a kisbabóti embereknek. Elsősorban az öregeknek.

Kisbabót kisközség, mintegy 250 lelket számlál, ebből körülbelül 120 a nyugdíjas. Többségük állandó szereplője a Kocsmatévének. A film nélküli fényképezéshez hasonlóan (Hosszú téli estéken) a kocsmatévé is Káldy-találmány. Bejegyezve nincsen ugyan, de az ötlet nagyon eredeti. Ha ugyanis anyagi okokból nem lehet falutévét csinálni, hát Káldy László önjelölt, egyszemélyes tévéstábja a falu életéről forgatott filmjeit levetíti a kocsmában. Magára mindenki kíváncsi, a kocsma pedig Kisbabóton még mindig a falu életének legfontosabb fóruma, tehát a kocsmatévé nem halva született vállalkozás, hanem ma is működő kisbabóti intézmény. Az első évfolyam első számáról (téma: legyen-e kocsmatévé) Káldy Kocsmatelevízió, Kisbabót címmel forgatott filmet, innentől kezdve ez a cím szerepel alkotásainak bevezetőinzertjén, a felirat egyszersmind védjegye is.

A Rába környéki emberekről készült filmjei dokumentumértékűek. Ha egyszer valaki fentről felfigyel rájuk, az egész életmű bekerül majd a Néprajzi Múzeumba, valahova a Kisbabót-vitrin mögé, Káldy László gyűjtése címmel. Hiteles filmtémát gyűjteni nem egyszerű feladat. Először is el kell vegyülni, be kell épülni. Káldy László Kisbabóton töltötte a gyerekkorát, így hát mindenkit ismer, őt is ismerik; elfogadják, hogy felvevőgéppel mászkál közöttük. Neki megnyílnak, kameráján át bepillantást engednek az életükbe, ugyanakkor eljátsszák a szerepüket, ha kell, de a szerep is tulajdonképpen az, hogy önmagukat adják. Így aztán olyan lehengerlően őszinte kisfilmek születnek, mint a Jaj már megint?!, a közösségi házba pornóért járó Miklós bácsiról, vagy a Love Story szintén Miklós bácsival és feleségével, arról, hogy az udvarlási szokások merőben megváltoztak ugyan, de a lényeg tegnap, ma is ugyanaz: fiatalnak lenni jó.

Aki pedig megöregedett, az ragaszkodik a párjához. Hiába tölt túl sok időt Rózsi ura a kocsmában, megbocsátani neki legalább annyira könnyű, mint megharagudni rá. A Rózsi, Rózsi, mi bajod? az egyik legszebb film az örök asszonyi megbocsátásról, a sírig tartó szeretetről. A záró képsorban minden benne van, amire férfi csak vágyhat egy becsülettel leszolgált élet után: meleg étel, heverő a kályha mellett, kéz, amely betakar, csend.   Kisbabót idilli hely.

Embert is csak egyszer ölnek, az áldozat egy megszállott amatőrfilmes, a falu krónikása. A Rémtörténetet Káldy a MAFSZ fennállásának hetvenedik évfordulójára készítette; egy fekete maszkos alak (maga Káldy, arcát is csak azért takarja el, hogy a sok önportré után ne idegesítse a befogadókat: már megint ő a főszereplő) a Rába mentén mindent összeragaszt, amit csak ér. A plakáton öles betűk hirdetik: hetven éves a MAFSZ. A fekete álarcos pechére egy halász holmiját is teleplakátolja, rajtakapják, magyarázkodna, de az amatőrfilmes mozgalom ugyan kit érdekel?! Anyád, kiált az egyszeri halász, és evezőt ragadva agyoncsapja a maszkost. Ennyit a függetlenekről, születésnapról, önszerveződésről. Bosszúból Káldy belevizel a Rábába (Kísérleti nyúl), és folytatja tovább, nemsokára itt a hetvenötödik születésnap, a halász retteghet.

Káldy László zsigerből független, megszállottan amatőrfilmes, és erre nem a körülmények késztetik, szemléletmód ez nála, világnézet. Pont olyan ő is, mint a Kapitány hőse, kihalássza magának a folyóból, amit megeszik, összeszedi a Tisza-partján mások által eldobált üres üvegeket, és a maga részéről mindennel elégedett. A szocializmussal, meg a közveszélyes munkakerüléssel pedig hagyják őt békén, ő partizán volt. Káldy köszöni, megvan, ami kell neki, azt megcsinálja magának (és szerencsére nekünk is): filmeket forgat.

A Kapitány zárójelenetében a főhős a tűzbe bámul, úgy álmodja magát egy nagy hajó kapitányának. Káldy László a kamerába néz, ott látja a maga álmait. Jellemző képsor az önportrékból: Káldy áll a kamerával szemben. A háttér, a téma rendben, de valamit még igazítani kell. A kamera felé nyúl, kicsit arrébb teszi a statívot. Hátranéz, majd megint vissza. Elégedetten mosolyog.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/05 41-42. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8259