KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/január
• Muhi Klára: Képtelen év Filmrendszerváltás 2011
• Barkóczi Janka: Válságok és választások Beszélgetés Fliegauf Bencével
• Kolozsi László: „Ez lesz a legnehezebb filmem” Beszélgetés Mészáros Mártával
• Kovács Bálint: „Mint lúd a jégen” Beszélgetés Körösvölgyi Zoltánnal
PIXEL VS. CELLULOID
• Ádám Péter: A fejlődés ára Digitális mozi

• Huber Zoltán: Kóma és virágzás Beszélgetés Szabó Gáborral
SPORTMOZI
• Varró Attila: Az utolsó dobás Film és baseball
• Bikácsy Gergely: Sakk a művészetnek! Bábok és filmek
• Varga Dénes: Lyukra játsszák A svindler
SZÍNÉSZ/RENDEZŐ
• Baski Sándor: A politika hálójában George Clooney filmjei
• Géczi Zoltán: A nevem Jackie A Jackie Chan-brand
SCHORM/KISHON
• Zalán Vince: Minden rossz és minden jó Evald Schorm 2. rész
• Barkóczi Janka: Van szerencsénk Ephraim Kishon, a filmrendező
FILMISKOLA
• Margitházi Beja: Képi balett Résfilmek és egyéb kísérletek

• Bilsiczky Balázs: A kikerülőművész Beszélgetés Kardos Sándorral
FILM / SZÍNHÁZ
• Roboz Gábor: Mint a vakablak Yasmina Reza: Az öldöklés istene
• Varró Attila: Négy fél között Roman Polanski: Az öldöklés istene

• Forgách András: Ördöge van Faust
KRITIKA
• Vajda Judit: Csoda Le Havre-ban Kikötői történet
• Pápai Zsolt: A szívem visszahúz Kopaszkutya Kettő
MOZI
• Barkóczi Janka: Martha Marcy May Marlene
• Varró Attila: Texas gyilkos földjén
• Kovács Kata: Fifti-fifti
• Hlavaty Tamás: Álcák csapdája
• Kolozsi László: Szűz vonalban
• Forgács Nóra Kinga: Legjobb szándék
• Vincze Teréz: Retró szerelem
• Sepsi László: Ördögsziget
• Baski Sándor: A rend őre
• Kovács Marcell: Trancsírák
• Alföldi Nóra: Jack és Jill
• Tüske Zsuzsanna: SOS Love: Az egymillió dolláros megbízatás
• Nevelős Zoltán: Mission Impossible: Fantom protokoll
DVD
• Pápai Zsolt: Szövetség az ördöggel
• Czirják Pál: Csillagosok, katonák
• Nagy V. Gergő: Greenberg
• Varga Zoltán: Végső menedék
• Tosoki Gyula: A szabadság himnusza
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

A Belov-család

Távol Pétervártól

Molnár Gál Péter

Milyen az élet a világ végén? „Túl tágas – mondja Csehov –, ekkora távlatok mellett egy kisembernek nincs is ereje a tájékozódásra.” Messzi mezőkön, száz kilométerekre a legközelebbi, bármilyen torz civilizációtól orosz parasztok milliói éltek Csehov idejében, s élnek ma is. Nyomorukat, elmaradottságukat keserű nevetség tárgyává tennie egy művésznek – bűntett az orosz nép méltósága ellen. Közelhajolni hozzájuk, bemutatni, hogy a világ végének – kényszerűen – önmagában kerek autonómiája van, s talán nincs is oly nagy szüksége tájékozódni a világ közepe felé – narodnyik konzervativizmus a haladással szemben. A művészre, aki mindkét vétket képes egyszerre elkövetni, idegenkedve néztek Csehov idejében, s néznek ma is.

Viktor Koszakovszkij, szentpétervári rendező – a pesti TITANIC Fesztiválon bemutatott – filmje tehát a külső (földrajzi, történelmi) és benső (lelki, szellemi) távolságok viszonylagos voltára épül. A kamerával együtt nagyon messziről érkezünk Belovékhoz, mint ahogy majd az egyetlen vendégjárást, a rokonok látogatását is egy rozoga autó hosszan filmezett kanyargása előzi meg az úttalan utakon. Ugyanakkor azonban pillanatok alatt az is nyilvánvaló, hogy visszafelé, Belovéktól nem sürget semmi; hogy visszafelé valójában nincs hívása a távolságnak; nincs, amitől az (álló) időt sajnálni kellene. Ha a tehén kidönti a veteményt védő kerítést – sokadszor is visszaállítják; ha a mohó kutya elől fölkapott sündisznó újra és újra lepottyan a földre – sokadszor is türelmesen lehajolnak érte. A számkivetettség, az általános reménytelenség ellenében a banális dolgoknak, eseményeknek, gesztusoknak nagy kiterjedésük van. Mert ezek létezőek, más itt nem létezik.

A Belov-család négy tagból áll: a meghatározhatatlan korú férfi s asszony mellett egy kutya s egy tehén él. Egyenrangú lények. Az állatok szeretetében a természeti ember tükröződik, itt nem az antropomorfizáció romantikáját látjuk, hanem azt az – egyébként szentségtörően, naturalisztikus túlzások nélkül nehezen megfogalmazható – tényt, amint az emberek állati sorban élnek. E helyzet végtelenül egyhangú, korántsem harmonikus, inkább tragikomikus voltát az élet egy-egy kitüntetett pillanatában maguk is átérzik. Koszakovszkij képes a legkockázatosabb dokumentumfilmes mutatványra: megteremti hőseinek ezt a pillanatot. Belov részeg monológja, majd – alighanem verésbe torkolló – veszekedése után az asszony magára marad a kamerával és egy magnetofonnal, amely visszajátssza az elhangzottakat. Belova hirtelen kívülről figyelhet önmagukra, s nem tudja, sírjon-e, nevessen-e ezen az egész nyomorúságon. Aztán szégyenét elfödve leánykori mulatságokat idéz fel. Játszik. Mintha bennünket is vigasztalna mindezért.

Koszakovszkij nem idealizál, de nem is szenvtelen. Megtalálja azt az egyensúlyt, amellyel egy élet abszurditását bemutatva az élet valósága nem válik másodlagossá. Ettől lesz a rendező „talált tárgya”, a világvégi Belov-család általánosabb jelentésűvé. Hiszen abszurditásnak és életnek ez a paradoxiája a világ közepén sincs másként.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/03 31-32. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1068