KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/január
• Muhi Klára: Képtelen év Filmrendszerváltás 2011
• Barkóczi Janka: Válságok és választások Beszélgetés Fliegauf Bencével
• Kolozsi László: „Ez lesz a legnehezebb filmem” Beszélgetés Mészáros Mártával
• Kovács Bálint: „Mint lúd a jégen” Beszélgetés Körösvölgyi Zoltánnal
PIXEL VS. CELLULOID
• Ádám Péter: A fejlődés ára Digitális mozi

• Huber Zoltán: Kóma és virágzás Beszélgetés Szabó Gáborral
SPORTMOZI
• Varró Attila: Az utolsó dobás Film és baseball
• Bikácsy Gergely: Sakk a művészetnek! Bábok és filmek
• Varga Dénes: Lyukra játsszák A svindler
SZÍNÉSZ/RENDEZŐ
• Baski Sándor: A politika hálójában George Clooney filmjei
• Géczi Zoltán: A nevem Jackie A Jackie Chan-brand
SCHORM/KISHON
• Zalán Vince: Minden rossz és minden jó Evald Schorm 2. rész
• Barkóczi Janka: Van szerencsénk Ephraim Kishon, a filmrendező
FILMISKOLA
• Margitházi Beja: Képi balett Résfilmek és egyéb kísérletek

• Bilsiczky Balázs: A kikerülőművész Beszélgetés Kardos Sándorral
FILM / SZÍNHÁZ
• Roboz Gábor: Mint a vakablak Yasmina Reza: Az öldöklés istene
• Varró Attila: Négy fél között Roman Polanski: Az öldöklés istene

• Forgách András: Ördöge van Faust
KRITIKA
• Vajda Judit: Csoda Le Havre-ban Kikötői történet
• Pápai Zsolt: A szívem visszahúz Kopaszkutya Kettő
MOZI
• Barkóczi Janka: Martha Marcy May Marlene
• Varró Attila: Texas gyilkos földjén
• Kovács Kata: Fifti-fifti
• Hlavaty Tamás: Álcák csapdája
• Kolozsi László: Szűz vonalban
• Forgács Nóra Kinga: Legjobb szándék
• Vincze Teréz: Retró szerelem
• Sepsi László: Ördögsziget
• Baski Sándor: A rend őre
• Kovács Marcell: Trancsírák
• Alföldi Nóra: Jack és Jill
• Tüske Zsuzsanna: SOS Love: Az egymillió dolláros megbízatás
• Nevelős Zoltán: Mission Impossible: Fantom protokoll
DVD
• Pápai Zsolt: Szövetség az ördöggel
• Czirják Pál: Csillagosok, katonák
• Nagy V. Gergő: Greenberg
• Varga Zoltán: Végső menedék
• Tosoki Gyula: A szabadság himnusza
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Florence – A tökéletlen hang

Vincze Teréz

Florence Foster Jenkins – brit-amerikai, 2016. Rendezte: Stephen Frears. Írta: Nicholas Martin. Kép: Danny Cohen. Zene: Alexandre Desplat. Szereplők: Meryl Streep (Florence), Hugh Grant (Bayfield), Simon Helberg (Cosmé), Rebecca Ferguson (Kathleen), Nina Arianda (Agnes). Gyártó: Qwerty Films / Pathe Pictures / BBC. Forgalmazó: Freeman Film. Szinkronizált. 110 perc.

 

Stephen Frears a jó ízlésű filmes mesterember megtestesítője, ezen a szinten nagyon ritkán, ha egyáltalán, emelkedik túl. Persze ilyenkor nyáron, a nagy melegben talán még a megszállott filmművészet-rajongóknak is jól esik hétvégén egy könnyed, ám színvonalas semmiség. Ezt pedig Frears megbízhatóan szállítja: tisztességes iparosként, biztos minőséget garantáló vezető színészekkel (Meryl Streep, Hugh Grant) és rutinos karakteralakításokkal (Simon Helberg az Agymenőkből) felváltva ingerel harsány nevetésre és gondolkodtat el az elsőre triviálisan egysíkúnak és kizárólag csak nevetségesnek tűnő sztori kapcsán.

A film címszereplője egy valós és valóban sajátos személyiség: Florence Foster Jenkins (1868–1944) „a világ legrosszabb operaénekese” családjától jelentős vagyont örökölt, valamint nem éppen előkelő betegséget első férjétől. A 20. század eleje New York-i társasági életének jellegzetes, excentrikus figurája volt, bizarr magánélettel és nagyratörő ambíciókkal. A művészeteket bőkezűen támogatta és saját nevét is szerette volna bevésni a művészet nagy könyvébe: ám a puszta elhatározás nem tesz operaénekessé.

A sztori elsőre a jól ismert séma (legutóbb a francia gyártású Marguerite – A tökéletlen hang mondta fel alig egy éve): az önáltató milliomost jó pénzért cserébe a környezete megvédi a valóságtól és az igazságtól. A film legfőbb értéke azonban az – és ez az, ami a tisztes mesteremberek között valóban az első sorba emeli Frears-t –, ahogy a film második felében az elsőre nagyon is kiismerhetőnek és szimplának tűnő sémát fokozatosan és nagyon elegánsan átfordítja bohózatból, szürreális farce-ból megható, nagyon is emberi, szívmelengető történetté. Hallatlan érzékenységgel szeretteti meg nézőivel Florence-t, akit kezdetben csak nevetséges, elkényeztetett, saját hazug világába zárt kényeskedőnek láttunk. A színészek mesterien teszik a dolgukat, a kosztümök és a látványvilág is állja a minőség próbáját, de elsősorban a kiváló forgatókönyv itt a siker záloga – Frears pedig jó mesteremberhez méltóan nem teszi tönkre az alapanyagot, ami a kezei közé került.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/09 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12883