KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/január
• Muhi Klára: Képtelen év Filmrendszerváltás 2011
• Barkóczi Janka: Válságok és választások Beszélgetés Fliegauf Bencével
• Kolozsi László: „Ez lesz a legnehezebb filmem” Beszélgetés Mészáros Mártával
• Kovács Bálint: „Mint lúd a jégen” Beszélgetés Körösvölgyi Zoltánnal
PIXEL VS. CELLULOID
• Ádám Péter: A fejlődés ára Digitális mozi

• Huber Zoltán: Kóma és virágzás Beszélgetés Szabó Gáborral
SPORTMOZI
• Varró Attila: Az utolsó dobás Film és baseball
• Bikácsy Gergely: Sakk a művészetnek! Bábok és filmek
• Varga Dénes: Lyukra játsszák A svindler
SZÍNÉSZ/RENDEZŐ
• Baski Sándor: A politika hálójában George Clooney filmjei
• Géczi Zoltán: A nevem Jackie A Jackie Chan-brand
SCHORM/KISHON
• Zalán Vince: Minden rossz és minden jó Evald Schorm 2. rész
• Barkóczi Janka: Van szerencsénk Ephraim Kishon, a filmrendező
FILMISKOLA
• Margitházi Beja: Képi balett Résfilmek és egyéb kísérletek

• Bilsiczky Balázs: A kikerülőművész Beszélgetés Kardos Sándorral
FILM / SZÍNHÁZ
• Roboz Gábor: Mint a vakablak Yasmina Reza: Az öldöklés istene
• Varró Attila: Négy fél között Roman Polanski: Az öldöklés istene

• Forgách András: Ördöge van Faust
KRITIKA
• Vajda Judit: Csoda Le Havre-ban Kikötői történet
• Pápai Zsolt: A szívem visszahúz Kopaszkutya Kettő
MOZI
• Barkóczi Janka: Martha Marcy May Marlene
• Varró Attila: Texas gyilkos földjén
• Kovács Kata: Fifti-fifti
• Hlavaty Tamás: Álcák csapdája
• Kolozsi László: Szűz vonalban
• Forgács Nóra Kinga: Legjobb szándék
• Vincze Teréz: Retró szerelem
• Sepsi László: Ördögsziget
• Baski Sándor: A rend őre
• Kovács Marcell: Trancsírák
• Alföldi Nóra: Jack és Jill
• Tüske Zsuzsanna: SOS Love: Az egymillió dolláros megbízatás
• Nevelős Zoltán: Mission Impossible: Fantom protokoll
DVD
• Pápai Zsolt: Szövetség az ördöggel
• Czirják Pál: Csillagosok, katonák
• Nagy V. Gergő: Greenberg
• Varga Zoltán: Végső menedék
• Tosoki Gyula: A szabadság himnusza
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Dizájneren

Szertől szerig

Kovács Gellért

Mintha a néző vénájában is ott lógna a tű.

 

A csodás budapesti belvárost ritkán ábrázolt szemszögből, kicsit sem csodásnak mutatja az Index hírvideósa: a huszonéves Geri hosszú évek óta a fővárosi junkie-k életét éli, romos háztól a kukáig, parkoktól a rakpartig, bolti lopástól a benzinkútig, sorstárstól a sorstársig. Ő a mi kalauzunk, őt követi Horváth – mindenféle beavatkozástól mentesen, de semmiről le nem maradva. Az van, ami történik, azt láthatjuk, ami van. Megismerjük a többieket, pontosabban azokat a drogfüggőket, kikkel főszereplőnk ideiglenesen vagy hosszabb időre összeverődik. Legtöbbször az erőltetett menetet mutatja, gyalog ténferegve, vagy a villamoson ülve, az út ideiglenes vége mindig a cucc: amikor a karba, s olykor más testrészbe fúródik a tű, Horváth akkor sem rántja el a felvevőt – miért is tenné. A gátlásnak itt semmi keresnivalója. Ott rohadt el régen valamelyik foglalt ház szemétdombos udvarán.

Geri értelmes, szellemes srác. Már ami maradt belőle. Többféle komoly szervi bajjal is küzd, nincs meg a fél tüdeje. Többször tiszta volt egy darabig, de a szintetikus, olcsó szerekről a megszokotthoz képest is nehéz szabadulni: túl könnyű beszerezni. Túlságosan nincs a túlparton semmi. Rá is érvényes az, amit egyik sorstársa mond viszketegen, miután kijött az egyik segítő szervezet irodájából: ő már lemondott volna az életről, de az élet még nem mondott le róla. Lehetne ez üres frázis, ám amikor ennyire az üresség irányít, egy ilyen mondat igenis gyomorba vágja az embert. Csakúgy, mint Horváth Balázs, és a másik operatőr, Botos Tamás filmes felfogása: képeik természetesek, de igényesek, nagyvászonra valóak. Egyébként se érezni azt, hogy a rendező irányítana, de azt sem, hogy ne tudná, hogyan lehet ebből mozgókép. Geri az, aki tempót, témát ad, a stáb viszont érzi, pont ez a feladata: hogy a készülő film legyen majd Geri élete – külső kommentár nélkül, csak maga. Zene csak néha szól, elég az utcazaj. A város zaja, mely tudomást se vesz rólunk. A Dizájneren épp ettől tud a téma egyik legkiválóbb magyar dokumentumfilmje lenni: mert mindenféle okoskodás, formai hatásvadászat nélkül, csak úgy, a létezést mutatja. Azt, ahogy minden összefolyik. Az idő nem tud rendszerezni, mert nincs mit. Bár a film végpontja arról szól, Geri hogyan vonul be sokadszor az elvonóra, de ő is elmondja, mi is érezzük: ez is csak azért van, hogy ne haljon meg most. Ha így folytatja: még.

Horváth filmje nem, vagy nem csak arról szól, hogy mit tesznek a függőkkel az ellenőrizhetetlen összetételű, követhetetlen hatású dizájnerdrogok, sokkal inkább arról, ahogy ez a világ (a használóké) működik, ahogy összemosódik azokéval, akik ugyanazokon az utcákon, tereken járnak. Ahogy ez a két dimenzió láthatatlanul metszi egymást. Megrendítő, természetes pillanatok azok, amikor Geriék mellett elsuhan egy babakocsi, amikor a padon ülő idegen srácok nézik, ahogy a bozótban épp eldobott ásványvizet keresnek a cucchoz. Itt vannak előttünk, mégis távol. És nem is feltétlenül együtt: ugyan a filmet nézve az lehet az érzésünk, Geriék összetartanak, figyelnek egymásra, de ez hazugság, nem létezik ott igaz barátság, s ezt ők maguk jegyzik meg, hisz többször is, többféleképpen előkerül a téma. Tényleg nincs félrebeszélés: a drogos ilyen – mondják magukról egyes szám harmadik személyben –, az anyagért hajlandó sok mindenre, de mindenki kihasznál mindenkit. Ez ilyen, ez ennyi.

Elképzelni sem tudom, hogy lehet így élni, valahogy így fogalmaz Geri édesanyja, s ezzel tulajdonképpen ki is mondta, miért is fontos film a Dizájneren. Igazából még csak nem is a közönyről beszél. Hanem a tehetetlenségről. Geriék nem találják a kiutat, mi meg nem találjuk az utat hozzájuk. Meg vagyunk dermedve mind.

 

DIZÁJNEREN – magyar dokumentumfilm, 2016. Rendezte: Horváth Balázs. Kép: Botos Tamás és Horváth Balázs. Zene: Kristóf Márton, Porteleki Áron és Szabó Bálint. Vágó: Pap Levente. Producer: Pusztai András. Gyártó: Forgalmazó: Cirko Film Kft. 90 perc.

 

 

 

 

 

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/03 50-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13107