• Bilsiczky Balázs: A kikerülőművész Beszélgetés Kardos Sándorral
FILM / SZÍNHÁZ
• Roboz Gábor: Mint a vakablak Yasmina Reza: Az öldöklés istene
• Varró Attila: Négy fél között Roman Polanski: Az öldöklés istene
Hogy nagyfejű. A címbeli szólásmondást olyan esetek találó jellemzésére szokták használni, amikor a perlekedő felek nem sokat vethetnek egymás szemére. E bölcs szentencia címzettjei a Kubában jókora közönségsikert aratott filmben két korosztály képviselői – az idősödő szülőké és felnőtt gyermekeiké. A véletlen a fantáziátlanul kimódolt történetben nem csupán egy fiút és egy lányt sodor egymás mellé, hanem társtalan szüleiket is. Miközben a fiatal pár boldogságának a szülők részéről semmi sem állja útját, ők egyáltalán nem ilyen megértőek hasonló cipőben járó őseikkel. Elítélik vonzalmukat és igyekeznek megakadályozni ezt a késői románcot. A kölcsönös sértődöttségnek, az egyre inkább elmérgesedő helyzetnek csak a legifjabb nemzedék reprezentánsainak megszületése vet véget.
Rolando Diaz első játékfilmje a rendező – feltételezhető – szándéka szerint a generációs ellentéteknek állít vígjátéki görbe tükröt. Finom gúnnyal ábrázolni vagy csak éppen kifigurázni azonban olyan jelenségeket lehet, amelyeket a szerző igazán ismer. Ez a film viszont éppen fordítva, mintha csak azért készült volna vígjátéknak, hogy e műfaji védjegy oltalmában a dolgok felszínén megragadhasson. Az utazási reklámfilmek modorában és színeivel fotografált jelenetekből egy olyan – gondok nélküli, örökmosolyos – álomvilág képe rajzolódik ki, amelyben persze valódi konfliktusok sem léteznek. Így aztán a művészi görbe tükör is megszólalásig hasonlít a közönséges ablaküvegre.
