KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/január
• Muhi Klára: Képtelen év Filmrendszerváltás 2011
• Barkóczi Janka: Válságok és választások Beszélgetés Fliegauf Bencével
• Kolozsi László: „Ez lesz a legnehezebb filmem” Beszélgetés Mészáros Mártával
• Kovács Bálint: „Mint lúd a jégen” Beszélgetés Körösvölgyi Zoltánnal
PIXEL VS. CELLULOID
• Ádám Péter: A fejlődés ára Digitális mozi

• Huber Zoltán: Kóma és virágzás Beszélgetés Szabó Gáborral
SPORTMOZI
• Varró Attila: Az utolsó dobás Film és baseball
• Bikácsy Gergely: Sakk a művészetnek! Bábok és filmek
• Varga Dénes: Lyukra játsszák A svindler
SZÍNÉSZ/RENDEZŐ
• Baski Sándor: A politika hálójában George Clooney filmjei
• Géczi Zoltán: A nevem Jackie A Jackie Chan-brand
SCHORM/KISHON
• Zalán Vince: Minden rossz és minden jó Evald Schorm 2. rész
• Barkóczi Janka: Van szerencsénk Ephraim Kishon, a filmrendező
FILMISKOLA
• Margitházi Beja: Képi balett Résfilmek és egyéb kísérletek

• Bilsiczky Balázs: A kikerülőművész Beszélgetés Kardos Sándorral
FILM / SZÍNHÁZ
• Roboz Gábor: Mint a vakablak Yasmina Reza: Az öldöklés istene
• Varró Attila: Négy fél között Roman Polanski: Az öldöklés istene

• Forgách András: Ördöge van Faust
KRITIKA
• Vajda Judit: Csoda Le Havre-ban Kikötői történet
• Pápai Zsolt: A szívem visszahúz Kopaszkutya Kettő
MOZI
• Barkóczi Janka: Martha Marcy May Marlene
• Varró Attila: Texas gyilkos földjén
• Kovács Kata: Fifti-fifti
• Hlavaty Tamás: Álcák csapdája
• Kolozsi László: Szűz vonalban
• Forgács Nóra Kinga: Legjobb szándék
• Vincze Teréz: Retró szerelem
• Sepsi László: Ördögsziget
• Baski Sándor: A rend őre
• Kovács Marcell: Trancsírák
• Alföldi Nóra: Jack és Jill
• Tüske Zsuzsanna: SOS Love: Az egymillió dolláros megbízatás
• Nevelős Zoltán: Mission Impossible: Fantom protokoll
DVD
• Pápai Zsolt: Szövetség az ördöggel
• Czirják Pál: Csillagosok, katonák
• Nagy V. Gergő: Greenberg
• Varga Zoltán: Végső menedék
• Tosoki Gyula: A szabadság himnusza
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A dicsőség zászlaja

Vaskó Péter

Flags of our Fathers – amerikai, 2006. Rendezte: Clint Eastwood. Írta: James Bradley és Ron Powers művéből William Broyles és Paul Haggis. Kép: Tom Stern. Zene: Clint Eastwood. Szereplők: Ryan Phillippe (Doc), Adam Beach (Ira), Jesse Bradford (Rene), Barry Pepper (Mike), Paul Walker (Hank), Jamie Bell (Iggy). Gyártó: Malpaso / DreamWorks / Amblin Entertainment / Warner Bros. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 132 perc.

 

Miközben az USA éppen elveszít egy megnyertnek hitt háborút, Clint Eastwood annak néz utána, mi veszett el egy valaha megnyert háborúban. A dicsőség zászlajában tulajdonképpen nincsen semmilyen eredeti elem: a 2. világháború egy epizódját feldolgozó könyv adaptációja, amely „csupán” leírja azt, ami és ahogyan történt. A legendák esetében azonban semmi sem gyilkosabb a valóságnál.

Mert Eastwood filmje éppen erre koncentrál: a hősies hazugság, a hazug hősiesség és a véres-szotykos valóság kontrasztjára. Hogy a hős eldobható termék, mint az izzadtságra fújt dezodor. 1945 februárjában hat fáradt és szorongó katona kitűzi az USA lobogóját a kis japán sziget, Iwo Jima csúcsára. A velük tartó fotós lekapja a jelenetet: csak seggek és hátak látszanak rajta, de a hősök éppen ezen arctalansága, a hatalmas égre emelkedő csíkos-csillagos jelkép a klasszikus háromszög-kompozícióval tökéletesen alkalmasnak bizonyul propaganda- és legenda-alapanyagnak. A kép diadalmas ikon lesz, és a hat közül életben maradt három katonát hazahívják, hogy mint ünnepelt hősök segítsenek be odahaza a hadikölcsön-haknikban. A váratlanul jött sztárszerepbe azután mindannyiuk másként illeszkedik vagy döglik bele.

Ennek során Eastwood, mintegy mellékesen, szépen, szabatosan elmondja, hova tolja magának azt a zászlórudat a katonai píár- és sajtóosztály. És mi éppen ezért szeretjük.

Pedig nem is olyan egyszerű vállalás ez egy olyan jelképpel, ami a 10 legfontosabb amerikai kultúrereklye között található, és ugyanúgy jelent meg a Capitolium és Franklin szobra mellett a tévében a zizegős hangyaháborút megelőző műsorzáró képsorban, mint nálunk a Parlament, a korona – és igen, mint a Halászbástya vagy az István a király betétdala. Mint a (re)konstruált édes-savanyú makett-történelem.

Eastwood ebbe a történelmi púrhabba szúrja bele a magáét, miszerint a modern háborús hős a politikának az a jobb keze, amivel a gesztenyét kaparja ki, valamint, ha a forradalom felfalja a fiait, akkor a háborús reklám-emlékezet le is szarja őket. Mutatja és meséli ezt Clint Eastwood imponáló magabiztossággal és meggyőző erővel, pedig a témában olyan erős filmekkel árul egy gyékényen, mint a John Wayne főszereplésével készült 1949-es Iwo Jima homokja, az 1961-es A kívülálló, mely a hősszerepben megrokkant, alkoholistává lett indiánt, Ira Hayest állítja a középpontba (Tony Curtis nagy szerepe), és akiről, mint mítoszrágta amerikai népi hősről balladában Johnny Cash és Bob Dylan is megemlékezett.

Ugyanakkor Eastwood nem csupán kritizálja a választott mítoszteremtő mechanizmust, de erősen épít is rá és eszközeire. Egyrészt megveti a patyomkin-történelmet és historikus parasztvakítást, másrészt belül marad a hétköznapi hősiesség, bajtársiasság szintén nézőnyugtató közegében. Míg az egyikkel leszámol, addig nem lépi át a másik tömegmítosz határát, ahol már saját mítoszait is kockára kellene tennie, mint tették azt azon a környéken és e témában a legnagyobbak, például Kubrick vagy Terrence Malick. Filmje így önmagában egyszerre emeli meg jócskán az idei hollywoodi átlagot, és marad meg ugyanakkor annak hagyományos közegében.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/03 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8922