KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/február
PSZICHOMOZI
• Hirsch Tibor: Kalandok a Sors Könyvében Mesefilmterápia – 1. rész
• Margitházi Beja: Egy asszony meg a fia Beszélnünk kell Kevinről
• Pintér Judit Nóra: A sötét érzelmek iskolája Iskolai ámokfutók
KÉMHÁBORÚ
• Sepsi László: Kémek a Köröndön John le Carré ügynökei
• Nevelős Zoltán: Figurák a táblán Suszter, szabó, baka, kém
• Ardai Zoltán: A szochaza védelmében K-európai kémtörténetek
• Ruprech Dániel: Kémek, akik Bogárral jártak NDK spionok
KEROUAC
• Szalay Dorottya: Az élet lüktetése Jack Kerouac filmen
SHERLOCK HOLMES
• Varró Attila: A bűn hálójában Korunk Sherlock Holmes-a
• Roboz Gábor: Az eltűnt álmok nyomában Sherlock Holmes nevében
KEN RUSSELL
• Varga Zoltán: A zenerajongó látnok Ken Russell paradoxonai
• Hubai Gergely: Szabad adaptáció Ken Russell zeneszerző-trilógiája
SKOLIMOWSKI
• Nagy V. Gergő: Ezerarcú kívülálló Jerzy Skolimowski
FILMEMLÉKEZET
• Kóbori Sarolta: Brazil magyarok Adalberto Kemény és Rodolfo Rex Lustig
• Zalán Vince: Minden rossz és minden jó Evald Schorm 3. rész
ANIMÁCIÓ
• Lovas Anna: Animált gyászterápia Anilogue
• Varga Zoltán: A macska tudja csak… Macskanimációk
FILM / REGÉNY
• Vajda Judit: Álmodni fényes nappal Brian Selznick: A leleményes Hugo Cabret
• Hlavaty Tamás: Méliès utolsó megkísértése Martin Scorsese: A leleményes Hugo
KRITIKA
• Baski Sándor: Kesztyűs kézzel A Vaslady
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi
KRITIKA
• Kolozsi László: Ez itt a Fincher helye A tetovált lány
MOZI
• Kolozsi László: Aztán mindennek vége
• Vincze Teréz: Üvöltő szelek
• Pintér Judit: Az élet négyszer
• Vajda Judit: Életrevalók
• Sepsi László: Géppisztolyos prédikátor
• Pápai Zsolt: Vörös Hadsereg Frakció
• Tüske Zsuzsanna: Muppetek
• Varró Attila: Hadak útján
• Pálos Máté: A szerelem művészete
• Baski Sándor: A legsötétebb óra
DVD
• Nagy V. Gergő: Felettünk a föld
• Pápai Zsolt: Szalmakutyák
• Tosoki Gyula: Bárcsak
• Pápai Zsolt: 30 perc, vagy annyi se
• Czirják Pál: Mephisto
• Géczi Zoltán: Az erdő foglyai
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Mike Leigh: Még egy év

Négy évszak meséi

Vajda Judit

Mike Leigh bölcsessége és színészeinek kiválósága mit sem változott.

Mike Leigh angol rendezõ legújabb mûvében nem a minimalista munkásmozik (Mezítelenül, Titkok és hazugságok, Minden vagy semmi stb.), és – szerencsére – nem is legutóbbi alkotása, a kicsattanó Hajrá, boldogság! nyomvonalán halad. A Még egy év sokkal inkább vegyíti ezt a kétféle utat, sõt nyomokban tartalmazza a 2004-es Vera Drake egyes megoldásait is (ugyanolyan míves és letisztult). És van itt még valami, pontosabban még valaki, akinek ihletése felfedezhetõ a filmen: a 2010 elején elhunyt francia direktor, Eric Rohmer az, aki a Négy évszak meséi (A tavasz meséje, A tél meséje, A nyár meséje, Az õsz meséje) ciklusában térképezte fel az emberi természetet.

A párhuzamot erõsíti, hogy a Még egy év egyetlen teljes, tavasztól télig tartó esztendõ egy-egy jellemzõ epizódját ragadja ki a fõhõsök életébõl – évszakonként tagolva az emberi színjátékokat. A hatvanas házaspár tagjai, Tom és Gerri békés, boldog megelégedettséggel morzsolgatják mindennapjaikat. Még mindig aktív életet élnek: mindketten kielégítõ és magas presztizsû munkát végeznek (a férfi geológusmérnök, a nõ egy egészségügyi intézménynél tanácsadó), és élénk társasági életet folytatnak. Kényelmes házukban állandó a vendégjárás. Rendszeres látogatóik közt találjuk Gerri kollégáját és barátnõjét, a szétszórt, egyedülálló Maryt, egy közös régi barátjukat, Kent, felnõtt, a családi fészekbõl már kirepült harmincas fiukat, Joe-t, de ha kell, befogadják Tom magára maradt, elmagányosodott idõs bátyját is.

A felsoroltak közt zajló folyamatos párbeszédek adják a Még egy év gerincét – bizony: az új mûben nincsenek nagy hallgatások, a színészek elejétõl a végéig átbeszélik a filmet, úgy is mondhatnánk, be nem áll a szájuk. Ezekbõl a hétköznapi (de hétköznapiságukban is érdekfeszítõ), fecsegõs beszélgetésekbõl kell a nézõnek kihámoznia a lényeget. Ám nemcsak szavakban zajlik a kommunikáció: mindentudó pillantások, árulkodó testbeszéd, apró jelek segítenek a közönségnek eligazodni azt illetõen, hogy az „elégedett vagyok az életemmel” adott esetben azt jelenti, hogy „csalódott, boldogtalan és magányos vagyok”, a „fussunk össze egy italra” pedig közel sem arra utal, hogy az illetõ közösen akar iszogatni a másikkal (sokkal inkább segélykiáltás). A szózuhatag és a rezdülések keverékébõl pedig mi magunk leshetjük ki az igazságot – valahogy úgy, ahogy a való életben is jó, ha értünk a finom vagy kevésbé finom utalásokból.

Az interperszonális kapcsolatok ábrázolása tehát lélektanilag és társas lélektanilag nagyon pontos. Leigh pedig továbbra is a hétköznapi pillanatok mestere (a mindennapi mozzanatok még azokban a mûveiben is hangsúlyosak és hitelesek voltak, melyekben amúgy rendkívüli dolgok történnek, mint például a Minden vagy semmiben vagy a Vera Drake-ben); ezek a hétköznapok pedig – akárcsak a valóságban – hangos röhögésre ingerlõ jelenetekben, kínos momentumokban és szomorú percekben egyaránt bõvelkednek (lásd az elkeseredett, szívbemarkoló felütést vagy a nyugtalanító, szívszorító befejezést). A film alaphangulata ugyan a szelíd derû, de van, hogy szinte észrevétlenül, jelenet közben, akár egyik mondatról a másikra fordul át a boldogság boldogtalanságba (a jelek szerint a két állapot között ugyanolyan vékony a határ, mint a szociális ivás és az alkoholizmus között). De ugyanilyen gyakori az is, hogy már az atmoszféra, a zene és a színek egyértelmûsítik a helyzetet: az utolsó felvonásban a szereplõknek például meg sem kell szólalniuk ahhoz, hogy tudjuk, temetésre érkeztek. A Még egy év további zseniális megoldása, hogy nem kell elkötelezõdnünk egyik fél mellett sem. Az alkotó egy cseppet sem elfogult a fõhõsökkel, Tommal és Gerrivel szemben: ugyanúgy megmutatja az õ hibáikat is (például tenyérbemászó mindentudásukat és irritáló tökéletességüket) – sõt több minden is arra utal, hogy az sem biztos, hogy (egyedül) õk a fõhõsök.

A Hajrá, boldogság! „csakazértis-boldogsága” után tehát a rendezõ azt mutatja meg, hogy ugyanolyan könnyû elérni a boldogságot, mint egy életre boldogtalannak maradni; de beszél a másik ember boldogtalanságának elviselhetetlenségérõl és arról is, hol a segítségnyújtás határa. Mindez persze közel sem lenne ilyen tökéletes a színészek játéka nélkül (Leigh visszatért régi, jól bevált kedvenceihez), akik így szinte társalkotókká válnak.

Még egy év (Another Year) – brit, 2011. Rendezte és írta: Mike Leigh. Kép: Dave Pope. Zene: Gary Yershon. Szereplõk: Jim Broadbent (tom), Ruth Sheen (Gerri), Leslie Manville (Mary), Oliver Maltman (Joe). Gyártó: Thin Man Films / Film 4. Forgalmazó: . Feliratos. 129 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/10 48-48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10801