KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/február
PSZICHOMOZI
• Hirsch Tibor: Kalandok a Sors Könyvében Mesefilmterápia – 1. rész
• Margitházi Beja: Egy asszony meg a fia Beszélnünk kell Kevinről
• Pintér Judit Nóra: A sötét érzelmek iskolája Iskolai ámokfutók
KÉMHÁBORÚ
• Sepsi László: Kémek a Köröndön John le Carré ügynökei
• Nevelős Zoltán: Figurák a táblán Suszter, szabó, baka, kém
• Ardai Zoltán: A szochaza védelmében K-európai kémtörténetek
• Ruprech Dániel: Kémek, akik Bogárral jártak NDK spionok
KEROUAC
• Szalay Dorottya: Az élet lüktetése Jack Kerouac filmen
SHERLOCK HOLMES
• Varró Attila: A bűn hálójában Korunk Sherlock Holmes-a
• Roboz Gábor: Az eltűnt álmok nyomában Sherlock Holmes nevében
KEN RUSSELL
• Varga Zoltán: A zenerajongó látnok Ken Russell paradoxonai
• Hubai Gergely: Szabad adaptáció Ken Russell zeneszerző-trilógiája
SKOLIMOWSKI
• Nagy V. Gergő: Ezerarcú kívülálló Jerzy Skolimowski
FILMEMLÉKEZET
• Kóbori Sarolta: Brazil magyarok Adalberto Kemény és Rodolfo Rex Lustig
• Zalán Vince: Minden rossz és minden jó Evald Schorm 3. rész
ANIMÁCIÓ
• Lovas Anna: Animált gyászterápia Anilogue
• Varga Zoltán: A macska tudja csak… Macskanimációk
FILM / REGÉNY
• Vajda Judit: Álmodni fényes nappal Brian Selznick: A leleményes Hugo Cabret
• Hlavaty Tamás: Méliès utolsó megkísértése Martin Scorsese: A leleményes Hugo
KRITIKA
• Baski Sándor: Kesztyűs kézzel A Vaslady
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi
KRITIKA
• Kolozsi László: Ez itt a Fincher helye A tetovált lány
MOZI
• Kolozsi László: Aztán mindennek vége
• Vincze Teréz: Üvöltő szelek
• Pintér Judit: Az élet négyszer
• Vajda Judit: Életrevalók
• Sepsi László: Géppisztolyos prédikátor
• Pápai Zsolt: Vörös Hadsereg Frakció
• Tüske Zsuzsanna: Muppetek
• Varró Attila: Hadak útján
• Pálos Máté: A szerelem művészete
• Baski Sándor: A legsötétebb óra
DVD
• Nagy V. Gergő: Felettünk a föld
• Pápai Zsolt: Szalmakutyák
• Tosoki Gyula: Bárcsak
• Pápai Zsolt: 30 perc, vagy annyi se
• Czirják Pál: Mephisto
• Géczi Zoltán: Az erdő foglyai
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Llewyn Davis élete

New York – Mississippi

Jankovics Márton

A Coen testvérek biopicja 1961-be röpít vissza, amikor a nagy folk-folyam Manhattannél torkollt az óceánba.

Úgy tűnik, hogy azok a filmek képesek igazán a 60-as évek amerikai ellenkultúrájának a bőre alá hatolni, amelyek levedlik magukról az életrajzi film hagyományos műfaji béklyóit – sutba dobva ezzel a kötelező áhítatot és tisztelettudást, valamint az aggályoskodó történelmi pontosságot. A múlt évtizedben vitán felül Todd Haynes formabontó alkotása, az I'm not thereBob Dylan életei jutott legmesszebb eme mítoszokkal gazdagon övezett kor megidézésében, most pedig a Coen testvérek kalauzolják el a nézőt 1961 fagyos, ám lánglelkű protest-dalnokokkal zsúfolt New Yorkjába (melyben mindenki vészjóslóan hasonlít egy valóban létező előadóra, de senki nincs nevén nevezve).

A két film ráadásul gyönyörűen ki is egészíti egymást: míg Haynes az éra főistenének titokzatos színeváltozásait vizsgálja, addig Coenék inkább a bálvány árnyékában ténfergő nyomorult kisember hányattatásaira kíváncsiak. Hogy ez a még az underground fősodra ellen is protestáló átfókuszálás teljesen tudatos a részükről, afelől a film nem hagy kétséget: a címszereplő Llewyn Davis pontosan olyan céltalanul és mit sem sejtve toppan be Dylan hőstörténetének első felvonásába, ahogy Stoppard Rosencrantza és Guildensternje csetlett-botlott egykor Hamlet tragédiájában. A dramaturgiai fricskában rejlő tanulság persze mindkét esetben az, hogy az igazán fontos történetek nem mindig a reflektorfényben zajlanak.

Llewyn-nak márpedig nem áll jól a szénája, mintha az egész világ – de legalábbis Greenwich Village – összeesküdött volna ellene. Mióta zenésztársa levetette magát a George Washington-hídról (pedig aki tiszteli a hagyományokat, az a Brooklyn-hidat használja erre a célra, mint azt John Goodman karakterétől megtudjuk), még a hippi-korszakot nagyban érlelő folk-kocsmákban sem találja a helyét, és valahogy a dalok sem szólnak ugyanúgy. Az egykori partner hiánya azonban nem sötét gyászként, inkább nyúlós szürke melankóliaként telepszik rá az egész filmre, mely nem ereszt, akár Chicagóba, akár a tengerre, akár a középosztálybeli barátok nappalijának polgári melegébe próbál szökni az ember. Persze ez a jeleneteket belengő „míg Mike élt, minden jobb volt”-hangulat időnként csalóka nosztalgiának tűnik – egy sosemvolt aranykorba való visszavágyódásnak. Ám, ha a főhősünket teljes emberré és alkotóvá kiegészítő társ létezése esetleg nem is, a hiánya kérlelhetetlenül valóságos.

Az elfojtott kétségbeesés hasonló szintjét látjuk itt, mint az Egy komoly ember csendes pánikba süppedő egyetemi tanárjánál, csak Llewyn-t nem a család, a munkahely és a közösség szabályai, inkább ezek teljes hiánya fojtogatja. Minden este más kanapéján alszik, a barátait vagy ő csalta már meg, vagy azok őt, de leginkább mindkettő egyszerre – ha pedig épp mégsem, akkor biztosan egzotikus trófeaként mutogatják őt a vacsoraasztalnál egybegyűlt előkelő társaságnak. „When ain't got nothing, you've got nothing to lose” – hogy klasszikust idézzünk. A felelősségvállalás apró szikrája egy véletlenül hozzácsapódó macska iránti törődésében villan föl egy pillanatra, de a cserbenhagyás itt sem maradhat el.

Ami marad mindezek után, az a zene. A folk, ami „sosem volt új, és sosem lesz régi” öleli magába ezt a megcsalásokkal és megcsalatásokkal teli emberi életet. Ebben a tekintetben az Inside Llewyn Davis az Ó, testvér merre visz az utad? szerves folytatása, hiszen ugyanannak a zenei hagyománynak a továbbélését mutatja be egy másik közegben. A Mississippi ekkoriban nem pusztán a Mexikói-öbölbe torkollott, hanem New York füstös kávézóiba is, ellenállhatatlanul beömlesztve a déli államok zenei kincseit a város – és ezzel együtt e világ – kulturális vérkeringésébe. A dalok hitelességéért ezúttal is a legendás T Bone Burnett felelt, mint a korábbi Coen-film – vagy legutóbb például a True Detective – esetében is, a Llewynt alakító Oscar Isaac pedig nem pusztán színészileg állt helyt, hanem zenészként is (minden dal élőben csendül fel a filmben). A hosszú út során természetesen sok minden változott: Llewyn ugyan már csak énekel arról a kötélről, ami Everettnek még tényleg a nyakában volt, de mégis sokkal elveszettebbnek érzi magát. A konok optimizmus helyét a makacs melankólia vette át, és így már a dalok sem juttathatják révbe a főhőst, inkább csak univerzális szomorúságukkal ölelik át, mikor épp senki más nem hajlandó rá.

 

Llewyn Davis élete (Inside Llewyn Davis) – amerikai, 2013. Rendezte és írta: Ethan és Joel Coen. Kép: Bruno Delbonnel. Zene: T Bone Burnett. Szereplők: Oscar Isaac (Llewyn Davis), Carey Mulligan (Jean), Justin Timberlake (Jim), Ethan Phillips (Mitch), Robin Bartlett (Lillian). Gyártó: CBS //Canal Plus//ACE. Forgalmazó: Vertigo Média. Feliratos. 104 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/05 51-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11995