KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/február
PSZICHOMOZI
• Hirsch Tibor: Kalandok a Sors Könyvében Mesefilmterápia – 1. rész
• Margitházi Beja: Egy asszony meg a fia Beszélnünk kell Kevinről
• Pintér Judit Nóra: A sötét érzelmek iskolája Iskolai ámokfutók
KÉMHÁBORÚ
• Sepsi László: Kémek a Köröndön John le Carré ügynökei
• Nevelős Zoltán: Figurák a táblán Suszter, szabó, baka, kém
• Ardai Zoltán: A szochaza védelmében K-európai kémtörténetek
• Ruprech Dániel: Kémek, akik Bogárral jártak NDK spionok
KEROUAC
• Szalay Dorottya: Az élet lüktetése Jack Kerouac filmen
SHERLOCK HOLMES
• Varró Attila: A bűn hálójában Korunk Sherlock Holmes-a
• Roboz Gábor: Az eltűnt álmok nyomában Sherlock Holmes nevében
KEN RUSSELL
• Varga Zoltán: A zenerajongó látnok Ken Russell paradoxonai
• Hubai Gergely: Szabad adaptáció Ken Russell zeneszerző-trilógiája
SKOLIMOWSKI
• Nagy V. Gergő: Ezerarcú kívülálló Jerzy Skolimowski
FILMEMLÉKEZET
• Kóbori Sarolta: Brazil magyarok Adalberto Kemény és Rodolfo Rex Lustig
• Zalán Vince: Minden rossz és minden jó Evald Schorm 3. rész
ANIMÁCIÓ
• Lovas Anna: Animált gyászterápia Anilogue
• Varga Zoltán: A macska tudja csak… Macskanimációk
FILM / REGÉNY
• Vajda Judit: Álmodni fényes nappal Brian Selznick: A leleményes Hugo Cabret
• Hlavaty Tamás: Méliès utolsó megkísértése Martin Scorsese: A leleményes Hugo
KRITIKA
• Baski Sándor: Kesztyűs kézzel A Vaslady
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi
KRITIKA
• Kolozsi László: Ez itt a Fincher helye A tetovált lány
MOZI
• Kolozsi László: Aztán mindennek vége
• Vincze Teréz: Üvöltő szelek
• Pintér Judit: Az élet négyszer
• Vajda Judit: Életrevalók
• Sepsi László: Géppisztolyos prédikátor
• Pápai Zsolt: Vörös Hadsereg Frakció
• Tüske Zsuzsanna: Muppetek
• Varró Attila: Hadak útján
• Pálos Máté: A szerelem művészete
• Baski Sándor: A legsötétebb óra
DVD
• Nagy V. Gergő: Felettünk a föld
• Pápai Zsolt: Szalmakutyák
• Tosoki Gyula: Bárcsak
• Pápai Zsolt: 30 perc, vagy annyi se
• Czirják Pál: Mephisto
• Géczi Zoltán: Az erdő foglyai
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Adáshiba

Tévét néznek a tévében

Ökrös László

 

Ha valamiről, az Adáshibáról igazán elmondhatjuk, hogy sikeres színdarab. Nemcsak azért, mert annak idején olyan lelkesen fogadta a közönség és a kritika, hanem azért is, mert Szakonyi Károly komédiája a népszerűség mellé időtállónak látszó tekintélyt is szerzett. Két friss bizonyítékkal szolgálhatunk. Bekerült az aranykönyv-sorozatnak a felszabadulás utáni drámaírást összegező kötetébe, a Húsz drámába, legutóbb pedig a televízió hasonló szándékú drámai sorozatában, A magyar dráma harminc évében találkozhattunk vele. Mi a siker, ha nem ez? A népszerűség megtámogatva irodalomtudományi, szakmai elismeréssel.

De mi van ebben a komédiában ennyire föltűnő? Mi sikerének oka? A Bódog család, miközben legkisebb fiuk, Imrus születésnapjára készül, televíziót néz, s annyira elmerül a műsor szemlélésében és azokban az érzésekben, amelyeket a látottak idéznek föl, hogy nemcsak magában a családban lejátszódó életbevágó eseményeket képtelen befogadni és megérteni, de még az albérleti szobájából átlátogató Jézus Krisztust sem ismeri föl. Noha ott a helyszínen, a szemük láttára csodákat tesz. A vizet borrá változtatja. A béna szomszédot meggyógyítja. Szűcs úr, aki addig tehetetlenül ült járószékében, egy pillanat alatt föláll, és ugrálni kezd a televízió előtt. De senki sem figyel rá, sőt ő maga sem veszi észre, hogy hirtelen meggyógyult. Történhet bármi, a Bódog családot semmi sem rendíti meg. Nem veszik észre, mi van, mi játszódik le körülöttük.

Nagyjából ennyi a cselekmény. Nyilvánvaló, hogy a szerző a kispolgári magatartás fölött gúnyolódik. Nem egyszerűen arról van tehát szó, hogy milyen képtelenül belehabarodtunk a televízióba, hogy uralkodik rajtunk, érzéseinken, gondolatainkon, noha természetesen erről is, hanem elsősorban a kispolgár és a világ viszonyáról. Az Adáshiba azt mondja, a kispolgárt leginkább ennek a viszonynak a hibái, zavarai jellemzik. Amikor Szakonyi arról beszél, hogy Bódogék a köznapi érdekeikhez közvetlenül nem kapcsolható események jelentőségét, mint amilyen például Jézus Krisztus megjelenése, képtelenek fölfogni, ennek a zavarnak lényeges mozzanatára utal. A darab ebben meggyőző és hiteles.

Csakhogy az Adáshiba szerint a Bódog család ezenmód kezeli saját, közvetlen érdekeit is. Azt, hogy Vanda, elvált lányuk nincs már a trösztnél, pillanatnyilag munka nélkül áll a világban, hogy Imrus elhagyja a családot, éppúgy nem engedi közel magához, nem fogadja be, mint Krisztus csodatételeit. Ez azonban már nem kispolgári magatartás, sőt valójában annak éppen az ellentéte, hiszen a kispolgár viszonya saját érdekeihez köztudomásúan nagyon aktív. Ez csak egyszerű ostobaság, ütődöttség, emberi butaság. Az ostobaság és a kispolgáriság azonosítása nem is válik a darab javára.

Ám a közönség az első pillanattól fogva fütyült az ellentmondásokra. Élvezettel, gyönyörködve adta át magát a darabnak, és nemcsak mulatott a váratlan, szellemes fordulatokon, hanem – ezt érdemes megjegyezni, elég különös – szívesen ismert magára, saját hibáira az Adáshiba elemeiben. Ennyire ártalmatlan és elnéző volna a darab kritikája? Nem éppen. A közönséget a darab varázslata nyűgözte le. A korábban sok sematikus színdarabbal meggyötört közönség a Szakonyi komédiájának születése körüli időben tapasztalta először, hogy a mai írók is tudnak olyan jól megcsinált, fordulatos, pezsgő darabokat írni, mint a hajdaniak, mondjuk, akár Molnár Ferenc. Szakonyi, a mai író olyan tehetséggel, briliáns dramaturgiai tudással, megjelenítő-, ábrázolóképességgel beszélt a világról, hogy eleven erővel tudta fölidézni a magyar drámairodalomnak azt a régi korszakát, amelyet a közönség tündökletesnek tartott. Ez az akkoriban már nagyon várt élmény oly elsodró erővel jelentkezett, hogy elnyomott minden megfontolást, gyöngítette a jó színházi estékre szomjas közönség kritikai érzékét. Tagadhatatlan, hogy az Adáshiba kirobbanó sikerében ez is közrejátszott.

Van Szakonyinak egy ötlete vagy trükkje, ahogy tetszik, mindjárt a darab elején. Furcsa vibrálást, lebegést teremt vele. Az Adáshibában a szereplők tévét néznek. A szereplők számára a tévé, mármint a képernyő maga a nézőtér.

Színpad és nézőtér nélkül ez a különös hatás, természetesen, létrehozhatatlan. Ruszt József, a tévéjáték rendezője nem tehetett mást, beállított az egyetlen színhelyre, a Bódog család házának ebédlőjébe egy igazi tévékészüléket. Ezzel kicsit módosult, gyöngült a színdarab, földhözragadttá vált, szárnyalásának íve kisebb lett. Sajnos. De ezt a megoldást kényszerhelyzet szülte. A tévében csak így lehet tévét nézni.

Mit sem csökkent viszont a tévéjátékban a színdarabnak az a második megemelése, lebegtetése, ami Jézus Krisztus látogatása után következik. A tévé jóval közelebb van a földhöz, mint a színház, ez jellegének, természetének sajátossága. Ruszt József rendezésében mégis harmonikusan, zavaró felhangok nélkül került elénk a valóságnak és a valószerűtlennek az az egysége, amelyet Szakonyi az Adáshiba második részében olyan bravúrosan kidolgozott. Krisztus csodatételei nemcsak elfogadhatóan, hanem szinte azt mondhatnánk, reálisan jelentek meg az egyébként nagyon is köznapi, mindenféle földöntúlival ellentétes környezetben.

Az már viszont vitára ösztönzött, ahogyan a rendező a családfő, az öreg Bódog alakját értelmezte. A darab szerint Bódog nem egyszerűen kispolgár, hanem meglehetősen korlátolt, tájékozatlan, buta öregember, szentimentális, panaszkodó, fáradt. Ruszt ezt a szerepet a fiatalos és energikus Pataky Jenőre bízta. A szerep annyira ellentétes a kitűnő színész egyéniségével, karakterével, hogy Bódog panaszkodó szentimentalizmusát, öreges ütődöttségét nem is volt képes érzékeltetni. De mintha a rendező se nagyon erőltette volna ezt a dolgot.

Első pillantásra hibának látszik az is, hogy a Krisztussal kacérkodó Vanda szerepét egy babaarcú szépség helyett Hőgye Zsuzsa kapta. Ebben az esetben azonban a színésznő egyénisége és játéka meggyőz Ruszt választásának helyességéről.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/06 55-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7850