KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/március
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: Tükröm, tükröm Filmszemle után
• Várkonyi Benedek: Emerenc királynő Beszélgetés Szabó Istvánnal
• Vincze Teréz: Ordítás és országimázs Magyarország 2011
• Pápai Zsolt: Júdás-napi fagy Drága besúgott barátaim
SZÍNÉSZPORTRÉ
• Kolozsi László: Ede elment Garas Dezső (1934–2011)
NŐK A FELVEVŐGÉPPEL
• Vincze Teréz: Nők a felvevőgéppel A mozi neme
• Kovács Kata: Celluloid örökösnők Filmrendező-lányok
• Alföldi Nóra: Beszélő fejek Polisse
• Tüske Zsuzsanna: Nő a volánnál Ida Lupino
TESTKÉPEK
• Kelecsényi László: A test szavai Utazás az érzékek birodalmába – 1. rész
• Pintér Judit Nóra: Test és tükör Cronenberg test-képei
MOZI
• Pálos Máté: Együtt az ég alatt
TESTKÉPEK
• Horváth Eszter: Beszéljünk a szexről? Veszélyes vágy
• Varró Attila: Kanossza Shame – A szégyentelen
ALEXANDER PAYNE
• Baski Sándor: Keserédes élet Alexander Payne filmjei
MESETERÁPIA
• Hirsch Tibor: Sorskönyv-mesék Mesefilmterápia – 2. rész
TELEVÍZÓ
• Varga Balázs: Családban marad Átok
• Schubert Gusztáv: Közös többszörös Társas/Játék
KRITIKA
• Barotányi Zoltán: Kirúgó mérkőzés Krízispont
• Huber Zoltán: Vissza az alapokhoz A némafilmes
• Gelencsér Gábor: Utazás Katatóniába Isztambul
FILM / REGÉNY
• Roboz Gábor: Grafománia és tipomágia Jonathan Safran Foer: Rém hangosan és irtó közel
MOZI
• Margitházi Beja: Aurora
• Vajda Judit: Bor, tangó, kapufa
• Forgács Nóra Judit: Szex felsőfokon
• Kovács Kata: Családban marad
• Barkóczi Janka: Szilvás csirke
• Baski Sándor: Az erő krónikája
• Alföldi Nóra: Az ördög benned lakozik
• Parádi Orsolya: Szingli fejvadász
• Roboz Gábor: Védhetetlen
• Sepsi László: Borotvaélen
• Nevelős Zoltán: Tirannoszaurusz
• Kovács Marcell: A bűn hálójában
• Tüske Zsuzsanna: Egy hét Marilynnel
• Varró Attila: Warrior
DVD
• Lichter Péter: A nyugtalanság kora
• Pápai Zsolt: Adėle H. története
• Tosoki Gyula: Vasököl
• Sepsi László: A fegyver éve
• Géczi Zoltán: Nagy Sándor, a hódító
• Varga Zoltán: A rettegés mélye
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Fivér

Yakuza Smaragdvárosban

Varró Attila

Ha egy yakuza külhonba látogat, megszűnik kitaszított gengszter lenni – egész Japán jelképévé válik. Akárcsak Kitano.

 

Kitano Takeshi kilencedik rendezése első a pályáján, amelyet nemzetközi piacra szánt: amerikai helyszíneken és angol nyelven forgatta, nyugati filmcégekkel összefogva. Míg ez az egyszerű tény frissen emigrált kínai kollégáinál első pillanattól messziről árulkodó stigma, amely a piaci akklimatizáció szomorú szükségszerűségét bizonyítja (Tökéletes célpont, Értelem és érzelem), a Fivér szinkronizált kópiáját nézve kifejezett hírértékkel bír. Kitano régóta várt vendégjátéka az angolszász mezőnyben ugyanis rezzenéstelen következetességgel őrzi nemzeti jellegét, sőt, a távoli egzotikum kínálta ziccer-lehetőségeket sem próbálja kihasználni. A látványos Kelet-Nyugat rangadó bár valamennyi kellék kéznél van, etnikai konfliktusoktól a multikulturális helyzetkomikumig ez alkalommal elmarad.

A Los Angelesbe száműzött tokiói gengszter-alvezér kérészéltű alvilági pályafutását megörökítő történet a szenvtelen japán felszín alatt ugyanúgy a távol-keleti sikerfilmesek hollywoodi integrációját szemlélteti, mint Woo vadászmeséje kiszolgáltatott (ám kemény) célpontjáról, aki primér adottságaival kerekedik felül a technikai fölényben lévő nyugati ellenfeleken csupán másfajta hozzáállást tükröz. Törvényen kívülre szorult főhőse, mint már annyiszor, ezúttal is rendező-alteregó, sőt a Tűzvirágokban alkalmazott kétarcúság is tetten érhető. Yamamoto egyfelől hatalmi érdekeknek kiszolgáltatott katona, aki jobb híján nekilát, hogy meghódítsa Amerikát, bár előre érzi az elkerülhetetlen végzetet (nevét a Császári Hadsereg legendás tábornokáról kapta, aki több mint egy évvel Pearl Harbour orvtámadása előtt tisztában volt az Egyesült Államok verhetetlenségével). Mégis folytatja a lehetetlen küldetést, szamurájhoz illően: érdekszövetséget köt néhány kishallal, szűk körben eredményesnek bizonyul, majd hősi halált hal az igazi nagypályán. Kitano fesztiváldíjai, nemzetközi kultusza ellenére aligha lesz álomgyáros Hollywoodban: a giri, a becsület és kötelességtudat keveréke mégsem engedi, hogy meghátráljon.

Yamamoto azonban nem magányos ronin: hű emberei Anikinek (bátynak) szólítják, családfői szerepének megfelelően a rendező-fenegyerek hasonló funkciót tölt be Kitano-gumi (-klán) gúnynéven ismert filmcégében, amelynek tagjai fanatikus lojalitással követik. Ez a Nagy Testvér nem háttérből irányít: a yakuza-kódexhez híven tevékeny felelősséget vállal katonáiért, akkor is, ha ideiglenes tagok, kyakubunok, mint a színesbőrű Denny. Amikor első találkozásuk során egy üvegcsonkkal megsebzi későbbi katonája jobb szemét, Kitano-aniki egyfajta beavatási gesztusként önmagához teszi hasonlóvá. A klánjel azonban nem bőrbe égetett tetoválás, csupán alkalmi seb, amely a történet végére nyomtalanul begyógyul: a fináléban a gumi fekete báránya egyetlen túlélőként távozik a profittal, ironikus utalásként a produkció nyugati csendestársaira.

A Fivér cselekményét, felépítését tekintve klasszikus japán gengszterdráma, elsőként az életműben: míg a Sonatine, Kitano egyetlen korábbi yakuza-filmje játékos szonáta-szerkezetével, (ön)ironikus szemléletmódjával a kordivatnak megfelelően inkább felülírta, átértelmezte a fél évszázad alatt tövig koptatott kliséket, az új opusz merészen visszatér az 50-es évek ninkyo-eiga normáihoz. A rituálékból felépülő, szigorúan zárt műfaji textus kevés variánsra nyújt lehetőséget: a korai darabok szinte kötelezően az öreg oyabun temetésével kezdődnek és a főszereplő hősi halálával érnek véget. Kitano nemcsak a keretet tartja meg, de a legalapvetőbb szertartásokat is: a befogadási ceremónia, a hűség-szeppuku, a tetoválás felfedése, valamint a hírhedt yubitsume (ujjlevágás) mind méltó helyet kap a sztoriban. A Fivér nem igazítja keleti hősét a nyugati díszletekhez (lásd Új csapás), épp ellenkezőleg: hagyományos rítusai az amerikai kontextusban is érvényesek maradnak Los Angeles Tokió külvárosává alakul, a megszokott világ mágikus kiterjesztésévé. Kitano gengszter-Disneylandje sematikus külső felvételeivel, karikatúra-jellegű etnikai bandáival egyfajta álomvilág, akárcsak a Forráspont Okinawája, ahol megvalósulnak a yakuza-ábrándok: fényes karrier, bátor csaták és dicső halál. Yamamoto pályafutása táguló spirálszerkezetet követ: a fúzió-likvidáció szekvencia ismétlődő elemei egyre nagyobb rivális körhöz kapcsolódnak (chicanók, amerikás japánok, olasz maffiózók), mígnem az elszabadult tornádó elpusztítja kamikaze-hősét. Kitano-san és a Smaragdváros végeztek egymással – a szivárványon túl megfilmesítésre vár Chikamatsu, a japán Shakespeare egyik kabuki-darabja.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/05 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3311