KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/március
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: Tükröm, tükröm Filmszemle után
• Várkonyi Benedek: Emerenc királynő Beszélgetés Szabó Istvánnal
• Vincze Teréz: Ordítás és országimázs Magyarország 2011
• Pápai Zsolt: Júdás-napi fagy Drága besúgott barátaim
SZÍNÉSZPORTRÉ
• Kolozsi László: Ede elment Garas Dezső (1934–2011)
NŐK A FELVEVŐGÉPPEL
• Vincze Teréz: Nők a felvevőgéppel A mozi neme
• Kovács Kata: Celluloid örökösnők Filmrendező-lányok
• Alföldi Nóra: Beszélő fejek Polisse
• Tüske Zsuzsanna: Nő a volánnál Ida Lupino
TESTKÉPEK
• Kelecsényi László: A test szavai Utazás az érzékek birodalmába – 1. rész
• Pintér Judit Nóra: Test és tükör Cronenberg test-képei
MOZI
• Pálos Máté: Együtt az ég alatt
TESTKÉPEK
• Horváth Eszter: Beszéljünk a szexről? Veszélyes vágy
• Varró Attila: Kanossza Shame – A szégyentelen
ALEXANDER PAYNE
• Baski Sándor: Keserédes élet Alexander Payne filmjei
MESETERÁPIA
• Hirsch Tibor: Sorskönyv-mesék Mesefilmterápia – 2. rész
TELEVÍZÓ
• Varga Balázs: Családban marad Átok
• Schubert Gusztáv: Közös többszörös Társas/Játék
KRITIKA
• Barotányi Zoltán: Kirúgó mérkőzés Krízispont
• Huber Zoltán: Vissza az alapokhoz A némafilmes
• Gelencsér Gábor: Utazás Katatóniába Isztambul
FILM / REGÉNY
• Roboz Gábor: Grafománia és tipomágia Jonathan Safran Foer: Rém hangosan és irtó közel
MOZI
• Margitházi Beja: Aurora
• Vajda Judit: Bor, tangó, kapufa
• Forgács Nóra Judit: Szex felsőfokon
• Kovács Kata: Családban marad
• Barkóczi Janka: Szilvás csirke
• Baski Sándor: Az erő krónikája
• Alföldi Nóra: Az ördög benned lakozik
• Parádi Orsolya: Szingli fejvadász
• Roboz Gábor: Védhetetlen
• Sepsi László: Borotvaélen
• Nevelős Zoltán: Tirannoszaurusz
• Kovács Marcell: A bűn hálójában
• Tüske Zsuzsanna: Egy hét Marilynnel
• Varró Attila: Warrior
DVD
• Lichter Péter: A nyugtalanság kora
• Pápai Zsolt: Adėle H. története
• Tosoki Gyula: Vasököl
• Sepsi László: A fegyver éve
• Géczi Zoltán: Nagy Sándor, a hódító
• Varga Zoltán: A rettegés mélye
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar krimi

Beszélgetés Dobray Györggyel

A betyár és a becsület

Kolozsi László

A rendszerváltás bűnügyi krónikájában a whiskys rabló különös története az egyik legnépszerűbb fejezet.

 

Dobray György a whiskys rabló történetét viszi filmre. A forgatás még az előkészítés fázisánál tart, de már most érdemes beszélni róla, hiszen nem nehéz megjósolni – egyrészt Dobray korábbi filmjeinek népszerűsége, másrészt a téma miatt – a következő év egyik legnézettebb, legnagyobb érdeklődésre számot tartó filmje lehet a Whiskys.

 

– Kedvező feltételekkel kezdhetek bele a filmembe. Szerettem volna elérni, hogy ne kelljen a szponzorokkal huzakodni, mint utolsó filmem esetén, ne kelljen az utolsó pillanatban is berakni egy hirdető tábláját, hogy ki tudjam fizetni a világosítókat. Három éve igyekszem a Whiskys-filmet összehozni. Régebben érdektelen volt, hogy egy filmet hányan néznek meg, a rendező legfeljebb abban bízott, hogy majd valamelyik fesztiválon díjat nyer vele: de nekem akkor is, mindig is fontos volt, hogy sokakhoz jussanak el a filmjeim.

Esterházy Péter szerint ma már szinte elképzelhetetlen, hogy egy magyar regényben eldördüljön egy pisztoly. A golyók a magyar filmekben sem süvítenek. Az ön filmjében – ha jól sejtem – elkerülhetetlenül szólni fognak a fegyverek.

– Furcsa, de az én filmemben sem fog vér folyni, nem fog pisztoly eldördülni. (Legalábbis nem ez a jellemző). A Whiskys azért is lehetett olyan népszerű, mert egyáltalán nem volt olyan agresszív, mint egy „tisztességes” bankrabló. A Whiskys figurája még viccesnek is mondható, hiszen fityiszt mutatott olyan intézményeknek, melyek látszólag köztiszteletben álltak, de valójában közutálatnak örvendtek. Leginkább a bankokat és a rendőrséget figurázta ki tetteivel.

– A bankok régóta a közutálat tárgyai Magyarországon.

– Igen. Ha egy bank kölcsönöz nekem pénzt, úgy érzem, a bankkal szemben eleve vesztes vagyok. Hátrányos helyzetbe kerültem. Egy hétköznapi ember számára átláthatatlanok a banki folyamatok, egy nem bankár átlagpolgár csak azt látja, hogy van a Postabank-ügy: egyik embertől a másikig óriási pénzek folynak át, és azt érzi, hogy ő ennek a folyamatnak, mely gazdagokat termel ki, sosem lehet a része. A bankoknak a biztosítók kifizették a Whiskys által okozott kárt, vagyis a kisbefektetők esetleg azt is láthatták, hogy nem ők károsodtak. A Whiskys népszerűsége abból is fakadt, hogy ilyen intézményeket járatott le, mint a bankok, mint a rendőrség, egy olyan időben, amikor az ezekbe az intézményekbe fektetett bizalom megrendült, vagy megrendülni látszott. A sajtó jó ideig a rendőrség bosszantó tehetetlenségét elemezte. Nálunk még nem sikerült kialakítani olyan viszonyt a rendőrség és a civilek között, mint Angliában. Ha a Whiskys Angliában követi el ezeket a cselekményeket, nem hiszem, hogy ilyen népszerűségre tett volna szert.

– A Whiskys huszadik századi betyár lett.

– Annyiban volt betyár, hogy borsot tört azoknak az orra alá, akiket a köznép nem szeretett, de a pénzét nem osztotta szét a szegények között. Úgy érezte, hogy neki is joga van olyan életet élni, mint a tévében mutogatott sztároknak, gazdag embereknek. A reklámok, a tévéműsorok folyamatosan felhívják a figyelmünket arra, hogyan élnek a tehetősebbek, hogy van egy másik – elérhetetlen – világ, és van, aki szomorúan veszi tudomásul, hogy neki ez a jólét nem adatik meg, nincs is rá esélye, van, akit pedig annyira felajzanak a látottak, hogy azt mondja, én mindenáron, mindenképpen ilyen életet akarok élni.

A Whiskys tulajdonképpen hős – tragikus hős – volt. Ha nem így gondolnám, nem tudnék róla filmet csinálni. Meg kellett értenem őt, meg kellett értenem, mi mozgatta. És miközben megpróbáltam megérteni, tulajdonképpen meg is kedveltem. A bűn szót nem szeretem: nem a bűnről beszélek, ha a Whiskysről beszélek, hanem inkább arról, hogy mindegyikünk meghúz egy vonalat, „eddig megyek el, és nem tovább”. Nagyon kevesek mennek el odáig: ha nincs pénzem, úgy szerzek, hogy kirabolok egy bankot, elveszek mástól. Azon érdemes elgondolkozni, hogy miért húzzuk oda a vonalakat, ahová húzzuk, hogy mi az oka annak, hogy mi nem megyünk el addig, ameddig a Whiskys. De valameddig mindenki elmegy! Szerepet játszik a neveltetés, sok minden más. Én azt akartam felfedezni, amikor a Whiskys történetével foglalkozni kezdtem, hogy mi volt az a pillanat, amikor azt mondta, nincs más megoldás, megyek, és kirabolok egy bankot. De rájöttem, hogy nincs ilyen pillanat. A Whiskyssel kapcsolatban vagyok, beszéltünk néhányszor, de soha nem derült ki, hogy lett volna ilyen pillanat, lett volna ilyen „megvilágosodás”. Beszéltem a tettestársával, aki azóta jól beilleszkedett, megtalálta a helyét. Ő is írt egy könyvet. Ezt is érdeklődve lapozgattam, hátha ebben legalább felfedezem a lelki indítékokat. De semmit nem találtam: nem tépelődött, hogy ha megteszem, mit fognak szólni, mi lesz a következménye. A filmemmel arra is keresem a választ, hogy mitől, miért lesz valakinek a bankrablás természetes dolog. Hogy miért húzzuk meg máshol a határokat. Az amerikai filmekben a választ – sokszor – pszichologizálással adják meg. A Whiskyst az édesanyja elég hamar elhagyta, az apja rideg ember volt; intézetben is töltött nem kevés időt, de ez nem elég tetteinek megértéséhez. Nem csak azt kell megnézni, hogy ő mit csinált, hanem azt is, hogy vele mit csináltak.

– Ez úgy hangzik, mint egy védőbeszéd részlete…

– Persze. De ha ő egy undorító és megvetendő figura lenne, nem készítenék róla filmet. A film mindig megpróbálja a nézőkhöz közelíteni a hőseit, meg akkor is, ha azok olyanok, mint Tony Soprano a Maffiózókból, aki embereket ölt meg. Csak azokért tudunk izgulni, akiket már megkedveltünk. Magukról a bűncselekményekről, a csupasz bűnesetekről nem lehet filmet készíteni. Ha olyan érzéseket mutat egy hős, melyeket már a néző is átélt, a néző azonosulni fog a hőssel, akármekkora gazember is legyen. Ha érzem, hogy egy hős kiszolgáltatott, vagy megalázott, elkezdek vele együttérezni. Elkezdek érte szorítani. Lássuk be: ma az ország egy jelentős része nem mindig tisztességes, vagyis könnyen azonosulni tud – mivel ha másra nem, legalább egy kisebb adócsalásra kényszeríti a meglévő rendszer –, egy ilyen, a Whiskyshez hasonló, öntörvényű figurával. Azt mondják sokan, nincs pénzem, nem tudom az adót befizetni, nem is fogom: eközött és aközött, hogy a Whiskys egyszer csak azt mondta, hogy nincs pénzem, elmegyek, kirabolok egy bankot, van hasonlóság. Az önfelmentés gesztusa teszi hasonlóvá.

– Az akkori belügyminiszter, Pintér Sándor, úgy érzem joggal, óva intett attól, hogy együtt érezzünk a Whiskyssel. Azt mondta, próbáljuk meg átérezni, azok mit éreztek, akiknek a Whiskys fegyvert szegezett a homlokához.

– Még az áldozatok közt is volt olyan, aki szimpatizált a Whiskyssel. Persze én sem szeretném, hogy fegyvert nyomjanak a fejemhez: nem akarom a tetteit jópofának, követendőnek beállítani. De még az egyik nyomozó is azt mondta, ő nem volt igazi bűnöző.

Julian Rubinstein, a Whiskysről szóló amerikai könyv szerzője nem is a bankrablót magát találta érdekesnek, hanem azt a társadalmi légkört, amiben, ami miatt a Whiskys ilyen népszerűségre tehetett szert a rendszerváltás utáni Magyarországon. Könyve legalább annyira szól Magyarországról, mint a Whiskys néven ismert bűnelkövetőről.

– A Whiskysnek normális keresete lehetett volna, lehetett volna lakása, de az utazásokra, a luxuséletre biztos nem telt volna. Mivel ő Erdélyből jött, neki már Magyarország is Paradicsomnak látszott, akkor, onnan. És súlyosan csalódnia kellett, nem érte el olyan könnyen a céljait, mint szerette volna. Hatalmas ambíció volt benne, és legalább akkora türelmetlenség. Kudarcként élte meg az első itt töltött éveket. Nem találta nálunk a helyét: itt román volt, Romániában magyar. Mindenkinek – saját magának, az apjának, a környezetének – be akarta bizonyítani, hogy igenis, ő lesz valaki!

– Nehezen tudom elképzelni annak alapján, amit elmond, mi lesz majd a filmben.

– Van egy angol producerem. A forgatókönyvet egy angol forgatókönyvíró segítségével írjuk át. Egy olyan forgatókönyv fog születni, amiben a dialógusok, a szituációk profik. Régi álmom ez... Amúgy egy csomó olyan történet van, amiből szívesen csinálnék filmet. Például arról is, hogy hová és hogyan mennek el ebben az országban tíz- és százmilliárdok, mert erről még jó dokumentumfilm sem készült. Hasonló lenne ez a film a Munkashow-hoz, amit még régen a SZOT-szálló építésekor készítettem. Megmutattam, hogy a munkások alszanak munkaidőben, hogy a drágán beszerzett exkavátorba egy másik exkavátorból lopják ki az alkatrészeket. Most már sokkal nagyobb a tét...

A Whiskysről szóló a filmnek – korábbi műveihez hasonlóan – fontos eleme lenne a zene, a betétdalok?

– Az, hogy Boban Markovics és zenekara írja és játssza a film zenéjét, alapvetően meghatározza majd a film stílusát. Kihangsúlyozza a Whiskys történetének abszurditását, groteszkségét.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/03 32-33. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9297