KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/április
BERLIN
• Schubert Gusztáv: Fekete éjjel közepén Csak a szél
EMBER AZ ŰRBEN
• Géczi Zoltán: Hello, Spaceboy! Űrutazás és film
• Várkonyi Benedek: Ember az űrben Beszélgetés Almár Iván csillagásszal
• Barotányi Zoltán: Égből hullott mesék Kataklizmamozik és tudomány
TITANIC 100
• Hubai Gergely: Száz év ütközései Titanic-filmek
FILM ÉS EROTIKA
• Kelecsényi László: A test szavai Utazás az érzékek birodalmába – 2. rész
• Harmat György: Előítélet a bőrünk alatt Pasolini, film, homoszexualitás
FILMISKOLA
• Benke Attila: A nagypapa mozijában A némafilm utóélete
• Margitházi Beja: Régi idők új mozija A némafilm utóélete (1990–2012) [RÉSZLET]
MESEFILMTERÁPIA
• Hirsch Tibor: Sorskönyvvel, sorskönyvtelenül Meseterápia – 3.rész
• Varga Zoltán: Százszor volt, hol nem volt… Magyar népmesék 1-100.
MOZIPEST
• Sípos Júlia: „Ebből ismertem meg a Tabánt!” Ráday Mihály Budapestje
KÖNYV
• Bocsor Péter: Könnyűszerkezetes történetek Syd Field: Forgatókönyv
KRITIKA
• Kovács Bálint: Boldogság, gyere haza! Beszélgetés Szirmai Mártonnal
MOZI
• Roboz Gábor: A fekete ruhás nő
• Forgács Nóra Kinga: Bordélyház
• Huber Zoltán: Torrente 4­
• Barkóczi Janka: A vér és a méz földje
• Pálos Máté: A bosszú jogán
• Kovács Marcell: Fehér pokol
• Baski Sándor: Csempészek
• Horváth Eszter: Francia hétvége
• Vajda Judit: Járhatatlan út
• Parádi Orsolya: Szemünk fénye
• Szabó Noémi: A legszebb dolog
• Tüske Zsuzsanna: Lazacfogás Jemenben
DVD
• Bocsor Péter: Ne bántsátok a feketerigót!
• Baski Sándor: A vad gyerek
• Varga Zoltán: Susi és Tekergő
• Sepsi László: A vérdíj
• Géczi Zoltán: Isten haragja

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Jean-Pierre Améris: Marie története

A test beszél

Forgács Nóra Kinga

Hogyan lehet méltón megkezdeni és befejezni egy életet?

Jean-Pierre Améris filmje, Marie története a vidéki Franciaországban, a késő 19. században megtörtént valós eseményeken alapul. Marie siket-némán és vakon született, gyermekéveit természetes környezetében, ösztönös ragaszkodással szüleihez láncolva, ám tökéletes csöndben, sötétségben és így elvadult magányban töltötte. Mikor egy zárdába kerül, ahol apácák siket-néma gyerekeket nevelnek, végérvényesen összefonódik sorsa Marguerite nővérével (Isabelle Carré), akinek elszánt küzdelme révén belépést nyer a világba, ahol az emberek megosztják egymással gondolataikat, megajándékozzák egymást bizalmukkal, majd végül meghalnak.

A téma feldolgozása nem egyedülálló a filmtörténetben, az 1962-es A csodatevő (The Miracle Maker) kiindulópontja például Helen Keller igaz története, akinek egy betegség „zárta be a szemeit és füleit „ 19 hónaposan (Helen Keller: Csöndes, sötét világom. Egy siket-néma-vak leány önéletírása). Helent a Perkins Intézetben nevelkedett, vak, majd látását műtétek során át visszanyerő Anne (Annie) Sullivan (Anne Bancroft) érkezése menti ki a csend és a sötétség fogságából, aki a nevelőnője lesz. A két film közötti hasonlóság akkora, hogy a Marie története akár A csodatevő feldolgozása is lehetne. Mindkét filmben egy siket-néma és vak kislányt tanít meg kommunikálni a siket-némák jelnyelvét szó szerint kézből kézbe adva egy tanárnő, aki az amerikai A csodatevőben vak volt, öccsét pedig tüdőbetegség miatt veszítette el, a francia Marie történetében ő maga szenved halálos tüdőbetegségben. Mindkét filmben egy bizonyos szó jelenti az áttörést a gyermekeknek a szavak és a dolgok közötti kapcsolat megértésében, Helennek a víz, Marie-nak pedig a kés. A csodatevőben Miss Sullivan spanyol szerzetesektől tanulta a jelnyelvet, a tanítás és megerősítés fizikailag érzékletesen megjeleníthető folyamata megegyezik, ahogyan az írás aktusa is visszatér mindkét filmben, Miss Sullivan levelekben, Marguerite nővér naplójában analizálja a folyamatot.

A különbségek azonban érdekesebbek. A csodatevő 1887-ben kezdődő története és a film 1962-es megjelenése hangsúlyos szerephez juttatja Észak és Dél háborújának emléke és a fekete amerikaiak helyzete mellett a nők státuszának bemutatását. A film a déli anya, a fekete bőrű házvezetőnő, a fiatal északi tanárnő és a fogyatékossággal élő lánygyermek helyzetét is mérlegre teszi, a polgárháborús emlékekre nosztalgiázó apa és vele soha egyet nem értő fia viszonylatában. Meglepően „erőszakos”, expresszív mozidarab, melyben folyamatos a harc, mindenkinek meg kell küzdenie igazáért. Helen fogyatékossága ebben az értelemben szimbolikussá válik. A francia film letisztultabb történetet beszél el. Egy utalás kivételével leválasztja tárgyát annak történeti-társadalmi hátteréről. A 19. századi francia apácák 21. századi ábrázolása a nők egymás iránti tiszteletéről és autonómiájáról mesél, míg a 19. századi amerikai nők egy 20. század közepi filmben egymással is viaskodva egy férfias, autoriter rendszerben harcolnak, ki-ki a saját eszközével. A Marie története nem is időz sokat sem Marguerite nővér igazolásával, sem pedig a szóhoz jutás pillanatát nem ítéli meg végpontnak. Bár mindkét filmben megjelenik egy spirituális olvasat (a lélek a test foglya), a francia verzió ezt komolyabban veszi. A címszereplő Marie, de Améris mégis inkább a nővérre koncentrál. A fiatal nő tüdeje „lopja el” a levegőt. Miközben ő Marie-nak segít kommunikálni, azaz belépni az életbe, Marie segít neki kilépni abból. Marguerite ki akar teljesedni, valódi értelmet akar adni fogadalmának, hogy aztán megbékülhessen a megszeretett világ és a megszeretett gyermek elvesztésével, a saját halálával.

A Marie története finom és összetett alkotás. A nővér belső útja és a gyermek érése mellett a nyelvre magára is reflektál, méghozzá franciásan, a filmnyelvi eszközökkel is. Mikor Marguerite bekötteti szemét, bedugja fülét, hogy megtapasztalja, milyen Marie-nak lenni, egy börleszk-jelenet kel életre a vásznon, felidézve a némafilm korszakát, ami után a film is sokkal szélesebb eszköztárral kezdett el mesélni. Az egyetlen variózás pedig egy talicskára irányítja a figyelmet, ami az A vad gyerekre, Truffaut alkotói önvallomására, a téma „férfias” feldolgozására utal.

 

MARIE TÖRTÉNETE (Marie Heurtin) – francia, 2014. Rendezte: Jean-Pierre Améris. Írta: Philippe Blasband és Jean-Pierre Améris. Kép: Virginie Saint-Martin. Zene: Sonia Wieder-Atherton. Szereplők: Isabelle Carré (Marguerite nővér), Ariana Rivoire (Marie Heurtin), Brigitte Catillon (Tisztelendő anya), Noémie Churlet (Raphaëlle nővér). Gyártó: Escazal Films. Forgalmazó: Cirko Film Kft. Feliratos. 95 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/04 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12147