KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/április
BERLIN
• Schubert Gusztáv: Fekete éjjel közepén Csak a szél
EMBER AZ ŰRBEN
• Géczi Zoltán: Hello, Spaceboy! Űrutazás és film
• Várkonyi Benedek: Ember az űrben Beszélgetés Almár Iván csillagásszal
• Barotányi Zoltán: Égből hullott mesék Kataklizmamozik és tudomány
TITANIC 100
• Hubai Gergely: Száz év ütközései Titanic-filmek
FILM ÉS EROTIKA
• Kelecsényi László: A test szavai Utazás az érzékek birodalmába – 2. rész
• Harmat György: Előítélet a bőrünk alatt Pasolini, film, homoszexualitás
FILMISKOLA
• Benke Attila: A nagypapa mozijában A némafilm utóélete
• Margitházi Beja: Régi idők új mozija A némafilm utóélete (1990–2012) [RÉSZLET]
MESEFILMTERÁPIA
• Hirsch Tibor: Sorskönyvvel, sorskönyvtelenül Meseterápia – 3.rész
• Varga Zoltán: Százszor volt, hol nem volt… Magyar népmesék 1-100.
MOZIPEST
• Sípos Júlia: „Ebből ismertem meg a Tabánt!” Ráday Mihály Budapestje
KÖNYV
• Bocsor Péter: Könnyűszerkezetes történetek Syd Field: Forgatókönyv
KRITIKA
• Kovács Bálint: Boldogság, gyere haza! Beszélgetés Szirmai Mártonnal
MOZI
• Roboz Gábor: A fekete ruhás nő
• Forgács Nóra Kinga: Bordélyház
• Huber Zoltán: Torrente 4­
• Barkóczi Janka: A vér és a méz földje
• Pálos Máté: A bosszú jogán
• Kovács Marcell: Fehér pokol
• Baski Sándor: Csempészek
• Horváth Eszter: Francia hétvége
• Vajda Judit: Járhatatlan út
• Parádi Orsolya: Szemünk fénye
• Szabó Noémi: A legszebb dolog
• Tüske Zsuzsanna: Lazacfogás Jemenben
DVD
• Bocsor Péter: Ne bántsátok a feketerigót!
• Baski Sándor: A vad gyerek
• Varga Zoltán: Susi és Tekergő
• Sepsi László: A vérdíj
• Géczi Zoltán: Isten haragja

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Angyalok városa

Hatvani Tamás

 

Akár egy ravaszul kivitelezett mozi-szeánsz: Dawn Steel, a producernő éppen évtizedes álmát valósítaná meg – háta mögött egy agyoncikizett angyalismereti thriller (Letaszítva) kudarcával –, ám a forgatás során elhalálozik. Az életben maradt lelkes bagázs pedig éppenséggel egy olyan film kedvéért lép szövetségre, amely láttán leszögezhetjük: újabb angyal rója köreit Hollywood felett, szárnyalása azonban méltóságteljesebb, mivel a Berlin felett az ég című kult-film terhét hordozza – Wenders atyai jókívánságaival megáldva.

Amennyiben az ember művelt européernek álcázza magát, úgy kétes kimenetelűnek, netalán émelyítőnek tűnhet ez a Los Angeles-be helyezett adaptáció, de kár előre nyavalyogni. Silberling nem ment bele a gyanús játékba, miszerint mindenképp a wendersi költőiség amerikai hagymázasítását kellene végrehajtani. A finom vizuális alaphangulat érthető okokból változatlan, ám alig negyed óra elteltével a rendező következetes, óramű-pontosságú love storyt kreál mesterien. A koncepció ebből kifolyólag Dana Stevens írónő átiratát követi, amely líraiságban mégis túlnő az ottani mainstream hasonszőrű produktumain. Egyértelműen a vágy misztériuma tolódik előtérbe, és ennek a felfogásnak lesz virtuóz csepűrágója Nicholas Cage, jelen időben nem sűrűn tapasztalható színészi alázattal. A végtelenül rokonszenves Meg Ryan pedig angyali vágy-tárgy gyanánt hangsúlyozottan racionális szerepkörben, szívsebészként teszi ki magát a végzetnek. Persze a mívesen tálalt szerelmi históriához finom adalékok is járulnak. Ami Wenders esetében Handke, az most Hemingway; John Seale fényképezése (mégis, mit vártunk Az angol beteg Oscar-vitézétől?) csodaszépen, korrekt tökéllyel ábrázolja, milyen is az ég SiBerling felett; az eredeti zenéért felelős (és helyenként űrkitöltő funkciót is teljesítő) Gabriel Wared pedig érzékenyebb, mint valaha. Klasszikus mozi, éppen csak annyira giccsesen felfokozott, hogy ne szégyelljünk rajta egy jót könnyezni, miközben a vége főcím alatt egy másik Gabriel, a Peter énekel szívszorítót.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/11 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3869