KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/április
BERLIN
• Schubert Gusztáv: Fekete éjjel közepén Csak a szél
EMBER AZ ŰRBEN
• Géczi Zoltán: Hello, Spaceboy! Űrutazás és film
• Várkonyi Benedek: Ember az űrben Beszélgetés Almár Iván csillagásszal
• Barotányi Zoltán: Égből hullott mesék Kataklizmamozik és tudomány
TITANIC 100
• Hubai Gergely: Száz év ütközései Titanic-filmek
FILM ÉS EROTIKA
• Kelecsényi László: A test szavai Utazás az érzékek birodalmába – 2. rész
• Harmat György: Előítélet a bőrünk alatt Pasolini, film, homoszexualitás
FILMISKOLA
• Benke Attila: A nagypapa mozijában A némafilm utóélete
• Margitházi Beja: Régi idők új mozija A némafilm utóélete (1990–2012) [RÉSZLET]
MESEFILMTERÁPIA
• Hirsch Tibor: Sorskönyvvel, sorskönyvtelenül Meseterápia – 3.rész
• Varga Zoltán: Százszor volt, hol nem volt… Magyar népmesék 1-100.
MOZIPEST
• Sípos Júlia: „Ebből ismertem meg a Tabánt!” Ráday Mihály Budapestje
KÖNYV
• Bocsor Péter: Könnyűszerkezetes történetek Syd Field: Forgatókönyv
KRITIKA
• Kovács Bálint: Boldogság, gyere haza! Beszélgetés Szirmai Mártonnal
MOZI
• Roboz Gábor: A fekete ruhás nő
• Forgács Nóra Kinga: Bordélyház
• Huber Zoltán: Torrente 4­
• Barkóczi Janka: A vér és a méz földje
• Pálos Máté: A bosszú jogán
• Kovács Marcell: Fehér pokol
• Baski Sándor: Csempészek
• Horváth Eszter: Francia hétvége
• Vajda Judit: Járhatatlan út
• Parádi Orsolya: Szemünk fénye
• Szabó Noémi: A legszebb dolog
• Tüske Zsuzsanna: Lazacfogás Jemenben
DVD
• Bocsor Péter: Ne bántsátok a feketerigót!
• Baski Sándor: A vad gyerek
• Varga Zoltán: Susi és Tekergő
• Sepsi László: A vérdíj
• Géczi Zoltán: Isten haragja

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Higasijamai beszélgetés Imamura Sohejjel

A legenda szelleme

Radevszki Teodor

 

– A meredek ösvényen ketten jönnek. A Higasijamán különben minden ösvény meredek. Lassan ballagnak hátizsákukkal, rövidszárú csizmájukban. Az egyik, a kalapos, Imamura Sohej rendező. A másik, Csijosi Nakamura idevalósi paraszt, ács, vadász, szaké-mester és alkalmi színész.

– Amikor elhatároztam, hogy Fukadzava Hicsiro Zarándokének című novellájából filmet forgatok, helyszínkeresésre indultam – mondja Imamura Sohej. – A díszletet eleve kizártam terveimből. Olyan falut kerestem, amelynek egyrészt fekvése, másrészt pedig az építészeti stílusa is teljesen megfelel a könyvben megírt Muko-mura nevű kis hegyi településnek. Ezt a falut, amely végül is a film helyszíne lett, Makinak hívják.

Üresen, elhagyatottan állt. Beköltöztem Csijosi barátom házába, ott kezdtem írni a forgatókönyvet. A Narajama legendája, úgy tudom, Kínából származik. Igaz-e vagy nem, nem tudom. De a történet filozófiai és történeti gyökereiről meg vagyok győződve. El akartam hitetni magammal, hogy jó úton járok, és ezért tanulmányozni kezdtem Maki falu történetét. A falu már négyszáz évvel ezelőtt is létezett. Tizenkét ház állt a maiak helyén és hetvenketten lakták. Négyszáz év alatt a házak száma nem változott. A lelkek száma is mindig 72 és 76 között mozgott. Se több, se kevesebb! Pedig a természetes szaporulatnak ezen a zord helyen is érvényesülnie kellett volna! Ha nem így volt, akkor valamilyen rejtélyes szabályozó gátolta a természet törvényeit. A Narajama legendájában az öregeket felvitték a hegyre meghalni. Az új életnek adtak teret, rizst, meleget... Összehívtam a falu régi lakóit, akik már elköltöztek innen a lenti faluba, ahol könnyebb az élet, és elmondtam, milyen filmet szeretnék forgatni. Nagyon felháborodtak, tiltakoztak: ők sose vitték az öregeket a hegyre, ők tiszteletben tartották a szüleiket! Hogy a falu négyszáz éven át nem növekedett, hát bizony ez Isten akarata lehetett... Sokáig beszélgettem minden egyes paraszttal, amíg a végén megengedték, hogy itt maradjak. A legfontosabb volt megmagyaráznom az itteni embereknek, hogy amikor a gyerek a hegyre viszi fel a szülőt, nem kegyetlenségből teszi, hanem kötelességből. A szülő is büszke a gyerekére, aki elkíséri őt utolsó útjára. Mivel ez egyfajta öngyilkosságnak tekinthető, féltem, hogy újabb ellenkezésbe ütközöm. Nem így törtónt. A falubeliek buddhisták. Az ilyen végső cselekedetet megvilágosodásnak nevezik. A lélek megtisztulásának. És ez a minden kötöttség nélkül szabad cselekvés választását jelenti. Sőt, ezek az emberek nem is egy generáción belül képzelik el az élet és a halál problémáját. Folyamatosságában látják e dolgok rendjét. Tisztában vannak azzal, hogy az élet véges; nem reszketnek a haláltól. Számukra az élet a halált jelenti, és a halál az életet. Ez olyan természetes kör, amelynek nem lehet meghatározni sem az elejét, sem a végét. A test meghatározott földi élete kikényszeríti, hogy foglalkozzanak a túlvilág kérdéseivel is. A természet, amelyben élnek, a sűrű erdők, misztikus tavak, évszakok változása segítették szemléletük kialakítását. Számomra bebizonyosodott, hogy a Narajama legendájának szellemét megtalálhatom itt, a Higasijama bércei között.

Éppen befejeztük a téli felvételeket, amikor megkaptam a hírt, hogy filmemet meghívták a cannes-i fesztiválra. Hátravolt még jónéhány nehéz tavaszi jelenet. Az egész tájat hó borította. Helikopterekkel olvasztottuk és takarítottuk a havat. Egy hét alatt befejeztük a forgatást és másik öt napra volt szükségem, hogy véglegesen megvágjam a filmet. Hát, így történt... Azóta én is visszajáró lélek vagyok ebben a faluban.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/02 27. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5904