KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/április
BERLIN
• Schubert Gusztáv: Fekete éjjel közepén Csak a szél
EMBER AZ ŰRBEN
• Géczi Zoltán: Hello, Spaceboy! Űrutazás és film
• Várkonyi Benedek: Ember az űrben Beszélgetés Almár Iván csillagásszal
• Barotányi Zoltán: Égből hullott mesék Kataklizmamozik és tudomány
TITANIC 100
• Hubai Gergely: Száz év ütközései Titanic-filmek
FILM ÉS EROTIKA
• Kelecsényi László: A test szavai Utazás az érzékek birodalmába – 2. rész
• Harmat György: Előítélet a bőrünk alatt Pasolini, film, homoszexualitás
FILMISKOLA
• Benke Attila: A nagypapa mozijában A némafilm utóélete
• Margitházi Beja: Régi idők új mozija A némafilm utóélete (1990–2012) [RÉSZLET]
MESEFILMTERÁPIA
• Hirsch Tibor: Sorskönyvvel, sorskönyvtelenül Meseterápia – 3.rész
• Varga Zoltán: Százszor volt, hol nem volt… Magyar népmesék 1-100.
MOZIPEST
• Sípos Júlia: „Ebből ismertem meg a Tabánt!” Ráday Mihály Budapestje
KÖNYV
• Bocsor Péter: Könnyűszerkezetes történetek Syd Field: Forgatókönyv
KRITIKA
• Kovács Bálint: Boldogság, gyere haza! Beszélgetés Szirmai Mártonnal
MOZI
• Roboz Gábor: A fekete ruhás nő
• Forgács Nóra Kinga: Bordélyház
• Huber Zoltán: Torrente 4­
• Barkóczi Janka: A vér és a méz földje
• Pálos Máté: A bosszú jogán
• Kovács Marcell: Fehér pokol
• Baski Sándor: Csempészek
• Horváth Eszter: Francia hétvége
• Vajda Judit: Járhatatlan út
• Parádi Orsolya: Szemünk fénye
• Szabó Noémi: A legszebb dolog
• Tüske Zsuzsanna: Lazacfogás Jemenben
DVD
• Bocsor Péter: Ne bántsátok a feketerigót!
• Baski Sándor: A vad gyerek
• Varga Zoltán: Susi és Tekergő
• Sepsi László: A vérdíj
• Géczi Zoltán: Isten haragja

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Angyali üdvözlet

Élet-balett

Lukácsy Sándor

 

A Vanitatum vanitas költője nálunk az első, aki belenézett az emberlét legsötétebb mélységeibe. A vers csupa kijelentő mód, pőre állítások sorozata; az indokolást – történetnyomozásai alapján – később fogalmazza meg Kölcsey. Abban is első, hogy nyelvünkön a legkorábban írta le a történetfilozófia szót.

A história (és némileg a kozmológia) lapjait forgatták Kölcsey folytatói is: Vörösmarty, Eötvös, Madách. Leírva állt előttük a rettentő tanulság: nincsen remény. Ha feloldást sugalltak a küzdés eszméjével, azt mint nemzeti költők tették: elvégre sem a száz tennivalójú reformkornak, még kevésbé a Bach-korszak leköpött magyarjának nem mondhatták (Shakespeare-rel): ess kétségbe!

Jeles András szuverén módon gondolta újra nagy elődei töprengéseit. S eljutott ő is egy kijelentő módig.

„Hangyafészek”, „patkánycsoport”, „kakas viadal”, „hagymáz”: ezek és ilyenek voltak Kölcsey állításai. Jeles András, ha lehet, még keserűbben minősít: „árnyékszék”, „bűnbarlang”, „gonosz világ”. Rongyos és gyáva nép marakodása; látványban (rendező, operatőr és díszletmester káprázatos látvány-szín-mozgásszekvenciáiban): szeméttelep, rongyhalmaz, torz pofák, szétvetett combok, hullamező és vér. Vércsík Miltiádész asszonyának arcán, vérmocsok Tankréd kendőjén, vér – kádnyi – a guillotine alatt, vér kézen, ágyékon, sziklán, várfalon, vér serked az anyaföldből is. Ez történelmünk. Vagy inkább a condition humaine. A lét maga.

Jeles Andrásnak voltaképpen nincs szüksége történelmi igazolásra. A küzdelem nála eldőlt, mielőtt megkezdődött volna, s a firtató szavakat – Megy-é előbbre majdan fajzatom? – a film Ádámja némileg hitetlenül, madáchi penzumként mondja.

Ebben a filmben nincs küzdés, nem is lehet, mert az Úr értelmetlen zsarnok: hitvány szeszélyből tilt, és bosszúja gyermekekre – zöld és tiszta, rousseaui-i liget ártatlan lakóira – uszítja rá a husánggal hadonászó, huligán Halált, méltó bérencét rikácsoló urának. A küzdelem eldőlt; itt csak meghalni lehet. Jeles András nemcsak azért tartott meg mindössze ötöt Madách történeti színeiből, hogy műve ne haladja meg a szokásos filmterjedelmet. Amit el akart mondani, elmondta a hegeli triádok geometrikus cicázása nélkül, elmondta öt ütemben, s miután minden eszmény – haza, vallás, szerelem, forradalom, tudomány – visszájára fordult és átokká vált, miután Krisztus öt sebe – Madáchnál ismeretlen merészséggel – kicsúfoltatott, miután végső summázatként – mintegy Kölcsey verséből – egy óriáspatkány is megjelent: a londoni színnel be lehet fejezni. Reménysugarat immár nem ád semmilyen – jó vagy rossz – falanszter, s az emberélet eszkimó fagy nélkül is mint silány eszkimó-lét mutatkozik meg. És egyáltalán: ahol Isten szörnyű szolgája, a Halál a fő protagonista, mi jöhetne még a londoni szín haláltánca után?

Az ébredés: űr-csupasz sziklán fekszik két pucér pondró, fázósan összebújva két meztelen gyermek, kiket földhöz lapít az Úr rikácsoló szava: Bízva bízzál!

Lucifer – maga is gyermek, szőke, lányhajú, szép, szinte csak abban különböző a gyermek Ádámtól és Évától, hogy rezignált tudásával kissé koravén – ironikusan megismétli a szavakat: Bízva bízzál!

A film, a keserűségében végtelen film itt véget érhetne, hogy átvegye uralmát mindenek felett az idő homokja... Jeles András azonban még egyszer megismételteti az Úr biztatását: a Halállal. Szószaporítás? Nem! A Halál szavait Ádám félig fölemelkedvén (mint a Sixtusi kápolna freskójának Ádámja, a teremtés szűz pillanatában): szembenézve fogadja. Ennyit tehetünk.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/09 12. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6322