KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/április
BERLIN
• Schubert Gusztáv: Fekete éjjel közepén Csak a szél
EMBER AZ ŰRBEN
• Géczi Zoltán: Hello, Spaceboy! Űrutazás és film
• Várkonyi Benedek: Ember az űrben Beszélgetés Almár Iván csillagásszal
• Barotányi Zoltán: Égből hullott mesék Kataklizmamozik és tudomány
TITANIC 100
• Hubai Gergely: Száz év ütközései Titanic-filmek
FILM ÉS EROTIKA
• Kelecsényi László: A test szavai Utazás az érzékek birodalmába – 2. rész
• Harmat György: Előítélet a bőrünk alatt Pasolini, film, homoszexualitás
FILMISKOLA
• Benke Attila: A nagypapa mozijában A némafilm utóélete
• Margitházi Beja: Régi idők új mozija A némafilm utóélete (1990–2012) [RÉSZLET]
MESEFILMTERÁPIA
• Hirsch Tibor: Sorskönyvvel, sorskönyvtelenül Meseterápia – 3.rész
• Varga Zoltán: Százszor volt, hol nem volt… Magyar népmesék 1-100.
MOZIPEST
• Sípos Júlia: „Ebből ismertem meg a Tabánt!” Ráday Mihály Budapestje
KÖNYV
• Bocsor Péter: Könnyűszerkezetes történetek Syd Field: Forgatókönyv
KRITIKA
• Kovács Bálint: Boldogság, gyere haza! Beszélgetés Szirmai Mártonnal
MOZI
• Roboz Gábor: A fekete ruhás nő
• Forgács Nóra Kinga: Bordélyház
• Huber Zoltán: Torrente 4­
• Barkóczi Janka: A vér és a méz földje
• Pálos Máté: A bosszú jogán
• Kovács Marcell: Fehér pokol
• Baski Sándor: Csempészek
• Horváth Eszter: Francia hétvége
• Vajda Judit: Járhatatlan út
• Parádi Orsolya: Szemünk fénye
• Szabó Noémi: A legszebb dolog
• Tüske Zsuzsanna: Lazacfogás Jemenben
DVD
• Bocsor Péter: Ne bántsátok a feketerigót!
• Baski Sándor: A vad gyerek
• Varga Zoltán: Susi és Tekergő
• Sepsi László: A vérdíj
• Géczi Zoltán: Isten haragja

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A köd

Kárpáti György

 

A hetvenes-nyolcvanas évek egyik legeredetibb és legfőbb horrorgyárosa, John Carpenter (Halloween, Menekülés New Yorkból, A dolog) 25 éve misztikus bosszútörténetet eszelt ki, melyben egy leprás kolónia nagy összegért vásárolt magának letelepedési lehetőséget, ám a település elöljárói utóbb a pénz ellopása és a szerencsétlenek megölése mellett döntöttek. Az így nyert vagyonból később felvirágoztatták a kisvárost, ám a holtak nem felejtettek, s pontosan 100 év elteltével az éjszaka ködében tértek vissza a túlvilágról, hogy a leszármazottakon álljanak bosszút az őket ért igazságtalanságért.

Carpenter visszafogott minimalizmussal és a rendelkezésére álló szűk eszköztárral elsősorban a bosszúra s az atmoszférateremtésre koncentrált, így viszonylag lassan hömpölygő filmje nem véres darabolásokkal, hanem a ködbe vesző félelemmel borzolta a kedélyeket (itt köddel, a 13. rendőrőrsben a sötétséggel vakította meg a nézőt), s mindössze egy-két füstgépet, valamint hangeffekteket (csont reccsenése, nyak törése) használt a hatás kedvéért. A film legfontosabb karaktere a világítótoronyból rémülten tudósító rádiós hölgy, aki egyszerre volt elszigetelt és magányos, valamint az emberek egyetlen hírforrása – minő szimbolizmus: a fény az éjszakában.

A 2005-ös remake-ben ezzel szemben a legmodernebb számítógépes technikával bodorították a ködöt, s mindent elkövettek annak érdekében, hogy a film ne hasonlítson az eredetire. Az egyszerű alaptörténethez nyakatekert háttértörténeteket, s egy gügye szerelmi szálat költöttek, a szimbólumokat már-már a követhetetlenségig meg- és túlbonyolították, s miközben a rendező flashbackek egész sorával igyekszik magyarázni a múltat, ügyetlen dramaturgiai bakik sora fakasztja mosolyra a rettegni, nem pedig röhögni vágyó nézőt. De nincs is igazán mitől megijedni, hiszen a korhatár-besorolásra olyan kínosan ügyeltek, hogy lényegében még holttestet is csak letakarva láthatunk.

Ez a köd olyan lélektelenné vált, mint az effekt szellemei, s még legnagyobb erőfeszítései ellenére sem lett intellektuális horrorfilm, sokkal inkább horror light – mintha valaki úgy akarna megijeszteni, hogy előtte azt mondja: te figyelj, én most elbújok oda a szekrény mögé, te meg majd jól megijedsz.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/01 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8495