Film / Regény

Anne Fontaine: Gemma Bovery

Cherchez la femme!

Vajda Judit

Anne Fontaine ezúttal Posy Simmonds képregénye alapján vizsgálja a megszállottság mibenlétét.

Anne Fontaine luxemburgi író-rendezőnőt korai zsengéitől kezdve mindig is a szenvedély, a megszállottság témája érdekelte – legyen az szakmai elhivatottság, mint a Coco Chanel című életrajzi műben, vagy erotikus jellegű mánia (lásd a Vegytisztítás szexuális kalandokba keveredő házaspárját, a később Atom Egoyan-féle remake-et érő Nathalie prostituáltját, A monacói lányba vakon beleszerető sztárügyvédet és az egymás fiaival viszonyt kezdő érett anyákat a Perfect Mothersben). Fontaine szexuális megszállottságot megjelenítő alkotásaiban visszatérő motívum a hűtlenség, ennélfogva a szerelmi sokszögek kialakulása, a csábító női – vagy feminin, mint a Vegytisztítás-beli biszexuális transzvesztita – figura és a szokatlan párosok jelenléte (utóbbi a rendezőnőnek még a szerzői kihívásoktól mentes műfaji filmjeiben is jelen van: a Mon pire cauchemar szabvány romkomjában egy kifinomult galériásnő és egy börtönviselt lókötő esik szerelembe).

Nincs ez másként a Posy Simmonds képregénye alapján készült Gemma Boveryben sem. A furcsa párt itt egy irodalomrajongó normandiai pék (Fontaine egyik kedvenc színésze, Fabrice Luchini alakításában) és egy, a szomszédjába költöző fiatal angol nő alkotja (a Tamara Drewe-ban is címszerepet játszó Gemma Arterton ezzel duplázik a Simmonds-adaptációkból). S habár az erotikus szenvedély távoli imádattá szelídül, a női csábítás itt is jelen van, hiszen Joubert, a pék a fejébe veszi, hogy a Gemma Bovery névre hallgató szomszédasszony és férje, Charlie (!) életének alakulása a Bovaryné című Flaubert-klasszikus cselekményét ismétli, s onnantól kezdve vizsla tekintettel lesi és árnyékként követi a fiatal nőt. Ám úgy tűnik, az élet nem csak Joubert fejében utánozza a művészetet: a(z egy-egy betű eltéréssel a) tragikus hősnő nevét viselő fiatalasszony unatkozni kezd az ingerszegény faluban, ezért szexuális kalandba bonyolódik egy ifjú arisztokratával, majd feltűnik a színen egy régi szeretője is – minek köszönhetően ezúttal is terítékre kerül Fontaine további kedvenc témája, a hűtlenség.

Korábbi alkotásaiban a rendezőnő gyakran játszott el azzal, hogy felcserélte a szerepeket a megszállott viszony résztvevői között (így volt ez a Vegytisztításban, a Nathalie-ban, A monacói lányban és a Perfect Mothersben is), ezért kétértelművé vagy legalábbis bizonytalanná vált, hogy ki kinek a megszállottja. A Gemma Boveryben egyértelmű a helyzet, hiszen a címszereplő csupán tárgya, passzív elszenvedője a főhős fanatikus rajongásának, akárcsak a ruhák a Coco Chanelben. A játék így ezúttal más formában jelenik meg: pékünk ugyanis kukkolásával (a nő követésén és megfigyelésén kívül később naplóját is megszerzi) és az eseményekbe való beavatkozásával egyszerre veszi fel a nézői és az alkotói pozíciót, azaz néző és rendező egy időben. Azonban ezzel is, azzal is tárgyiasítja és elszemélyteleníti, megfosztja személyiségétől rajongása szenvedő alanyát. Legbeszédesebb vizuális lenyomatai mindennek azok a speciális szögek, szépelgő kompozíciók, melyekben a klasszicizáló regényadaptációkhoz hasonlatosan, mint maga a megtestesült Emmy Bovary jelenik meg a főhősnő: finom fényben megfürdetve, profilból vagy teljesen passzívan és kiszolgáltatva, hátulról. De a narráció szintjén ugyanúgy jelen van mindez: a sztorit a pék állandó kommentárja festi alá, aki erőszakosan azonnal felhívja a figyelmet minden párhuzamra Gemma Bovery élete és Emma Bovary sorsa között, ezzel kvázi megjósolja, megrendezi a végső tragédiát is.

Fontaine változtat egy kicsit egy másik rendezői kézjegyén is: az elhallgatás helyett itt egy játékosabb megoldást választ, amikor a sejtetést késleltetéssé módosítja. Először egyáltalán nem mutatja még, később viszont több szemszögből is elmeséli filmje végső, tragikus fordulatát. A legnagyobb telitalálat mégis az utolsó jelenet, mely talán többet ér, mint maga a teljes mű. Itt és ekkor – egy újabb, klasszikus irodalom ihlette becsípődés tárgyának-alanyának kiválasztásakor – válik ugyanis nyilvánvalóvá, hogy Joubert a címben idézett mondásnak engedelmeskedve ezúttal sem hazudtolja meg önmagát, és ekkor lepleződik le végérvényesen, hogy Bovery/Bovary-mániája egyáltalán nem szegény Gemmáról, hanem saját magáról szólt. Főhősünk nemcsak kereste, meg is találta a nőt – kár, hogy mindig a gombhoz választja a kabátot.

GEMMA BOVERY (Gemma Bovery) – francia, 2014. Rendezte: Anne Fontaine. Írta: Posy Simmonds képregényéből Pascal Bonitzer és Anne Fontaine. Kép: Christophe Beaucarne. Zene: Bruno Coulais. Szereplők: Fabrice Luchini (Joubert), (Gemma), Jason Flemyng (Charlie), Niels Schneider (Hervé). Gyártó: Albertine / Gaumont. Forgalmazó: Mozinet Kft. Feliratos. 99 perc.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2015/04 49-50. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12143

Cikk értékelése:

szavazat: 121 átlag: 5.7