KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/május
MOZI
• Parádi Orsolya: Nathalie második élete
• Vajda Judit: Tegnap éjjel
• Huber Zoltán: 21 Jump Street – A kopasz osztag
• Barkóczi Janka: Asszonyok kútja
• Ádám Péter: Együtt élhetnénk
• Kolozsi László: Oslo, augusztus
• Kovács Bálint: Hasta la Vista!
• Varró Attila: Kalózok – Kétballábas banda
TARR APOKALIPSZISE
• Schubert Gusztáv: Ítéletidő Tarr apokalipszise
TARR
• Sipos Balázs: Világvégi zene A torinói ló nyitójelenete
• Tornai Szabolcs: A ló kérdez Tarr és az Apokalipszis
HILLBILLY-HORROR
• Kovács Marcell: Zöld pokol Hillbilly-horror
• Géczi Zoltán: A lét elviselhető könnyűsége Hilbilly-Amerika
• Varró Attila: Isten háta mögött A pogány Anglia
• Hubai Gergely: Borzasztó bendzsók bajnokai A hillbilly horrorzene
MESETERÁPIA
• Sepsi László: Mesekönyv és bestiárium Tömegfilmes tündérmesék
• Varga Zoltán: A kiskakas és a pegazus Macskássy Gyula filmjei
FILMMÚLT
• Varró Attila: Művész és nyelvújító Rouben Mamoulian – 1. rész
• Lénárt András: Spanyol Hollywood Samuel Bronston tündöklése és bukása
FILM ÉS EROTIKA
• Kelecsényi László: A test szavai Utazás az érzékek birodalmába – 3. rész
• Varga Zoltán: A test ördöge Polanski és Zulawski
SITCOM
• Nánay Bence: Narratív trükkök Amerikai sitcom
• Baski Sándor: Székely szerint a világ Lucky Louie / Louie
• Kolozsi László: Jelentés a légkondicionált pokolból Office – Hivatali tévéfilmregények
• Huber Zoltán: Sóhivatal Munkaügyek
KÖNYV
• Zalán Vince: Kész a leltár? Sárközy Réka: Elbeszélt múltjaink
FILM / REGÉNY
• Pálos Máté: Tékozló apák Nick Flynn: Mocsokváros utcáin
• Nagy V. Gergő: Korhadt sorsok Paul Weitz: Mocsokváros utcáin
• Orosz Anna Ida: Térhatású kerület-felújítás Nyócker! 3D
KRITIKA
• Varró Attila: Holt mesékből új bazár A holló
DVD
• Bocsor Péter: Nyugaton a helyzet változatlan
• Pápai Zsolt: Magánbeszélgetés
• Sepsi László: Diploma előtt/Testi kapcsolatok
• Huber Zoltán: Anonymus
• Varga Zoltán: Scooby Doo! Vámpírmusical
• Tosoki Gyula: A cinkos
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Álomvölgy

Lombtalan álmok

Margitházi Beja

Vancsó Zoltán fotóművész sajátos technikával készült festői fényképeket szerkesztett filmmé.

 

Mielőtt még valaki, csak a címből kiindulva, esetleg egy új magyar fantasyre asszociálna, jobban teszi, ha inkább az alcím (Az üresség felfedezése) és a plakátszlogen alapján („Vigyázat! Nem film!”) orientálódik. Egzakt leírást ugyan ezek sem adnak, talán azért, mert bár a fotográfus Vancsó Zoltán Álomvölgyét technikailag könnyű leírni, műfaji besorolása jóval nehezebb feladat. Amit a vásznon látunk, az nagyon sok (majd’ tízezer) felvételből kiválasztott, körülbelül száz fotó lassú áttűnéssel váltakozó, mindenféle utómunkától mentes sorozata, melyeket a szerző két évnyi magyarországi, szlovéniai, romániai és osztrák erdőjárás közben, speciális technikával készített. A meghosszabbított záridő és a gép szándékos bemozdítása következtében a keletkező képen a részletek elmosódnak, az éles, tiszta körvonalak helyét remegő, szétszóródó kontúrok veszik át, a végeredmény pedig technikailag az impresszionista festészeti stílust idézi, de annak játékosságától, könnyedségétől mentesen, egy komorabb, filozofikusabb hangulatú világot kreálva. Vancsó korábbi, hasonlóan állóképekből szerkesztett, mozis bemutatkozását (ez volt a kísérőfilmként vetített, néhány perces Sóhajtenger – Kuba) slide-shownak nevezte, az Álomvölgyet pedig mozivásznon megjelenített kiállításnak, „az első magyar, egészestés, moziban vetített fotófilm”-nek. Nem véletlen persze ez a terminológiai zavar, a „filmséget” tagadó figyelmeztetés: Vancsó számára nem is annyira a film médiuma, hanem vetítési helyszíne a fontos. Kell a mozi sötétje, a vászon mérete, a nézőket egyenként izoláló architektúra, mert ez a legideálisabb környezet a képekhez társítani szándékozott meditatív-filozófiai üzenet és belső utazásra való felhívás számára. Nem a kiállítótérben rendez vetítést tehát (hiszen, ahogy a kísérőszövegben is szerepel, a képanyagot mindössze két diavetítő és egy CD-lejátszó segítségével bárhol prezentálni lehetne), hanem a „műveket” viszi be a moziba, a képek közötti átmenetekkel is eljátszva (diaporáma-szerűen, pillanatokra egymásra tevődik az eltűnő régi és a feltűnő új fotó), és pontosan illesztett, hosszan kitartott hangzatokból építkező instrumentális kísérőzenével (Tius) erősítve tovább a hatást.

Technikai koncepció van tehát, történet pedig nincs az Álomvölgyben, hacsak az üresség felfedezésének üzenetét nem a városból kiköltöző, az urbánus pörgést feladó, sikeres sajtófotós nem titkolt önvallomásaként olvassuk, nézzük. A Györffy Ákos tájat szakralizáló és Oravecz Imre erdőóhajtó vers-mottóival, valamint Eli Jaxon-Bear megvilágosodott tanító soraival keretezett fotósorozat lényegében tíz fejezetben követi végig egy fizikai és spirituális utazás stációit: az első részben az autó szélvédője, műszerfala még jól kivehető a képek sarkában, majd a sebesség helyét fokozatosan a lassúság, a városét a természet, az emberekét a dombos, bokros erdő veszi át. Az alapvetően sötét tónust a film utolsó harmadában „a roppanó tél fehér csendje” váltja fel, egyre világosabb hátterekkel, fel-feltűnő emberi alakokkal, hogy végül „a fényben feloldódó” ejtőernyős figurájával záruljon a kiürüléstől az újratöltődésig bejárt út forgatókönyve. Vancsó lényegében önmagát is belefotózza a képbe, hiszen a zizzenő textúrák a kamera berázása révén jönnek létre, a fotós kezének, testének mozdulata így komponálódik organikusan a felvételbe, mintegy szó szerinti ujjlenyomatként rögzülve. A módszer következtében elkenődő színek, felpuhult állagok és szétmozduló fények olyan mechanikus „technikai szűrőt” vonnak a valóság képei elé, melyek Rorschach-tesztként nyithatják meg a nézői látás és értelmezés lehetőségeit. Az üzenethez megvan tehát a megfelelő forma, de a Minden és a Semmi, mint tudjuk, csak szemlélet kérdése. A lassúság és teljesség élményét valószínűleg csak azok fogják az Álomvölgy alapján megtapasztalni, akik egyébként is keresik azt, nyitottak a spiritualitásra, nem idegen számukra a meditáció, és akiket le tud kötni a több mint egyórás, történet nélküli, lírai képfolyam. A többiek, könnyen lehet, hogy csak a számukra értelmezhetetlen ürességgel fogják szembetalálni magukat.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/11 51-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12893