KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/június
ANGELOPULOSZ
• Zalán Vince: Meddig tart a holnap? Theo Angelopulosz
AMERIKAI GÓTIKA
• Sepsi László: Edgar Allan utolsó csapdája Poe-mozi
• Varga Zoltán: A szörnymaszk mögött Tim Burton monstrumai
• Pápai Zsolt: Régi csibészek Tim Burton: Éjsötét árnyék
HOOVER-DOSSZIÉ
• Hahner Péter: Rend a lelke Hoover-dosszié
• Géczi Zoltán: A Hoover-Hollywood paktum FBI-filmek
• Huber Zoltán: Az ellentmondások embere J. Edgar
MAMOULIAN
• Varró Attila: Művész és nyelvújító Rouben Mamoulian – 2. rész
MAGYAR MŰHELY
• Kelecsényi László: Mozivarázs Final Cut – Hölgyeim és Uraim!
• Kovács Kata: Nem marad dobozban Beszélgetés Pálfi Györggyel
• Kornis Anna: Hozott anyagból A Final Cut-montázs
• Durst György: Kockára tett jövő Magyar rövidfilmek
FESZTIVÁL
• Buglya Zsófia: Lélekmetszetek Graz – Diagonale
• Baski Sándor: Csellengők Titanic
TELEVÍZÓ
• Pintér Judit Nóra: Harc a sötétséggel Fehér kard
MOZIPEST
• Sipos Júlia: Régi villák, modern háztartási gépek Beszélgetés Saly Noémivel
FILM / REGÉNY
• Kolozsi László: Benne vagyunk Jo Nesbø: Fejvadászok
• Tüske Zsuzsanna: Véresen nagyszerű Morten Tyldum: Fejvadászok
KRITIKA
• Géczi Zoltán: Nem élhetek Franco tábornok nélkül Joss Whedon: Egy őrült szerelem balladája

• Kovács Marcell: Szolgál és véd Bosszúállók
DVD
• Bocsor Péter: Zorba, a görög
• Pápai Zsolt: A tél foglyai
• Dombai Dóra: Ondine
• Tosoki Gyula: Mata Hari
• Géczi Zoltán: A hetedik mennyország
• Varga Zoltán: Bankcsapda
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

John Le Carré: Az üldözött

Nem az a háború

Sepsi László

A rutinos angol szerző kémthrillerében ezúttal is a 9/11 utáni terrorista-paranoiát használja kulisszaként.

 

Mint minden valamirevaló mesterkém, John le Carré is igyekszik beolvadni az őt körülvevő világba. Bő félévszázados írói karrierjéből csaknem három évtized esett egybe a hidegháborúval, és a Berlini Fal leomlása után le Carré is alkalmazkodott az új világrendhez, a nyugati és orosz titkosszolgálatok kamarillaharcának további megéneklése helyett újabb regényeiben már az aktuális hadszíntereket hozta játékba. A hidegháború után is teljes gőzzel dolgozó ügynökségek, amiknek machinációi már a Karla-trilógiában is elsősorban önmagukért való, külső szemlélő számára értelmezhetetlen sakkjátszmák voltak, a kilencvenes évektől le Carré regényeiben elszabadult hajóágyúként lőnek mindenre, csak hogy indokolják saját létezésüket (lásd A panamai szabó szatíráját), miközben a szerző a kortárs társadalomban is rálelt azokra az intézményesített morális szürkezónákra, amik kedvenc éráját jellemezték. Az orosz rendszerváltás és haszonlesői (Single & Single), a fejlett Nyugat afrikai szerepvállalása (Az elszánt diplomata, A zebra dala), a háború a terrorizmus ellen (Törékeny igazság) egyaránt olyan területei a globális kémjátszmáknak, amik kapcsán a megrögzött moralista szerző rámutathat a hírszerzés és a politika ellentmondásaira.

Az először 2009-ben megjelent Az üldözött, szemben le Carré ezernyi apró fogaskerékből összeálló hidegháborús regényeivel, az életmű egyszerűbb vonalvezetésű darabjai közé tartozik, közvetlen elbeszélői hangon terelgetve a több szálon futó thriller-narratívát a némiképp kiszámítható végkifejlet felé. A Törékeny igazsághoz hasonlóan le Carré ezúttal is a 9/11 utáni terrorista-paranoiát használja kulisszaként, miközben a háttérben – például tisztességtelen eszközökkel meggazdagodott orosz oligarchák képében – ott kísért a hidegháború emléke, mintha az új évezred konfliktusai továbbra sem lennének függetleníthetőek a huszadik század második felének eseményeitől. Mintegy ezt illusztrálva Az üldözött két férfihősét – Íszát, a csecsen illegális bevándorlót és Tommy Brue-t, az örökségét egyengető bankárt – apjuk komor hagyatéka nyomasztja, ami elsősorban egy különleges bankszámlán tisztára mosott komolyabb pénzösszegben manifesztálódik. De a testileg-lelkileg megkínzott Íszá érkezése a 9/11 utáni Hamburgba mindezek nélkül is fölkeltené a környéken ténykedő ügynökségek figyelmét: a zavarodott, de látszólag megrögzött muszlim férfi kiváló kapcsolódási pontot jelenthetne számukra bizonyos (vélt vagy valós) szélsőséges iszlám csoportosulásokhoz. Le Carré talán a korábbiakhoz képest is fanyarabb humorral ábrázolja a titkosszolgálatok működését – amiben, mint minden bürokráciában, eleve kódolt valamiféle eredendő abszurditás –, miközben az is egyértelmű, hogy a hidegháborúban kialakult stratégiák lényegében hatástalanok a fanatizmusra épülő újkori terrorszervezetekkel szemben. Ezt a tehetetlenséget az életmű egyik legszebb monológjában fogalmazza meg a többiekhez képest meglepően szimpatikus német hírszerző: „Éjszakákon át üldögéltünk nyavalyás parkolókban, várva, hogy az ezerkarátos disszidens végre besurranjon a hátsó ülésre üzletet kötni. De nem jött senki. Közben meg rengeteg időt pocsékoltunk a rádiófigyelésre, hogy a kódjaikat megfejtsük. Hát kurvára nem volt semmilyen kód. És miért nem? Mert ez már nem a rohadt hidegháború.”

Habár ez az eleve vesztes szituáció – amire az ügynökségek világszerte túlkapásokkal és a szabadságjogok megnyirbálásával reagáltak – a benne rejlő esendőség okán lehetőséget nyújtana arra, hogy le Carré a jelenlegi kémszervezeteket is ugyanolyan árnyaltan mutassa be, mint korábbi munkáiban, a szerző ezúttal az egyszerűbb és olcsóbb megoldást választotta. Az üldözöttben a korábbi regények morális homályzónával szemben minden kellőképpen fekete-fehér, és a brit, amerikai és német kémek, szemben a jó ügyért küzdő civilekkel, egyértelműen a gonosztevők szerepét kapták. Ezzel a regény, amellett, hogy kiválóan működik rutinosan és némi szatirikus éllel megírt thrillerként, tanulságát tekintve meglehetősen szimpla példabeszéddé válik. John le Carré Az üldözöttel olyan, mint az idézett régimódi német kém: a tapasztalata elég ahhoz, hogy a felszínen tartsa, de végül mégsem képes igazán fogást találni az eseményeken.

 

AGAVE KIADÓ, 2009/2014


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/09 52-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11755