KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/június
ANGELOPULOSZ
• Zalán Vince: Meddig tart a holnap? Theo Angelopulosz
AMERIKAI GÓTIKA
• Sepsi László: Edgar Allan utolsó csapdája Poe-mozi
• Varga Zoltán: A szörnymaszk mögött Tim Burton monstrumai
• Pápai Zsolt: Régi csibészek Tim Burton: Éjsötét árnyék
HOOVER-DOSSZIÉ
• Hahner Péter: Rend a lelke Hoover-dosszié
• Géczi Zoltán: A Hoover-Hollywood paktum FBI-filmek
• Huber Zoltán: Az ellentmondások embere J. Edgar
MAMOULIAN
• Varró Attila: Művész és nyelvújító Rouben Mamoulian – 2. rész
MAGYAR MŰHELY
• Kelecsényi László: Mozivarázs Final Cut – Hölgyeim és Uraim!
• Kovács Kata: Nem marad dobozban Beszélgetés Pálfi Györggyel
• Kornis Anna: Hozott anyagból A Final Cut-montázs
• Durst György: Kockára tett jövő Magyar rövidfilmek
FESZTIVÁL
• Buglya Zsófia: Lélekmetszetek Graz – Diagonale
• Baski Sándor: Csellengők Titanic
TELEVÍZÓ
• Pintér Judit Nóra: Harc a sötétséggel Fehér kard
MOZIPEST
• Sipos Júlia: Régi villák, modern háztartási gépek Beszélgetés Saly Noémivel
FILM / REGÉNY
• Kolozsi László: Benne vagyunk Jo Nesbø: Fejvadászok
• Tüske Zsuzsanna: Véresen nagyszerű Morten Tyldum: Fejvadászok
KRITIKA
• Géczi Zoltán: Nem élhetek Franco tábornok nélkül Joss Whedon: Egy őrült szerelem balladája

• Kovács Marcell: Szolgál és véd Bosszúállók
DVD
• Bocsor Péter: Zorba, a görög
• Pápai Zsolt: A tél foglyai
• Dombai Dóra: Ondine
• Tosoki Gyula: Mata Hari
• Géczi Zoltán: A hetedik mennyország
• Varga Zoltán: Bankcsapda
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Charles Bronson (1920-2003)

Báron György

 

Olyan volt az arca a nagyközeliken, mint a sziklás, vad táj, amelyben állt. Kőkemény, rendíthetetlen, rajta mély gyűrődések: az idő nyomai. Bár a filmesek először kisportolt termetéért szerződtették, igazából ez a cserzett, napégette arc tette naggyá. Muszklimiska sok domborít a vásznon – neki a tekintetéből, az összeszorított szájából, az acélos külsőnek ellentmondó kisfiús félmosolyából sugárzott az erő: hogy vele nem lehet szórakozni. „Indián vér csörgedezik az ereiben” – mondogatták róla a jólértesültek. Honnan is tudhatták volna, hogy a valóság ennél sokkal romantikusabb. Hogy tizenötgyerekes litván szénbányászcsaládba született, tizenhat évesen már maga is bányában dolgozott, a háborúban a Csendes-óceánon harcolt, leszerelése után kazánfűtő lett, rakodómunkás, kőműves, kikiáltó, hivatásos bokszoló és még sok minden más. Először B-filmekben tűnt fel, felejthető epizódszerepekben. Az ifjú Charles Bunchinskyt Tóth Endre, azaz André de Toth keresztelte el Bronsonnak, a Bronson Canyonról, ahol éppen forgattak. Illett rá a név. A B-film rendezőket, akikkel fiatalon dolgozott – Fullert, Cormant, de Toth-ot – az ínyenc európai filmesek fedezték fel, s ők fedezték fel Charles Bronsont is. Nagy amerikai kasszasikerekben – A hét mesterlövész, A halál ötven órája, A piszkos tizenkettő – volt csapatjátékos, Cassavetes-szel, Yul Brynnerrel,Steve McQueennel, Donald Sutherlanddel, Steve Martinnal, ám magányos hőssé európai rendező alkotása, a Volt egyszer egy vadnyugat tette. Leone először korábbi westernjei főszereplőjének, Clint Eastwoodnak ajánlotta fel Harmonika szerepét, s csak miután Eastwood visszautasította, szerződtette Charles Bronsont. Megszületett a legenda: a Volt egyszer egy vadnyugaté – és vele Bronson, a szófukar, magányos hős legendája. Ő lett az amerikaiak szemében az igazáért megküzdő férfi idolja, része az amerikai mítoszkincsnek. Egy felmérés szerint 1972-ben a világ legnépszerűbb filmszínésze volt. Ettől kezdve Hollywood nem engedte ki a skatulyából. Sorra jöttek a Bosszúvágy-filmek. Azokban is erős, kemény férfit játszott, ám elvesztette azt a kisfiús báját, amely mindvégig ott bujkált az acélizmok, a rezzenéstelen fizimiska mögött.

Nála szebben kevesebben búcsúztak el a filmvásznon. Arra a jelenetre gondolok, amikor a Volt egyszer egy vadnyugat végén Claudia Cardinale megfőzi a kávét, megteríti reménykedve az asztalt, hátha a férfi mégis marad. Harmonika felveszi homokszínű kabátját és az ajtóhoz lép (nagyközeli). „Visszajössz valamikor?” kérdezi kétségbeesetten Cardinale (nagyközeli). Bronson végtelennek tetsző csönd után (szuperközeli, hosszan kitartva), összeszorított szájjal és szemmel azt mondja: „valamikor…”, majd kilép az ajtón, magára hagyva a nőt, az épülő várost és a világot, amelyet megmentett.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/11 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2005