KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/június
ANGELOPULOSZ
• Zalán Vince: Meddig tart a holnap? Theo Angelopulosz
AMERIKAI GÓTIKA
• Sepsi László: Edgar Allan utolsó csapdája Poe-mozi
• Varga Zoltán: A szörnymaszk mögött Tim Burton monstrumai
• Pápai Zsolt: Régi csibészek Tim Burton: Éjsötét árnyék
HOOVER-DOSSZIÉ
• Hahner Péter: Rend a lelke Hoover-dosszié
• Géczi Zoltán: A Hoover-Hollywood paktum FBI-filmek
• Huber Zoltán: Az ellentmondások embere J. Edgar
MAMOULIAN
• Varró Attila: Művész és nyelvújító Rouben Mamoulian – 2. rész
MAGYAR MŰHELY
• Kelecsényi László: Mozivarázs Final Cut – Hölgyeim és Uraim!
• Kovács Kata: Nem marad dobozban Beszélgetés Pálfi Györggyel
• Kornis Anna: Hozott anyagból A Final Cut-montázs
• Durst György: Kockára tett jövő Magyar rövidfilmek
FESZTIVÁL
• Buglya Zsófia: Lélekmetszetek Graz – Diagonale
• Baski Sándor: Csellengők Titanic
TELEVÍZÓ
• Pintér Judit Nóra: Harc a sötétséggel Fehér kard
MOZIPEST
• Sipos Júlia: Régi villák, modern háztartási gépek Beszélgetés Saly Noémivel
FILM / REGÉNY
• Kolozsi László: Benne vagyunk Jo Nesbø: Fejvadászok
• Tüske Zsuzsanna: Véresen nagyszerű Morten Tyldum: Fejvadászok
KRITIKA
• Géczi Zoltán: Nem élhetek Franco tábornok nélkül Joss Whedon: Egy őrült szerelem balladája

• Kovács Marcell: Szolgál és véd Bosszúállók
DVD
• Bocsor Péter: Zorba, a görög
• Pápai Zsolt: A tél foglyai
• Dombai Dóra: Ondine
• Tosoki Gyula: Mata Hari
• Géczi Zoltán: A hetedik mennyország
• Varga Zoltán: Bankcsapda
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Macskafogó 2. – A Sátán macskája

Egér-jaj

Csillag Márton

A nemzedéki kultuszfilm túltenyésztett folytatása alig ad hozzá valamit a mítoszhoz, de profi technikai megoldásaira nem lehet panasz.

 

Oldalakon át lehetne értekezni arról, hogy az 1986-os Macskafogó miért emlékezetesebb egy egész generáció számára a rendszerváltásnál, annak dacára, hogy a film cselekménye nem több egy egyszerű kémtörténetnél, ráadásul egy olyan időszakban készült, amikor a szürkegazdaságot többre értékelték a szürkeállománynál – a szürke egerekről nem is beszélve. Bár a korabeli kritika nem lelkesedett érte, Ternovszky Béla és Nepp József munkája sikerrel szólította meg azokat a nézőket, akik a hangalámondásos videókazettáknak köszönhetően tisztában voltak a legújabb hollywoodi vívmányokkal, és „népművelési” értelemben a Lajtán túlra kacsingattak, ugyanakkor az anyatejjel együtt szívták magukba a „pannóniás” humort, ezért minden szóvicc felért számukra egy dobozos kólával. Nem elhanyagolható tényező, hogy az alkotók a megosztott világot macskák és egerek háborús terepeként ábrázolták, és a „mindig van nagyobb hal” elvet követve ravasz módon egy gépkutyával vetettek véget a konfliktusnak; a világpolitikailag inkorrekt kerettörténetnél azonban az átlagnézőt jobban érdekelte az akció és a humor, az izgalmat és félelmet keltő macska–egér kohabitáció. Az alapos tervezésnek és gondos kivitelezésnek köszönhetően a Macskafogó legalább olyan tökéletes lett, mint a címadó mechanikus eb, és idővel megszelídített nézőt, kritikust egyaránt. A korábban ismeretlen, mégis ismerősként ható figurák népmesei hősként vonultak be a köztudatba, és lettek egyszerre a vasfüggöny mögüli elvágyódás és a magyar találékonyság szimbólumai.

A Macskafogó folytatásának előkészítésekor az alkotóknak – amennyiben tartani akarták magukat saját magas mércéjükhöz – mindenekelőtt két tényezőt kellett volna figyelembe venniük: azt, hogy már maga az elvágyódás is egyfajta, az ismeretlen iránti nosztalgia, ezért az új történetnek kerülnie kell a nosztalgikus kikacsintásokat, és merőben újat kell mutatnia; valamint hogy az animációs műfaj fejlettségét (lásd: Pixar, Dreamworks) ismerve egy poénnak minden korosztály számára működnie kell, ráadásul a mai gyerekek képzettebbek gegek terén, mint egy átlagos művelődési ház igazgatója. Miként azok a nagy stúdiók, melyek folytatások gyártására adják fejüket, Ternovszkyék is inkább biztosra mentek, és a bevezetett néhány új figura mellett jobbára díszletelemként használták a már ismert szereplőket, avagy népnyelven szólva „kihozták Bobbyt a zuhany alól”. A figuragondozás és cselekménybonyolítás terén az alkotók nem tettek többet Grabowskinál, aki az új történetben nem csinál mást, mint beolajozza a rozsdás Macskafogót, és az ellenség megtévesztése kedvéért a mellkasára firkant egy kettes számot, mintha a XXI. században az újrahasznosítás nemcsak művészeti, de (geo)politikai irányzatot is jelentene. Ami egyébként nem áll távol az igazságtól. És a TernovszkyNepp páros legnagyobb erénye éppen abban a képességükben rejlik, hogy sosem állnak távol az igazságtól: egyetlen poénnal egyszerre tudnak reflektálni az adott szituációban megbúvó komikumra, egy társadalmi jelenségre és annak a macska–egér világon belüli kifordított szerepére. Akárcsak a Toy Story vagy a Shrek alkotói, akik vélhetően sokat tanultak a Pannónia Filmstúdió filmjeiből, hiszen a párhuzamos valóság (igazság) bemutatását takaró „alvilágfestés” inkább európai animációs-, mint Disney-hagyomány.

Sem tanulságosság, sem poénsűrűség, sem pedig a technikai megoldások terén nem lehet panasz a Macskafogó 2.-re, a hagyományos 2D-animációs technikát ugyanis organikus módon elegyíti a 3D-s megoldásokkal, mint tette azt a Disney a Szépség és a szörnyeteg és Az oroszlánkirály esetében, ahol a látványos, szabályos terek és tömegjelenetek megjelenítésékor fordultak a számítógéphez némi segítségért. Jó animátorok keze alatt ez nem hoz minőségi romlást, hiszen nem kell feltétlenül tűt, cérnát és gyűszűt ragadni, ha szépet akarunk varrni, mert a megfelelő anyag megválasztásával és pontos előrajzolással a varrógép is tökéletesen elvégezheti munkánkat. Arra kell csak ügyelnünk, hogy a cselekmény felvázolásakor ne bízzuk magunkat gépekre és panelekre, mert úgy járhatunk, mint a Macskafogó 2. alkotógárdája: túltenyésztett műfaji elemekkel és túltenyésztett sztárszereplőkkel zsúfolt kalandfilmet kapunk, mely nem tesz hozzá többet a mítoszhoz néhány doboz alvadt vérkonzervnél. A Macskafogó-sorozat eljutott arra a pontra, hogy nyugodtan elkészülhet a harmadik rész, mert a történet már nem szent és nem sérthetetlen.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/02 52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9271