KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/július
MAGYAR PANTHEON
• Pintér Judit: Havasokon innen, búzamezőkön túl Szőts István centenáriuma
• Kelecsényi László: Hamis játékosok Ottlik-mozi
SPANYOLCSIZMA
• Sepsi László: Minden eladó Álex de la Iglesia
• Szabó Ádám: Valóságmágia Víctor Erice
• Huber Zoltán: Receptek előítéletek ellen Spanyolcsizma a Titanicon
WES ANDERSON
• Kovács Kata: Ahol a madár se jár Wes Anderson királysága
YOUTUBE-GENERÁCIÓ
• Farkas Gábor: Digitális delírium YouTube vs. Hollywood
WUXIA
• Géczi Zoltán: A háború művészete Stratégia és wuxia
STAND-UP KOMÉDIA
• Teszár Dávid: Dumaszínpad Kortárs amerikai stand-up comedy
• Baski Sándor: Hofi után szabadon Magyar stand-up
MOZIPEST
• Sípos Júlia: Loft kilátással Beszélgetés Kovács Dániellel
SPORTMOZI
• Hubai Gergely: Gyorsabban, magasabban, kamerával Az olimpia-filmek aranykora
MAMOULIAN
• Varró Attila: Művész és nyelvújító Rouben Mamoulian – 3. rész
FESZTIVÁL
• Buglya Zsófia: Fiatal film nézőt keres Linz – Crossing Europe
FILM / REGÉNY
• Roboz Gábor: A fenséges valutaárfolyam Don DeLillo: Cosmopolis
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Párizsi esernyők Szerelem nélkül soha
MOZI
• Bata Norbert: Sleeping Beauty
• Vajda Judit: Bel Ami – A szépfiú
• Huber Zoltán: Kínai, elvitelre
• Barkóczi Janka: Szauna Párizsban
• Forgács Nóra Kinga: LOL
• Kovács Marcell: Piranha 3DD
• Alföldi Nóra: Én, a séf
• Roboz Gábor: Pride
• Zalán Márk: Harmadnaposok
• Tüske Zsuzsanna: Hófehér és a vadász
• Baski Sándor: Felültetve
• Varró Attila: Az orvvadász
• Sepsi László: Bikanyak
DVD
• Pápai Zsolt: Ragyogó napfény
• Kovács Marcell: Az embervadász
• Tosoki Gyula: Sunset Limited
• Géczi Zoltán: Akira Kurosawa: Álmok
• Huber Zoltán: Cinéma vérité
• Varga Zoltán: A párizsi mumus
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi Kálvin Kázmér és Hobbes Huba

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Arccal a földnek

Razglednicák a hátországból

Stőhr Lóránt

Balkáni ezredfordulós generációs Így jöttem a Vajdaságból. Tolnai Szabolcs második játékfilmje.

 

Halálból halálba tér haza a katona. A (polgár)háborúba ájult Szerbiában a vajdasági otthon sem nyújt már menedéket. Az idő önmagát ismétli, új életre kel az ősi toposz: a háborúból visszaérkező férfinak senki sem örül, sem a rokonok, sem a barátok, sem a hajdani szerelmek. „...s a világ kitér utadból” – utal az Arccal a földnek alaptapasztalatára az Edmond Jabéstől kölcsönzött mottó. A feleslegesség személyes élménye ugyanakkor sajátos modulációban, egy bágyadtan dekadens világvége-érzés melankolikus kísérőzenéje mellett szólal meg az ezredvégi Jugoszláviában. A bomlás tüneteit mutató országban a család és szélesebb értelemben az egész magyar közösség groteszk haláltáncát járja.

Így jöttem – mondhatná a negyven évvel ezelőtt készült Jancsó-film főhősével együtt a huszonéves Kornél, akit pillanatnyi valós vagy szimulált elmezavara következtében felmentenek a jugoszláv hadseregben töltendő további szolgálatai alól. A II. világháború csatái után hátrahagyott tájakon sodródó Jancsó-alterego keserű tapasztalatai ellenére csalóka reményekkel indul haza; a kommunizmus üdvözítő eszméje mellett utolsó pillanatig kitartó apák nemzedékének hite azonban a délszláv polgárháborúnak nevezett, tíz évig tartó mészárlás közkatonái közé kényszerűen besorozott fiúk szemszögéből már szánalmas bolondságnak hat. A szerelmi bánatból elkövetett lankadt italozás után reggel hazatántorgó Kornél és a helyi gyár vezető beosztásában dolgozó, kedvetlenül munkába készülődő apja közt a fürdőszobában zajló kíméletlenül nyers párbeszéd két generáció ellágyulástól mentes számvetése. A cukorbaj sem jelent enyhítő körülményt a fiú ítéletében, amelyre az apa már eddig is számíthatott, mert a lassú egykedvűséggel érkező ütések ellen a középkorú férfi alig védekezik, inkább ruhástól elmerül a kád piszkos vizében.

Az eszme oltárán hozott hiábavaló áldozat mindeddig elhallgatott tudása az oka annak a mértéktelen önpusztításnak, amibe Tolnai Szabolcs filmjében a vajdasági társadalom a kínos félmúlt és a kilátástalan jövő elől eltemetkezik. A halál közeledtével felcsapó mohó életvágy, amivel a cukorbajos apa a fagylaltot tömi magába és az inzulininjekció beadása után rögtön cigarettára gyújt, a felcsicsázott szocialista kultúrház hangulatát árasztó lokálban groteszk karnevállá terebélyesedik, amelyen az apák és anyák megözvegyült, megkeseredett házasságban élő, elmagányosodott nemzedéke ropja haláltáncát. A kopott mulatóban a kiöregedett bűvész unottan mutatja be százéves trükkjeit, a megfáradt közönség a vénségét vastag festékkel takaró énekesnő nótáira vonszolja magát, részeg férfiak kacsintgatnak fonnyadt bájaikat áruló vénkisasszonyokra. A kábult látomás az út szélén megfeneklett éjszakai kocsikázás során éri el tetőpontját: az apa feltámadó szexuális ösztöneit memento moriként rettenetes rosszullét szakítja félbe, a holdsütötte fenyőfák látványától az énekesnőben egy tisztább élet után lángra kapó vágyakozás keserű nevetéssel lobban ki: a lehunyt szemhéját fedő zöld festék, az arc mészfehérsége, ajka művöröse, foga sárgája James Ensor halálfejes maszkjaira emlékeztet. A halál azonban nemcsak az agyakban kísért, szorgosan ténykedik is a maga kíméletlen módján.

A színház az utolsó menedék a világban dúló káosz elől. A jelenkori színház és a mai művészet azonban nem metafizikai, hanem kizárólag az együvé tartozás praktikus védettségével látja el a körülötte forgolódókat. Az egyetlen előadás során, amibe belekukkanthatunk, madártollakba öltözött ember tart profetikus beszédet a tóparton a gyér közönség számára. Isten ellen prédikál, de utoléri a mindenható haragja, aki vihart támaszt és villámokat szór. A nézők elfutnak, a próféta beleesik a vízbe.

A tétova életvágy és a torz halálfélelem, a groteszk valóság és a szürreális látomás egységes filmmé olvad Tolnai Szabolcs rendezésében. A hangulati és gondolati egység egyáltalán nem kis teljesítmény Tolnai esetében, aki a tér- és időbeli kapcsolatokat nagyvonalúan kezelve minden jelenetet improvizációk önálló egységeként formál meg. A jelenetek színvonala ezért kissé hullámzó: a másodfilmes rendezőnek jobban sikerült elkapnia a középkorú és öreg emberek életének zsákutcáit, a nemzedékek közötti ál-kommunikációt, mint generációja tagjainak ötletszerű kóborlásait. Ennek talán az lehet az oka, hogy az idősebb színészek többet tudtak kiadni magukból és meztelenebbre vetkőztek, mint a fiatalok. A Stúdió K színpadáról és Hajdu Szabolcs filmjeiből ismert Nyitrai Illés nyersen karakteres Kornél ugyan, de nincsenek valódi társai a játékban, nem mozognak elég dinamikusan a huszonéves szereplők közötti kapcsolatok. Tolnai improvizációkra alapozott rendezői módszerének esetlegességeit, amelyek az olcsó fekete-fehér nyersanyagra forgatott Nyári moziját kissé szétesővé tették, remekül ellenpontozza Tóth Zsolt aprólékosan kidolgozott operatőri stílusa. Tóth színes képeit a sugárnyalábokban beáramló fény, a finoman szitáló köd, az éles és életlen részek kontrasztja álomszerűen líraivá varázsolja, amitől finom hangsúlyt kap a történet enyhén groteszk és szürreális stílusa. A hangulati egység megteremtésében a képek mellett fontos szerepe van Bujdosó János fúvósokra épülő hol tréfás, hol szomorkás zenéjének, ami a film szinte valamennyi képsorát végigkíséri.

Bujdosó frázisai valamelyest a Buharovok munkáihoz közelíti az Arccal a földnek világát (a Buharov-filmeknek is Bujdosó a zeneszerzője), a színpadias vonások pedig távolról a Macerás ügyeket idézik, de ezek a hasonlatok csak jobb híján érvényesek, mert Tolnai egészen sajátos színfoltot jelent a fiatal magyar filmesek amúgy is rendkívül heterogén táborában. Míg a többi fiatal rendező mindeddig elkerülte az apákkal való szembenézést, Tolnai egyszerűen rájuk borította az asztalt. A nyers realizmus és lebegő költőiség vajdasági ízekkel megfűszerezett kettőssége nyelvet adott a rendezőnek ahhoz, hogy generációs élményeit szélesebb kontextusban is hitelesen és eredeti módon fogalmazza meg. A radikális semmittevés egy felbomlóban levő világban tökéletesen érvényes gesztus. A pusztulást csodálva beletemetkezni arccal a földbe. Leszállni a vonatról, és némán elbiciklizni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/01 52-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2047