KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/július
MAGYAR PANTHEON
• Pintér Judit: Havasokon innen, búzamezőkön túl Szőts István centenáriuma
• Kelecsényi László: Hamis játékosok Ottlik-mozi
SPANYOLCSIZMA
• Sepsi László: Minden eladó Álex de la Iglesia
• Szabó Ádám: Valóságmágia Víctor Erice
• Huber Zoltán: Receptek előítéletek ellen Spanyolcsizma a Titanicon
WES ANDERSON
• Kovács Kata: Ahol a madár se jár Wes Anderson királysága
YOUTUBE-GENERÁCIÓ
• Farkas Gábor: Digitális delírium YouTube vs. Hollywood
WUXIA
• Géczi Zoltán: A háború művészete Stratégia és wuxia
STAND-UP KOMÉDIA
• Teszár Dávid: Dumaszínpad Kortárs amerikai stand-up comedy
• Baski Sándor: Hofi után szabadon Magyar stand-up
MOZIPEST
• Sípos Júlia: Loft kilátással Beszélgetés Kovács Dániellel
SPORTMOZI
• Hubai Gergely: Gyorsabban, magasabban, kamerával Az olimpia-filmek aranykora
MAMOULIAN
• Varró Attila: Művész és nyelvújító Rouben Mamoulian – 3. rész
FESZTIVÁL
• Buglya Zsófia: Fiatal film nézőt keres Linz – Crossing Europe
FILM / REGÉNY
• Roboz Gábor: A fenséges valutaárfolyam Don DeLillo: Cosmopolis
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Párizsi esernyők Szerelem nélkül soha
MOZI
• Bata Norbert: Sleeping Beauty
• Vajda Judit: Bel Ami – A szépfiú
• Huber Zoltán: Kínai, elvitelre
• Barkóczi Janka: Szauna Párizsban
• Forgács Nóra Kinga: LOL
• Kovács Marcell: Piranha 3DD
• Alföldi Nóra: Én, a séf
• Roboz Gábor: Pride
• Zalán Márk: Harmadnaposok
• Tüske Zsuzsanna: Hófehér és a vadász
• Baski Sándor: Felültetve
• Varró Attila: Az orvvadász
• Sepsi László: Bikanyak
DVD
• Pápai Zsolt: Ragyogó napfény
• Kovács Marcell: Az embervadász
• Tosoki Gyula: Sunset Limited
• Géczi Zoltán: Akira Kurosawa: Álmok
• Huber Zoltán: Cinéma vérité
• Varga Zoltán: A párizsi mumus
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi Kálvin Kázmér és Hobbes Huba

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ember a Holdon

Varró Attila

 

Lenny Bruce, John Belushi, Howard Stern vagy Richard M. Nixon, az amerikai szórakoztatóipar legendás botrányhős-bohócai népszerűségüket elsősorban a tévének, rádiónak köszönhették; a mozinak nem sok hálával tartoznak. A pályájukat feldolgozó filmalakotások – legyenek bár oly ügyes mesteremberek munkái, mint a koreográfus Bob Fosse vagy Oliver „Legközelebb-Reagen-Jön” Stone – rendre megrekedtek a szenvedélybetegségek és magánéleti válságok diktálta hollywoodi közhely-dramaturgia csapdájában. A nagy humoristák csak a legritkább esetben éltek humoros életet, komikusokról minőségi tragédiát pedig legfeljebb egy Shakespeare vagy Fellini gyárthat: a harmincöt évesen tüdőrákban elhunyt mániás-depressziós média-terrorista és önsorsrontó Andy Kaufman esete erre a legfrissebb példa.

Érdekes kérdés, hogy Milos Forman miért éppen Kaufmant választotta különcökről szóló életrajzi sorozata (Amadeus, Larry Flynnt) következő epizódjához. Magyarázatul hirtelenjében két ok kínálkozik. Az első a címszereplő Jim Carrey személye (és kultusza), aki mind fizikai megjelenése, mind destruktív, anarchikus humorú egyénisége folytán Kaufman eszményi reinkarnációjának tekinthető: fényesen gyarapodó életműve szinte sikít a Holdbéli Ember megformálása után, akinek önmagán kívül egyéb mondanivalója sincs. Soha egyetlen komikus sem vette olyan következetesen semmibe színpadi szerepkörét, mint Andy Kaufman, aki az elvárt tréfák helyett csupán hétköznapi énjét adta: fellépésein lemezeket hallgatott, regényt olvasott, embereket inzultált, esetleg aludt néhány órát – egyszerűen hagyta, hogy az úri közönség bornírt unalma magától lelkesedésbe váltson. De nemcsak a minimalista humor megteremtőjét tisztelheti benne az utókor, hanem a szórakoztatóipar első virtuális előadóművészét is, aki mesterséges alteregók révén élte ki személyisége sötét oldalát, és talán valahol errefelé keresendő a rendezői hátsó szándék ezredvégi szellemidézésére.

Forman az árulkodó nyitójelenet után precíz, mértéktartó életrajzi művet celebrál: engedi, hogy Kaufman magáért beszéljen. Sehol egy formabontó rendezői ötlet, merész lelemény, még a zabolátlan Carrey-t is megfegyelmezi a hitelesebb drámai alakítás kedvéért, teljességgel a nézőkre bízva a döntést: unalmas ujjgyakorlatként vagy abszurd műfaj-paródiaként nézik végig a filmjét – utóbbi esetben az Ember a Holdon kitűnő választás egy keserű, de élvezetes szatírához korunk cyber-identitászavaráról és posztmodern önigazolási vágyáról. A kulcsszó ezúttal is az interaktivitás. Hiszen az efféle filmeknek a legjava is csak árnyék, s a legrosszabb nem rosszabb, ha képzelődésünk pótolja…


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/05 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2935