KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/július
MAGYAR PANTHEON
• Pintér Judit: Havasokon innen, búzamezőkön túl Szőts István centenáriuma
• Kelecsényi László: Hamis játékosok Ottlik-mozi
SPANYOLCSIZMA
• Sepsi László: Minden eladó Álex de la Iglesia
• Szabó Ádám: Valóságmágia Víctor Erice
• Huber Zoltán: Receptek előítéletek ellen Spanyolcsizma a Titanicon
WES ANDERSON
• Kovács Kata: Ahol a madár se jár Wes Anderson királysága
YOUTUBE-GENERÁCIÓ
• Farkas Gábor: Digitális delírium YouTube vs. Hollywood
WUXIA
• Géczi Zoltán: A háború művészete Stratégia és wuxia
STAND-UP KOMÉDIA
• Teszár Dávid: Dumaszínpad Kortárs amerikai stand-up comedy
• Baski Sándor: Hofi után szabadon Magyar stand-up
MOZIPEST
• Sípos Júlia: Loft kilátással Beszélgetés Kovács Dániellel
SPORTMOZI
• Hubai Gergely: Gyorsabban, magasabban, kamerával Az olimpia-filmek aranykora
MAMOULIAN
• Varró Attila: Művész és nyelvújító Rouben Mamoulian – 3. rész
FESZTIVÁL
• Buglya Zsófia: Fiatal film nézőt keres Linz – Crossing Europe
FILM / REGÉNY
• Roboz Gábor: A fenséges valutaárfolyam Don DeLillo: Cosmopolis
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Párizsi esernyők Szerelem nélkül soha
MOZI
• Bata Norbert: Sleeping Beauty
• Vajda Judit: Bel Ami – A szépfiú
• Huber Zoltán: Kínai, elvitelre
• Barkóczi Janka: Szauna Párizsban
• Forgács Nóra Kinga: LOL
• Kovács Marcell: Piranha 3DD
• Alföldi Nóra: Én, a séf
• Roboz Gábor: Pride
• Zalán Márk: Harmadnaposok
• Tüske Zsuzsanna: Hófehér és a vadász
• Baski Sándor: Felültetve
• Varró Attila: Az orvvadász
• Sepsi László: Bikanyak
DVD
• Pápai Zsolt: Ragyogó napfény
• Kovács Marcell: Az embervadász
• Tosoki Gyula: Sunset Limited
• Géczi Zoltán: Akira Kurosawa: Álmok
• Huber Zoltán: Cinéma vérité
• Varga Zoltán: A párizsi mumus
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi Kálvin Kázmér és Hobbes Huba

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Illúzió

Simándi Júlia

 

„Amikor az igazság elviselhetetlen, az ember az illúziók világába menekül, hogy meg ne őrüljön” – mondja a film főhőse, a festő. Ő is igyekszik nem tudomásul venni, hogy hol és mikor él: 1923 Bulgáriájában, ahol húszezer embert pusztítottak el a szeptemberi antifasiszta felkelés leverését követően. De rá kell ébrednie, hogy elkötelezetlennek, apolitikusnak hitt művészetével akaratlanul a hivatalos ideológia szolgálatába állt; hogy barátját, a testi és szellemi terror ellen tiltakozó költőt miatta gyilkolják meg; hogy ezért hagyja el szerelme is. Az önmagával meghasonlott művész számára az utolsó, döntő érvet az jelenti, hogy találkozik egy kiirtott falu egyetlen túlélőjével, aki a lezajlott vérengzést úgy próbálja felejteni, hogy szürrealisztikus, bizarr mesét költ arról, hogy hová tűntek az emberek ebből a faluból. A tragikus igazság felismerése ébreszti rá végképp a festőt, hogy nem lehet elszigetelődni a „mocskos valóság eseményeitől”: tenni kell ellenük, ha az ember nem akar maga is bemocskolódni.

Ez akár egy jó film tartalma is lehetne, s hogy mégsem az, annak oka a film alkotóinak önbizalomhiánya. Nem hittek saját képeik erejében, ezért szükségét érezték, hogy a filmi eszközökkel egyszer már közvetített tartalmakat a következő jelenetben verbálisan is megfogalmazzák. Abban sem bíztak, hogy képesek a nemzeti tragédiát egy réteg, vagy akár egyetlen egyén sorsán keresztül érzékeltetni, ezért bemutatták egy másik társadalmi csoport – a parasztság – szemszögéből is. Ezt a célt szolgálta volna a faluja kiirtását túlélő paraszt elbeszélése, amely azonban szervetlen betét lett a filmben. Ez a meseszerű betét a maga patriarchálisnak szánt, de idiótákká stilizált figuráival, mélyen és megfejthetetlenül szimbolikus eseményeivel hangvételében is, képi világában is gyökeresen eltér a film egészétől. Tulajdonképpen egy másik film, amely akkor kezdődik el, amikor a néző – a cselekmény logikai és hangulati hullámvonalát követve – tiszta lelkiismerettel keresgélni kezdi a ruhatárjegyét.

Láthattunk volna két filmet: egy társadalmi drámát a művészet hivatásának felismeréséről, jó közepes tehetséggel, szakmailag gondosan elkészítve; és – ha nagyon muszáj – akár egy másikat is arról, hogyan szelídíti-költi legendává a nép emlékezete a legborzalmasabb dolgokat is. Azonban két, sehogyan sem illeszkedő fél-filmet láttunk, amelyek együtt hosszabbak a kibírhatónál, és amelyek láttán az ember elgondolkodhat a flash backnek nevezett eszköz használatáról. A megfogható tartalmat hordozó cselekményt ugyanis unos-untalan megszakítják az olyan, a múltban játszódó vagy elképzelt események, víziók „bevillantásával”, amelyeknek jelentéséről a nézőnek legalább másfél órán keresztül a leghalványabb fogalma sem lehet. Az alkotók szándéka szerint láthatóan ez a szerkezet lett volna hivatva arra, hogy ezt a két fél-filmet egyesítse, hogy együttes létezésüket indokolja, és hogy a főhős döntéseit motiválja. Ennyi mindent elvárni egy egyszerű filmi fogástól – illúzió.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/04 49-50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7134