KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/július
MAGYAR PANTHEON
• Pintér Judit: Havasokon innen, búzamezőkön túl Szőts István centenáriuma
• Kelecsényi László: Hamis játékosok Ottlik-mozi
SPANYOLCSIZMA
• Sepsi László: Minden eladó Álex de la Iglesia
• Szabó Ádám: Valóságmágia Víctor Erice
• Huber Zoltán: Receptek előítéletek ellen Spanyolcsizma a Titanicon
WES ANDERSON
• Kovács Kata: Ahol a madár se jár Wes Anderson királysága
YOUTUBE-GENERÁCIÓ
• Farkas Gábor: Digitális delírium YouTube vs. Hollywood
WUXIA
• Géczi Zoltán: A háború művészete Stratégia és wuxia
STAND-UP KOMÉDIA
• Teszár Dávid: Dumaszínpad Kortárs amerikai stand-up comedy
• Baski Sándor: Hofi után szabadon Magyar stand-up
MOZIPEST
• Sípos Júlia: Loft kilátással Beszélgetés Kovács Dániellel
SPORTMOZI
• Hubai Gergely: Gyorsabban, magasabban, kamerával Az olimpia-filmek aranykora
MAMOULIAN
• Varró Attila: Művész és nyelvújító Rouben Mamoulian – 3. rész
FESZTIVÁL
• Buglya Zsófia: Fiatal film nézőt keres Linz – Crossing Europe
FILM / REGÉNY
• Roboz Gábor: A fenséges valutaárfolyam Don DeLillo: Cosmopolis
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Párizsi esernyők Szerelem nélkül soha
MOZI
• Bata Norbert: Sleeping Beauty
• Vajda Judit: Bel Ami – A szépfiú
• Huber Zoltán: Kínai, elvitelre
• Barkóczi Janka: Szauna Párizsban
• Forgács Nóra Kinga: LOL
• Kovács Marcell: Piranha 3DD
• Alföldi Nóra: Én, a séf
• Roboz Gábor: Pride
• Zalán Márk: Harmadnaposok
• Tüske Zsuzsanna: Hófehér és a vadász
• Baski Sándor: Felültetve
• Varró Attila: Az orvvadász
• Sepsi László: Bikanyak
DVD
• Pápai Zsolt: Ragyogó napfény
• Kovács Marcell: Az embervadász
• Tosoki Gyula: Sunset Limited
• Géczi Zoltán: Akira Kurosawa: Álmok
• Huber Zoltán: Cinéma vérité
• Varga Zoltán: A párizsi mumus
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi Kálvin Kázmér és Hobbes Huba

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Posta

Olvasói levél

Hogy mi a televízió...

Kas Ilona

 

Hogy mi a televízió mint művészet – a szónak nem abban az értelmében persze, ahogy szakácsművészetről is beszélünk – a kérdésre nem tudom a feleletet. Egyben azonban biztos vagyok: valami más, egészen más, mint a filmművészet, a vászon, a mozi művészete. Tény, hogy a filmművészet klasszikusai, s mai nagyjai többnyire úgy hatnak a képernyőről, mint önmaguk száraz és sovány kivonatai, megítélésem szerint, mint az egykori érettségi „puskák”, amelyekből az ember megtudhatta, hogy valamelyik klasszikus alkotás miről szól, hogyan hívják a hősét, kik a szereplői, hol zajlik le az esemény. Hogy hol rejlik benne a művészet – nem a konyhaművészet, amely receptekben közölhető – az a „puskákból” sosem derült ki; végül is az ember tudata mélyére az a tapasztalat szűrődött le – legalábbis azoknál (s ez gyaníthatóan a többség), akik megelégedtek a kivonatokkal –, hogy a szóban forgó művek azért tartatnak klasszikusnak, mert az iskola odasorolta; hogy talán éppen fordítva van, erre a gondolatra a „puskákból” semmilyen ösztönzést nem kaptak. Sajnos, így van ez a képernyőre sugárzott művészi filmalkotásokkal is. A tévének nagy a tekintélye, az emberek általában elfogadják, amit a tévé mond, s amit a filmművészet nagy alkotásai közé sorol be, pláne, egy ilyen sorozatban sugároz, azt annak is tekintik, anélkül, hogy a mű értékeit, mélyét, szellemét a képernyő képes volna egy átlag futballmeccs plaszticitásával, érzelmi teljességével, hatásával közvetíteni.

Kivéve néhány kivételes esetet. S mert van, ha kevés számban is, ilyen eset, érthető, ha az ember izgatottan ül a tévé elé: filmtörténeti adatgyűjtésre, lexikális tudása bővítésére kerül-e sor, vagy megközelítőleg abban az élményben, élvezetben is része lesz, amit a filmből csak a vetítőgép fénylő, meleg sugarai, a fehér vetítővászon álomvilága tud előcsalni. A benső átélést. Az Aranypolgárt, ha többször is, eddig mindig csak vásznon láttam, jobb-rosszabb körülmények közt, mit remélhetek a képernyőre zanzásított bámulatos filmképektől, melyeket negyven éve elemeznek, tanítanak főiskolákon, bámulnak és lebecsülnek kritikákban, ma már a modern filmtörténet határkövének tartják, de felróják barokkos zsúfoltságát, szertelenségeit, melyekről annak idején azt állították, hogy a filmtechnika lomtárából szedte elő – mint a tér enyhe torzulását előidéző nagylátószögű lencsét is – a mindig szívesen botrányt kavaró (éppen az időben híres-hírhedt, szerte az országban pánikot keltő rádiórendezésével is) a fenegyerek Orson Welles. De ő tudta, hogy mit mire alkalmaz, s úgy látszik, azt is előre megsejtette, hogy mozgóképeinek egyszer majd zanzásított formában is élnie és hatnia kell a tévé képernyőjén.

Különben megvetette a filmrendezést. Ami a filmszakmából igazán izgatta és érdekelte, az a montázs volt; szerinte a film a vágóasztalon születik, ott kezd „lélegzeni” a rendező-vágó keze alatt, ha ennek sikerül kitapintania még alig mozduló érverését. „A képek maguk nem elégségesek – mondotta egyszer – nagyon fontosak, de csak képek. Lényeg a képek időtartama, az, ami minden egyes képet kísér”. Persze, ezt csak az mondhatja nyugodtan utána, aki olyan erős költői képeket varázsol a filmszalagra, mint Orson Welles.

Elnézésüket kérem a zavarásért.

Olvasójuk

Kas Ilona

tanárnő, Budapest


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/03 02. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7147