KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/augusztus
KORTÁRSUNK, SHAKESPEARE
• Takács Ferenc: A zseni és a stróman Shakespeare a filmvásznon
• Schubert Gusztáv: Rögtön jövök S.Ö.R. – Shakespeare Összes Rövidítve
• Varró Attila: Shakespeare-zsánerek
• Hubai Gergely: Shakespeare-zsánerek
• Szabó Noémi: Shakespeare-zsánerek
• Bocsor Péter: High-tech gyűlölet Coriolanus
MARSBÉLI KRÓNIKÁK
• Orosdy Dániel: „Mesemondó volt” Ray Bradbury
• Várkonyi Benedek: Földönkívüli képmásaink Beszélgetés Lukács Bélával
CHRISTOPHER NOLAN
• Huber Zoltán: Privát Batman Nolan avagy a szerzőiség
PUNKFILMEK
• Ardai Zoltán: Nyitott smink Last Call – Dresden Dolls
• Szőnyei Tamás: Pogo a könyvespolc előtt A film és a magyar punk
MAGYAR PANTHEON
• Kelecsényi László: Becs és dics Az Örkény-mozi
KÖNYV
• Forgách András: Visszaigazulás Kővári Orsolya: Árnyékvilág – Tarr Béla-retrospektív
FILMISKOLA
• Gelencsér Gábor: Az emlék: más Történelmi múlt idők
FRANCIA ÚJ RAJ
• Ruprech Dániel: Fáradhatatlan szerelmeskedők Az új francia film
• Horváth Eszter: Mintapolgárok és lázadók Titanic: Francia zátonyok
FILM / REGÉNY
• Bayer Antal: Szenvedély, gyengédség, unalom Beigbeder, a regényíró
• Sepsi László: Gyógyír szívfájdalomra Frédéric Beigbeder: A szerelem három évig tart
FESZTIVÁL
• Pörös Géza: Tengermelléki filmhelyzet Gdynia 2012
MOZIPEST
• Sípos Júlia: Város a részletekben Beszélgetés Finta Sándor építésszel
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Ha nincs dráma, akkor csinálunk Foci EB
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Tim Burton: Nagy szemek

A simlis és a szende

Kránicz Bence

Díjkiosztókra hangolt életrajzi film, égető szerzői problémákról.

 

 

 

Öt év távlatából úgy fest, a 2010-es Alice Csodaországban fordulópontot jelentett Tim Burton karrierjében. Lewis Carroll felnőttmeséje ideális alapanyagként szolgált a burtoni vízióhoz, az egymilliárd dollárt meghaladó nemzetközi bevétel pedig alighanem a legblazírtabb stúdióvezéreket is kellemes meglepetésként érte. A kritika ugyanakkor rosszul fogadta a filmet, és a rendezőnek sem lehetett könnyű feldolgoznia, hogy nyugtalanító, groteszk figuráival egyetemben kártyalap-katonaként szegődött az éves Disney-látványosság zsoldjába. Azóta készített munkái a véráldozatot követelő érvényesülés erkölcsi kockázatairól (Éjsötét árnyék) és a hajdani alkotóerő visszanyeréséről (Frankenweenie – Ebcsont beforr) szőtt allegóriákként is értelmezhetők, a filmek színvonalától függetlenül. Ebben a sorban a Nagy szemek kettős művészportréja jelenti a legfényesebben csillogó szerzői tükröt, belenézve azonban közel sem egyértelmű, hogy Burton újra a régi lenne.

A Keane házaspár üstökösként felívelő karrierjéről szóló, valós eseményeket feldolgozó film egyszerre nézhető a műkincshamisítás körül forgó szélhámostörténetként és a függetlenség kiharcolásáért vívott küzdelem feminista elkötelezettségű krónikájaként. A hősszerep egyértelműen a melegszívű és tehetséges, de naiv és könnyen manipulálható Margaretet (Amy Adams) illeti, noha megnyerő modorú, manipulatív és hazug férje, Walter jóval érdekesebb karakter – sajnálhatjuk, hogy Christoph Waltztól rendre csupán annyit kérnek Hollywoodban, hogy apró hangsúlyeltolásoktól eltekintve a Becstelen Brigantyk-beli Landa ezredes figuráját játssza el újra és újra. A bigott és ódivatú, kertvárosi Amerikából menekülő Margaret retteg attól, hogy egyedül nevelje fel kislányát, a szintén művészléleknek tűnő Walter érdeklődése így a boldogság utolsó esélyét jelenti számára. A nő még abba is belemegy, hogy túlméretezett szemű gyerekeket ábrázoló, enigmatikus festményeit némi félreértés után az üzlethez jobban értő férjének tulajdonítsa a közvélemény, nem sejtve, hogy sorsa innentől a gépies alkotás magányos manzárdszobájába zárva, míg a csélcsap Walter lelkesen fogadja a gratulációkat.

Burton olvasatában Keane-ék a szórakoztatóipar két típusfiguráját képviselik, a rendező szimpátiája pedig érthető módon azé a Margareté, aki számára az alkotás belülről fakad, egyedi és könnyen megjegyezhető – egyébiránt jobbára giccses és lapos – festményeit az önkifejezés vágya hívja életre. Vele ellentétben Walter képtelen önálló művek létrehozására, kreativitása abban mutatkozik meg, ahogyan árucikké alakítja felesége munkáit. Üzleti stratégiája a tömegfilm-ipar működését idézi, hiszen nem a középosztálybeli közönség számára megfizethetetlen eredeti vásznakat adja el, hanem a róluk készült plakátokat, képeslapokat és egyéb kapcsolt termékeket. A férj ellenszenves, arrogáns és már-már patologikus figura: valójában ő az igazi Burton-hős, a nagy mesemondók egyike. A történet alakulásával bámulatos történetei arcpiritó hazugságokká válnak, a néző pedig a Nagy Hal Edwardjára emlékeztető nagyvonalú kalandor helyett egyre inkább a Batman visszatér Pingvinjéhez hasonlatos szörnyeteget ismeri fel benne, kivált, amikor Walter már nemcsak lelkileg, de fizikailag is terrorizálni kezdi feleségét.

Margaret jogi és erkölcsi győzelmével Burton hitet tesz a pénzügyi sikerre fittyet hányó, őszinte alkotás mellett, legyen bár mégoly naiv vagy közhelyes is a kész mű – állásfoglalásának kézenfekvő és dekoratív hátterét adja a kora ‘60-as évek Campbell-konzervdobozokkal díszített, rágógumiszínű világa. Éppen ez a baj a Nagy szemekkel: a tetszetős retró-látványvilág mögött egyszerű, jól fésült, könnyen érthető tanmese búvik meg, a lendületes történetszövés pedig képtelen elfedni a forgatókönyv tisztázatlan részleteit – főként az első férjét seperc alatt elhagyó, majd a Walter mellett mégis évekig szenvedő hősnő motivációit illetően. Nyoma sincs Burton szertelen, fantáziadús műfaji játékainak, a díjkiosztókhoz fazonírozott minta-életrajzot kis túlzással bárki rendezhette volna – érthető, ha a szerző Margaretként szeretné látni önmagát, de a végeredmény sokkal inkább Walter profi és lélektelen szemléletét tükrözi.


NAGY SZEMEK (Big Eyes) - amerikai, 2014. Rendezte: Tim Burton. Írta: Scott Alexander és Larry Karaszewski. Kép: Bruno Delbonnel. Zene: Danny Elfman. Szereplők: Amy Adams (Margaret), Chris Waltz (Walter), Krysten Ritter (DeeAnn), Terence Stamp (Canaday), Jason Schwartzman (Ruben). Gyártó: Weinstein Company / Silverwood Films / Tim Burton Productions. Forgalmazó: Fórum Hungary. Feliratos. 105 perc.



A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/03 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12084