KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/augusztus
KORTÁRSUNK, SHAKESPEARE
• Takács Ferenc: A zseni és a stróman Shakespeare a filmvásznon
• Schubert Gusztáv: Rögtön jövök S.Ö.R. – Shakespeare Összes Rövidítve
• Varró Attila: Shakespeare-zsánerek
• Hubai Gergely: Shakespeare-zsánerek
• Szabó Noémi: Shakespeare-zsánerek
• Bocsor Péter: High-tech gyűlölet Coriolanus
MARSBÉLI KRÓNIKÁK
• Orosdy Dániel: „Mesemondó volt” Ray Bradbury
• Várkonyi Benedek: Földönkívüli képmásaink Beszélgetés Lukács Bélával
CHRISTOPHER NOLAN
• Huber Zoltán: Privát Batman Nolan avagy a szerzőiség
PUNKFILMEK
• Ardai Zoltán: Nyitott smink Last Call – Dresden Dolls
• Szőnyei Tamás: Pogo a könyvespolc előtt A film és a magyar punk
MAGYAR PANTHEON
• Kelecsényi László: Becs és dics Az Örkény-mozi
KÖNYV
• Forgách András: Visszaigazulás Kővári Orsolya: Árnyékvilág – Tarr Béla-retrospektív
FILMISKOLA
• Gelencsér Gábor: Az emlék: más Történelmi múlt idők
FRANCIA ÚJ RAJ
• Ruprech Dániel: Fáradhatatlan szerelmeskedők Az új francia film
• Horváth Eszter: Mintapolgárok és lázadók Titanic: Francia zátonyok
FILM / REGÉNY
• Bayer Antal: Szenvedély, gyengédség, unalom Beigbeder, a regényíró
• Sepsi László: Gyógyír szívfájdalomra Frédéric Beigbeder: A szerelem három évig tart
FESZTIVÁL
• Pörös Géza: Tengermelléki filmhelyzet Gdynia 2012
MOZIPEST
• Sípos Júlia: Város a részletekben Beszélgetés Finta Sándor építésszel
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Ha nincs dráma, akkor csinálunk Foci EB
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Bocsáss meg!

Gáti Péter

Hiába az engesztelő, tétova mondatok, a bocsánatért esedező félszeg gesztusok, a fájdalomtól és csalódottságtól megtört, segélykérő tekintetek. Erneszt Jaszan filmdrámájának hősein mindez nem segít. Semmi „különös” nem történt velük, csupán jóvátehetetlenül elrontották az életüket.

A Bocsáss meg! című szovjet film arról tudósít, hogy szinte észrevétlenül – látványos összeveszések és nagy kibékülések nélkül – zátonyra futott két, látszólag boldog és kiegyensúlyozott házasságban élő ember kapcsolata. Jaszan filmjének talán az a legfőbb erénye, hogy nem követi a szerelmi háromszög-történetek szokásos koreográfiáját. Szakít a közelmúlt szovjet filmművészetének azzal a rossz beidegződésével, miszerint a máról szóló történetek egyedüli műfaja a komédia, feldolgozásmódja pedig csakis az optimizmussal teli tanulságokra kihegyezett erkölcsi ítélkezés lehet. Ebben a hétköznapi históriában nyoma sincs a sajnálkozásnak vagy az előítéletek kormányozta dramaturgiának. A film középpontjában egy hirtelen magára maradt asszony, Mása alakja áll. A rendező, Jaszan nem tesz mást, mint hogy Mása első magányos napjának krónikásává szegődik. Kitartóan, a legapróbb lelki rezdüléseit is rögzítve figyeli cselekedeteit, szavait. Kísérletet tesz arra, hogy visszafelé építsen fel egy sorsot; hogy a szürke, mindennapos esetben felmutassa a végzetes egyéni tragédiát. Kétségtelen ugyanakkor, hogy éppen ebben a megközelítési módszerben keresendők annak az okai is, amiért – az aprólékosan kidolgozott jellemrajz ellenére – Mása elmagányosodásának története nem vált ki megrendülést a nézőből. A Bocsáss meg! alkotói valószínűleg arra fordították a legtöbb gondot, hogy ezt a szovjet filmvászonról sokáig hiányzó élethelyzetet hitelesítsék, ábrázolásának puszta létjogosultságát bizonyítsák. Erneszt Jaszan tehetségről tanúskodó munkája ezért válik felemássá. A film kétarcúsága a legszembetűnőbben azokban az epizódokban érhető tetten, amikor a remek színészi játékkal (Natalja Andrejcsenko alakítása) hús-vér egyéniséggé formált asszonyt rendre egysíkú, erőltetetten „életszagú” szituációkban látjuk viszont. Végeredményben ezért érezhetjük úgy, hogy a film csupán a szabad prédává vált, elhagyott nő szomorú sorsának közhelyigazságát képes elénk tárni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/01 62-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5123