KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/szeptember
CASABLANCA
• Vincze Teréz: Utak Casablancába Casablanca: Humphrey Bogart
KRÓNIKA
• Schubert Gusztáv: Krónika
CASABLANCA
• Takács Ferenc: „You must remember this” Hetvenéves a Casablanca
• Varró Attila: Utak Casablancába Casablanca: Howard Koch
• Hubai Gergely: Utak Casablancába Casablanca: Max Steiner
• Hahner Péter: Rick háborúba megy A Casablanca és a politika
MAGYAR MŰHELY
• Orosz Anna Ida: Folyamatos jelenidő Varga Csaba (1945-2012)
• Zalán Vince: A szellem visszavonul? Beszélgetés Sára Sándorral
• Bilsiczky Balázs: Elvarázsolt lelkek Zsigmond Dezső dokumentumfilmjei
BATMAN-LEGENDÁRIUM
• Sepsi László: Kötött pálya Batman-legendárium
• Pápai Zsolt: Denevér a fényben A sötét lovag – Felemelkedés
AKCIÓHŐSÖK
• Varró Attila: Halálos iramban Az akciófilm útjai
• Géczi Zoltán: Született harcosok A thai és indonéz akciófilm felemelkedése
DÉLKELET-ÁZSIA
• Szalay Dorottya: Minden mehet? Fülöp-szigeteki újhullám
• Nánay Bence: A felszín alatt Hotel Mekong
DÉLSZLÁV FILM
• Forgács Iván: A prágaiak visszatérnek Belgrádba Délszláv filmek 2000-2012
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Családi szennyes A gyanú árnyékában
• Kovács Gellért: Jönnek a részletekkel Híradósok
KÖNYV
• Gervai András: Ó, testvér, merre visz az utad? Kimberly Potts: George Clooney. Az utolsó filmcsillag
• Gelencsér Gábor: Pénz és politika Hamar Péter: Móricz Zsigmond művei a filmvásznon
KRITIKA
• Ardai Zoltán: Nádas tavon Tüskevár
• Schubert Gusztáv: A remake bosszúja Az emlékmás
MOZI
• Margitházi Beja: Lazhar tanár úr
• Forgács Nóra Kinga: Havanna, szeretlek
• Kolozsi László: Párizs – Manhattan
• Varró Attila: Rómának szeretettel
• Zalán Márk: Titokzatos társulat
• Sepsi László: Babycall
• Roboz Gábor: Míg a világvége el nem választ
• Huber Zoltán: Édesnégyes
• Bayer Antal: Marsupilami nyomában
• Szabó Noémi: Amit még mindig tudni akarsz a szexről
• Horváth Eszter: Valaki más élete
• Baski Sándor: A Bourne-hagyaték
DVD
• Pápai Zsolt: A Pál utcai fiúk
• Tosoki Gyula: Tökéletlenek
• Sepsi László: Hírnök
• Géczi Zoltán: Pszichoszingli

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Lora

Vaxerelem

Vajda Judit

Herendi Gábor két vérbő vígjáték után sírós-nevetős romantikus filmet rendezett, a Lora vidám pillanatai azonban hatásosabbak, mint a drámaiak.

 

A Lora finoman megmunkált filigrán munka. Figyelemre méltó például a szerkezete. A jelenben Lora vak, és halott szerelmét gyászolja, miközben a halott fiú öccse reménytelenül (?) üldözi szerelmével; a múltban a fiatal lány még látott, és Geri bátyjával, Dáviddal volt boldog – a két cselekményszál egymásba fonódik, és egyszerre, egymással párhuzamosan fejlődik a régi, három évvel ezelőtti és az aktuális történet. A flash-backek hibátlanul illeszkednek a jelenben futó cselekményszálba: egy mondat, egy helyszín, egy ismerős helyzet hívja elő őket, mint egy-egy asszociációt. S ahogy a cselekmény korábbi eleme kiegészíti a későbbit, úgy egészíti ki egymást a két férfialak – akár egy érme két oldala is lehetnének. „Rossz is vagyok, meg jó is” – láthatjuk az egyik flash-back jelenetben Dávid falára írva. Ez vonatkozhat akár a két fiúra, Dávidra és Gerire is. Mindettől függetlenül pedig ott vannak a filmnek keretet adó pszichológus-jelenetek, melyek pontosan nem meghatározható, bizonytalan időben játszódnak („Fél éve nincs munkám” – mondja például Lora, amikor a jelenben egy borásznál, a múltban pedig egy múzeumban dolgozik).

A film operatőri munkája nem kevésbé elegáns. A Lora gyönyörűen játszik el azzal az ellentéttel, hogy főhőse vak, a legtöbb jelenetben azonban rendkívül világos képeket, sok-sok fényt láthatunk: fénypontot, az egész vásznat betöltő fényességet, napos parkot és szőlődombot, a sötét szobába az ablakon keresztül beáramló fényt, s éppen akkor sötétül el minden váratlanul, amikor kiderülhetne, vajon a lány újra látni kezd-e.

Már a rendező két előző nagyfilmjében, a Valami Amerikában és a Magyar vándorban is igen erőteljesen és nagy kedvvel alkalmazta a filmzene eszközét. Most is ez filmjének egyik nagy erőssége (a Lora zenéjét az ismert zenész, Hrutka Róbert szerezte), de néha mintha inkább mankóként használná. A zene valóban átlendíti a filmet a nehezebb, kínos pillanatokon is, de időnként az az érzésünk, hogy „a tévé meg a rádió is megy” – ahogy az a Lora egyik jelenetében elhangzik. Kivételt képez a filmben szereplő Történet a szerelemről című dal, melyet a cselekmény szerint Geri írt bátyja és Lora számára, és amely külön dramaturgiai szervezőelemként működik.

A jellemkomikum (a tapintatlan vidéki rokon, Margit figurája, Badár Sándor temetőőrként való villanásnyi megjelenése, a kínrímeket faragó hősszerelmes, Miklós) mellett a mű jócskán él a helyzetkomikum eszközével is: beszólásai („Vakrandi!”; „Milyen jók! Főleg ahhoz képest, hogy vakok és nyomorékok csinálták!”) és jól eltalált poénjai (a magát egy szál törülközőben kizáró férfi esete, a vidám „vak vezet világtalant”-jelenet) szinte minden esetben működnek – ám ez sajnos nem mondható el a drámai jelenetekről. Ezek legfőbb baja, hogy egy ilyen erőteljesen melodrámai, már-már giccses elemeket tartalmazó alkotásnál kiváltképp fontos lenne a színészi játék. Hogy a gyönyörű megvakult lányt, az érte küzdő testvérpárt, a hirtelen, drámai halálesetet a néző gyomra bevegye, ahhoz nem egyszerűen jó, hanem a legjobb színészek kellenének. Habár a pályakezdő Nagy Péter tehetséges, és méltán képviselte hazánkat a berlini filmfesztivál Shooting Star programjában (jól látszik ez az apját alakító Lukáts Andorral közös jelenetekben, melyek a legerősebbek a filmben), a címszereplő Lucia Brawley-val való összjátékban valami hibádzik. A két főszereplő együtt nem működik – talán az eltérő nyelv és kultúra miatt, talán az amerikai színésznő nem elég jó (hiába kapott szerepet korábban Oliver Stone World Trade Centerében). Ahhoz például szemmel láthatóan kevés a rutinja, hogy vakot alakítson: egyfolytában jár a szeme a sötét napszemüveg mögött, tekintetét időnként reflexszerűen a megszólaló felé fordítja – az egyik mellékszereplő, az Editet alakító Bartsch Kata nála sokkal hitelesebben játssza a látássérültet.

Mindent egybevetve talán jobb lett volna, ha marad a munkacímként használt Vaxerelem és a lazább, viccesebb hozzáállás, akkor nem éreztük volna túl hosszúnak a drámai részeket. A Lora szépen megcsinált, hangulatos, igényes alkotás (és az is akar lenni), de inkább a nevetős, mint a sírós részébe kellene kapaszkodni – mind a rendezőnek, mind a nézőnek –, mert sokkal több van benne, mint a nem túl eredeti melodrámában.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/03 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8921