KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/szeptember
CASABLANCA
• Vincze Teréz: Utak Casablancába Casablanca: Humphrey Bogart
KRÓNIKA
• Schubert Gusztáv: Krónika
CASABLANCA
• Takács Ferenc: „You must remember this” Hetvenéves a Casablanca
• Varró Attila: Utak Casablancába Casablanca: Howard Koch
• Hubai Gergely: Utak Casablancába Casablanca: Max Steiner
• Hahner Péter: Rick háborúba megy A Casablanca és a politika
MAGYAR MŰHELY
• Orosz Anna Ida: Folyamatos jelenidő Varga Csaba (1945-2012)
• Zalán Vince: A szellem visszavonul? Beszélgetés Sára Sándorral
• Bilsiczky Balázs: Elvarázsolt lelkek Zsigmond Dezső dokumentumfilmjei
BATMAN-LEGENDÁRIUM
• Sepsi László: Kötött pálya Batman-legendárium
• Pápai Zsolt: Denevér a fényben A sötét lovag – Felemelkedés
AKCIÓHŐSÖK
• Varró Attila: Halálos iramban Az akciófilm útjai
• Géczi Zoltán: Született harcosok A thai és indonéz akciófilm felemelkedése
DÉLKELET-ÁZSIA
• Szalay Dorottya: Minden mehet? Fülöp-szigeteki újhullám
• Nánay Bence: A felszín alatt Hotel Mekong
DÉLSZLÁV FILM
• Forgács Iván: A prágaiak visszatérnek Belgrádba Délszláv filmek 2000-2012
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Családi szennyes A gyanú árnyékában
• Kovács Gellért: Jönnek a részletekkel Híradósok
KÖNYV
• Gervai András: Ó, testvér, merre visz az utad? Kimberly Potts: George Clooney. Az utolsó filmcsillag
• Gelencsér Gábor: Pénz és politika Hamar Péter: Móricz Zsigmond művei a filmvásznon
KRITIKA
• Ardai Zoltán: Nádas tavon Tüskevár
• Schubert Gusztáv: A remake bosszúja Az emlékmás
MOZI
• Margitházi Beja: Lazhar tanár úr
• Forgács Nóra Kinga: Havanna, szeretlek
• Kolozsi László: Párizs – Manhattan
• Varró Attila: Rómának szeretettel
• Zalán Márk: Titokzatos társulat
• Sepsi László: Babycall
• Roboz Gábor: Míg a világvége el nem választ
• Huber Zoltán: Édesnégyes
• Bayer Antal: Marsupilami nyomában
• Szabó Noémi: Amit még mindig tudni akarsz a szexről
• Horváth Eszter: Valaki más élete
• Baski Sándor: A Bourne-hagyaték
DVD
• Pápai Zsolt: A Pál utcai fiúk
• Tosoki Gyula: Tökéletlenek
• Sepsi László: Hírnök
• Géczi Zoltán: Pszichoszingli

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Megy a gőzős

Csak oda

Kolozsi László

Különvonat hordozza körbe a szent nemzeti ereklyét, míg el nem akad a mélymagyar futóhomokban. Koltai örökmeséje.

 

A magyar mozi mitológiájának fontos eleme a vasút, a vonat, a 424-es csattogása. A meseautók mellett a vonatok is ott robognak a Horthy-korszak mozgóképes univerzumában; aztán évekig hegyek-völgyek között zakatolt a vonat, arról képzelődtünk, hogy a vas és acél, a robusztus lokomotívok országa lehetünk. A magyar filmnek a vonat olykor csak fontos epizodistája (a Szerelmesfilmben, vagy a Szerencsés Dánielben), de megesik, hogy a középpontba kerül, hogy a vonat viszi a prímet; de legalább egy kiszuperált szerelvény vagy egy fővonalról leszakadt állomás. Főszerepet osztott rá Zsombolyai János (Kihajolni veszélyes), Simó Sándor a Viaduktban, Palásthy György a Retúrban, és nem egyszer Szőke András is, ami – valószínűleg – annak köszönhető, hogy numero kettes főhőse, vagyis Badár Sándor, a régi, tolatásokkal zsúfolt időben, a szentesi vasútállomáson emelgette a tárcsát.

Sejteni lehetett, hogy előbb-utóbb Koltai Róbertnek is a vasút felé visz az útja, hogy rátalál a saját vágányára, hiszen ő volt az egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb magyar vasutasfilmben – az Indul a bakterházban – az állomásfőnök, és az az örökre nyomot hagyó alakítás kiköveteli a folytatást.

A Megy a gőzös nem Mihályfy Sándor filmjének egyenes ági leszármazottja, de kétségtelenül rokon: több és kevesebb is annál. Több, mert Mihályfy tévéjátékot készített. Nem nagy műgonddal, nem ügyelve a részletekre (ugyanakkor éppen ez a sutaság volt a mű egyik erénye); Koltai operatőre, Gulyás Buda gondosabb, a jelenetek ügyesebben megkomponáltak. Koltai Róbert filmje színes, szélesvásznú: a falu, ahol forgatták, nem a kultikus mű lepukkant, elfeledett települését idézi, nem az André Kertész-képeken megörökített valódi, hanem a harmincas évek propagandafilmjein látható falvakat. A szöveg, a Megy a gőzös forgatókönyve is jóval stilizáltabb, mint az Indul a bakterházé; rafináltabb. Nincs egy teremtett lélek sem a műben, aki úgy beszélne, ahogy körülbelül egy évszázada egy falusi, vidéki ember beszélhetett, mindenki Grecsó Krisztián nyelvén szólal meg.

Végre, gondoltam, végre valaki nem csak toldoztatja, foltoztatja filmjét egy vérbeli íróval, hanem rá is bízza a mű-egészt, mert ilyen, a Presszó, vagyis Németh Gábor óta nem történt. (Bár a Presszót is éppen azért bírálták, akik bírálták, mert minden főhőse az író stílusában nyilatkozott). Grecsó – harmadik regénye jelent meg a közelmúltban – bátran kijelenthető: az egyik legjobb tollú fiatal szerző; ismeri a kisvárosi miliőt, le tudja festeni jellegzetes alakjait, a kocsmák és a fészerek, a pitvarok, a tornácos házak, és az úrikaszinók világát egyaránt, de nem olyan nyers, nem olyan vad és elementáris erejű, mint Rideg Sándor. Ahogy a ma élő legnagyobb parasztíró, Oravecz Imre figyelmeztet rá – az Ondrok gödrében – parasztnak születni kell. Grecsó finomabban ír, mint Rideg, megfontoltabban, szövege azért (csak azért) nem modoros, mert következetesen tudja ezt a kitalált beszédmodort a film utolsó – nem titok: boldog – pillanatáig fenntartani.

A Megy a gőzös: mese. Mese a legkisebb béresfiúról, akinek helyén van az esze, aki lóvá tudja tenni a pöffeszkedő, sorsukat megérdemlő helyi potentátokat. A film a legismertebb mese-struktúrára lett felhúzva. És azt az igen helyes gondolatot hivatott közvetíteni, hogy a jó elnyeri jutalmát: a talpraesett, jószívű legény túljár a kapzsik, a jellemtelenek eszén. Tulajdonképpen az Indul a bakterház is erre a kaptafára készült, de a különbség mégis majdnem akkora, mint amekkora különbség van a két színész, Olvasztó Imre és Szabó Tamás között. Nem Olvasztó Imre a jobb színész. Ő ezzel a körmönfont szöveggel nem birkózott volna meg – mégis, az ő alakítása a maradandóbb, az ő kelekótyasága és fineszessége a hitelesebb; a jelenléte frenetikus. A poénjai ülnek. Olvasztó Imre ugyanis parasztfiú. Nyegle, vad parasztfiú. Szabó Tamás pedig csak eljátssza, hogy az.

A Megy a gőzösben a rossz elnyeri méltó büntetését (Döbrögit kikacagják és elűzik) – az Indul a bakterházban a rosszak, a hazug és csaló brigantik világa (az állomás) össze is dől. És a győztes, a legkisebb béresfiú kacag a romok felett.

Koltai Róbert ismét a régi nagy szórakoztató filmekhez hasonló művet alkotott; szórakoztató (de helyenként megbotló) epizódokkal. Olyan filmet, ami a Horthy-korszak nagy rendezőinek sípjelére indult, hogy a régi, már kicsit rozzant vágányokon haladva elérjen a nézők szívéig.

Mind Grecsó Krisztián, mind Koltai, mind a szereplők – kiváltképp a mellékszerepben ismét remek Lázár Kati, Csuja Imre és Gesztesi Károly – megérdemelné, hogy minél többen váltsanak jegyet rá. Csak oda. Remélve, hogy – a szívmelengető – mesék boldogságából nincs visszaút.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/11 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9174