KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/október
HATÁRSÁV
• Baski Sándor: „Hamarosan a könyvesboltokban” Irodalmi trailerek
FILMKÁNON
• Varga Balázs: Csak egy lista A 10 legjobb film
• Schubert Gusztáv: Mozimatek Mire jó a filmlista?
ANTONIONI
• Báron György: Michelangelo tekintete Antonioni töredékek
• Kelecsényi László: Magyar kapcsolat [JANUÁRTÓL] Antonioni Pesten
GENGSZTER-KÓD
• Pápai Zsolt: Törpe cézárok Elfeledett klasszikus gengszterfilmek
• Varró Attila: Vad bandák [JANUÁRTÓL] Retró-gengszterfilmek
MARILYN
• Ádám Péter: A védtelenség diszkrét bája Marilyn Monroe – 1. rész
NABOKOV
• Kulcsár Géza: A Nabokov-négyszög H. és H. – bűn és kétségbeesés
• Ardai Zoltán: Utazás a nimfával Lolita-adaptációk
MAGYAR MŰHELY
• Gelencsér Gábor: 738 perc Déry Tibor életéből Egy film-nagyregény lapjai
• Bán Zsófia: A jó banalitása Amerikai monográfia Forgács Péterről
MOZIPEST
• Sipos Júlia: Pest nagytotálban Beszélgetés Nagy Bálinttal
TELEVÍZÓ
• Pintér Judit Nóra: Forró szék Enyedi Ildikó – Gigor Attila: Terápia-sorozat
• Kovács Kata: Lelki Columbo Beszélgetés Gigor Attilával
FILM / REGÉNY
• Vajda Judit: Betyár, becsület Don Winslow: Barbár állatok
• Sepsi László: Zöld MacGuffin Oliver Stone: Vadállatok
KRITIKA
• Kovács Kata: Sosem fogok a hajamon lógni Deák Krisztina: Aglaja
• Kovács Marcell: Szemtanú nélkül Peter Strickland: Berberian Sound Studio
MOZI
• Pápai Zsolt: Temetésem szervezem
• Baski Sándor: Szesztolvajok
• Roboz Gábor: Pardon
• Forgács Nóra Kinga: Toszkán szépség
• Kovács Kata: Hétszer lenn, nyolcszor fenn
• Csiger Ádám: Gázos
• Huber Zoltán: Kertvárosi kommandó
• Varga Zoltán: Lorax
• Barkóczi Janka: A második feleség
• Sepsi László: Démoni doboz
• Varró Attila: Üss vagy fuss
DVD
• Pápai Zsolt: Barátom, Harvey
• Sepsi László: Ház az erdő mélyén
• Varga Zoltán: Top Secret!
• Tosoki Gyula: Vad évad
• Géczi Zoltán: Lockout – A titok nyitja
• Bata Norbert: Maraton életre-halálra
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Alejandro Amenábar: Más világ

Képmás-világ

Varró Attila

Amenábarban a kísértethorror megtalálta a maga Bressonját.

 

Amikor a kilencvenes évek bősz reciklizáló lázában a tömegfilm rég elfeledett, piacképtelennek ítélt zsánerei is előkerültek a lomtárak mélyéről, számos lelkes kommersz-rendező próbált szerencsét, hogy egy-egy poros kedvencét az új idők új igényeihez szabja. Stratégiájuk két kulcsszóban összefoglalható: önreflexió (nehogy valaki azt higgye, komolyan is gondolják) és látványbőség (hogy azért senki ne érezze filmjüket kitolásnak). Az ezredvégre azonban felbukkant néhány filmes az álomgyár tájékán, akik szerint a megkopott műfajok önmagukban is elég izgalmat, vonzerőt kínálnak a mai közönségnek – csak némi szakértelem és képzelőerő kell hozzájuk. Különösen ráfért ez a purista szemléletmód a klasszikus horrorra, amely a Sikolyt követő tinidivat-hullám, plusz a Múmia digitálőrülete folytán talán a legtöbbet szenvedett műfaja lett a posztmodern Hollywoodnak. Míg egyes alműfajai (vámpírfilm, slasher) könnyen illeszthetőek a millennium pörgős-zajos korfílingjéhez, a gótikus hagyományokat leginkább őrző kísértetfilm leporolása kőkemény kihívást jelent a merész vállalkozók számára – ezidáig nem is járt sikerrel. Bármilyen egyértelmű a színvonal-különbség a digitális trükkökkel zsúfolt Átok és az erőteljes Hammer-, Corman- és Bava-víziókkal ékesített Álmosvölgy között, mindkét film egyformán kevéssé bízik zsáner-nyersanyaga primér bájában.

A chilei származású spanyol filmes, Alejandro Amenábar a Halálos tézis és a frissen amerikanizált Nyisd ki a szemed után látszólag meglepő elhatározással döntött a gótikus hagyományokat felelevenítő Másvilág megvalósítása mellett: a snuff-filmek és a virtuális realitás ezredvégi témai után egy második világháború végén játszódó, viktoriánus hangulatú kísértetház-opus eddig nem tapasztalt erényeket kívánt a fiatal filmestől. Ám a történet csak első pillantásra tűnik rendező-idegennek. A ködborította udvarházban élő fiatalasszony éppúgy valóság és fikció homályzónájában bolyong, mint a Tézis szadista pornófilmjét kutató diáklány vagy a mélyhűtött álomvilágból szabadulni próbáló madridi playboy: az elsötétített otthonban felbukkanó rejtélyes szellemek képében egy másik világ létezésével kell szembenéznie, amelyet korábban gyermekmesének vélt. Az igazi váltás inkább az elbeszélés módjában érhető tetten: az előző sikerpáros puzzle-szerű szerkezetét Amenábar ezúttal ódivatú linearitásra cseréli – apránként fokozódó feszültségének köszönhetően a Másvilág mégis az utolsó képkockákig fogva tartja a figyelmet.

Miként ez a Hatodik érzékből és a Temetetlen múltból kiderült, Hollywood újra fogékony a Val Lewton-típusú lélektani rémfilmre, az ezredvég csupán megdöbbentő csavart illeszt a lassú sodrású, sokk-effektusaival roppant gazdaságosan élő történetek végére. Amenábar ugyanezt az ösvényt tapossa, filmje mégis több stílgyakorlatnál vagy hommage-nál: valódi királynő a zsáner újarisztokráciájában. Nemcsak hűvös és kimért, de méltóságteli; a gótikus hangulatot, díszletvilágot nemes öntudattal ülteti modern környezetbe, egyaránt elkerülve a modoros artisztikum és a harsány önreflexió csapdáit. A rendező olyan közvetlenséggel dolgozik a tradíciókkal, mintha még gyökereik közt élne: műve éppúgy beillene veretes Henry James-adaptációnak, mint a mexikói la Llorona-filmek melodramatikus rémmeséi sorába (a megnevezés ódon kísértetfilm-típust takar; névadó főhőse a „Síró Nő”, egy gyermekgyilkos anya gyászoló szelleme). A Másvilágban számtalan képsor, szereplő idéz számtalan rangos elődöt, ám távolról sem tolakodóan, inkább kreatív természetességgel: Kidman neurotikus anyafigurája az 1961-es Ártatlanok nevelőnőjétől kölcsönözött apró allűrjeivel, valamint a Ragyogás és az Interjú a vámpírral gyermekhőseit idéző fényérzékeny testvérpár magától értetődő módon áll össze új családdá. A film elsőszámú sztárja mégis maga a helyszín. A katolikus többségű Jersey szigete Anglia egyetlen pontja, amelynek része volt a náci megszállásban, kollaboránsok és lágerek szellemlelkei lakják 1945 óta: kísértetház-opust helyezni ebbe a miliőbe csupán zseniális ötlet, szerényen elejtett félmondatokba rejteni jelentőségét viszont már ízlésre, sőt jellemre vall. Amenábarban a kísértethorror megtalálta a maga Bressonját: a Másvilág nemcsak lélektanilag hiteles, költői szépségű rémfilm a transzcendensről, de akár letisztult, egyenesen a szívhez szóló transzcendentális filmnek is tekinthető.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/04 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2525