KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/október
HATÁRSÁV
• Baski Sándor: „Hamarosan a könyvesboltokban” Irodalmi trailerek
FILMKÁNON
• Varga Balázs: Csak egy lista A 10 legjobb film
• Schubert Gusztáv: Mozimatek Mire jó a filmlista?
ANTONIONI
• Báron György: Michelangelo tekintete Antonioni töredékek
• Kelecsényi László: Magyar kapcsolat [JANUÁRTÓL] Antonioni Pesten
GENGSZTER-KÓD
• Pápai Zsolt: Törpe cézárok Elfeledett klasszikus gengszterfilmek
• Varró Attila: Vad bandák [JANUÁRTÓL] Retró-gengszterfilmek
MARILYN
• Ádám Péter: A védtelenség diszkrét bája Marilyn Monroe – 1. rész
NABOKOV
• Kulcsár Géza: A Nabokov-négyszög H. és H. – bűn és kétségbeesés
• Ardai Zoltán: Utazás a nimfával Lolita-adaptációk
MAGYAR MŰHELY
• Gelencsér Gábor: 738 perc Déry Tibor életéből Egy film-nagyregény lapjai
• Bán Zsófia: A jó banalitása Amerikai monográfia Forgács Péterről
MOZIPEST
• Sipos Júlia: Pest nagytotálban Beszélgetés Nagy Bálinttal
TELEVÍZÓ
• Pintér Judit Nóra: Forró szék Enyedi Ildikó – Gigor Attila: Terápia-sorozat
• Kovács Kata: Lelki Columbo Beszélgetés Gigor Attilával
FILM / REGÉNY
• Vajda Judit: Betyár, becsület Don Winslow: Barbár állatok
• Sepsi László: Zöld MacGuffin Oliver Stone: Vadállatok
KRITIKA
• Kovács Kata: Sosem fogok a hajamon lógni Deák Krisztina: Aglaja
• Kovács Marcell: Szemtanú nélkül Peter Strickland: Berberian Sound Studio
MOZI
• Pápai Zsolt: Temetésem szervezem
• Baski Sándor: Szesztolvajok
• Roboz Gábor: Pardon
• Forgács Nóra Kinga: Toszkán szépség
• Kovács Kata: Hétszer lenn, nyolcszor fenn
• Csiger Ádám: Gázos
• Huber Zoltán: Kertvárosi kommandó
• Varga Zoltán: Lorax
• Barkóczi Janka: A második feleség
• Sepsi László: Démoni doboz
• Varró Attila: Üss vagy fuss
DVD
• Pápai Zsolt: Barátom, Harvey
• Sepsi László: Ház az erdő mélyén
• Varga Zoltán: Top Secret!
• Tosoki Gyula: Vad évad
• Géczi Zoltán: Lockout – A titok nyitja
• Bata Norbert: Maraton életre-halálra
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Szerződés

Hegedűs Zoltán

 

A legújabban bemutatott Zanussi-film, a Szerződés – amelyet talán jobb lett volna a tavaly nyáron műsorra tűzött Zanussi-sorozatba „csomagolni”, hiszen a film már 80-ban elkészült – alighanem csalódást okoz majd itthon a neves lengyel rendező híveinek. Annál is inkább, mert ebben a maga kreálta műfajban – ha mondhatjuk így, mert egyébként Zanussi nem kedveli a műfaj megjelölést, még kevésbé a kész, patent műfajokat, akárcsak távoli lelki rokonai, a nouvelle vague egykori nagyjai – erkölcsi felháborodás szülte szatirikus drámában, vagy ahogyan ő nevezi egyik nyilatkozatában: az „úgynevezett negatív filmek” kategóriájában már olyan megdöbbentő, emlékezetes művet alkotott, mint a Védőszínek. Azt gondolná az ember, hogy a Szerződésben nem találta meg a korábbi, 77-ben készített filmjének „tragikus bohóc”-figuráit, s ez részben igaz. De az ember arra is gondolhat – s ezt sugallja a Szerződés cselekményének sok mesterkélt fordulata, a dráma magjának csak halvány külsőségekben összefüggő sok szereplője, a csupán gyönge utalásokban jelzett sorsok –, hogy itt inkább a műfajt és a művet szülő erkölcsi-művészi felháborodás gyöngeségében, nem teljes őszinteségében rejtőzik a fő baj. Az elliptikus sorsok, melyek Zanussi filmjeiben többnyire feszültséget teremtenek, az intellektus izgalmát szolgálják, itt inkább homállyal töltik meg a cselekmény részeit; a korábbi filmjeiben felvillanó, fénylő asszociációk is sorra elmaradnak.

Mindezzel szemben azzal lehet érvelni, hogy a Szerződés nem is kívánt más lenni, mint ami: szatirikus élű karcolat, pillanatkép, csak annyi társadalmi  háttérrel, amennyi egy javakorabeli, sikeres kardiológus főorvos villájában tartott fogadáson spontánul megmutatkozik decens protekcionizmusból, karrierizmusból, dacos nemzedéki szembenállásból, külföldmajmolásból, az alkohol-mámorban mindig újra virágzó nemzeti múlt-nosztalgiából; s mindez a fiatalok, a főorvos fia, Pjotr és Lilka – a társaságban szerényen háttérbe vonuló szakszervezeti funkci gátlásos kislánya – balulsikerült egyházi esküvőjük alkalmából. Kétségtelen, hogy negyedannyi társadalmi „főbűnből” is készültek már mulatságos vígjátékok jó humorérzékű, gégékben nem válogatós rendezők kezében. Zanussi annyival több és különb ezeknél, hogy képtelen ilyen „átlagosan mulatságost” alkotni. Az ő humorérzékének uralkodó vonása a gúny, az irónia az egzisztencializmus értelmezésében, ahol egy tőről fakad az ész megbotránkozásával. S ez nem a „főbűnök mennyiségének” kérdése, mint inkább minőségének; az etikus-filozofikus   ész ügye.

Formálisan, külsőségeiben a Szerződés félreismerhetetlenül Zanussi-film. Nemcsak eleven, dinamikus képi világa, a félközeliek gyakori váltakozása a nyugalmasabb totálfelvételekkel a természet közelségének érzékeltetésére  (Sławomir Idziak operatőri munkája); nemcsak az élethű színészi alakítások, az üres-látványos poének felé soha el nem csúszó szerepjátszás, szerepfelfogás rokonítják a korábbi Zanussi-filmekkel, de a jelenetek minden túlrészletezettsége, zsúfoltsága, a témához képest szerep-túladagoltsága ellenére – elbeszélő stílusának könynyedsége is. Még akkor is, ha eközben folytonosan megmarad hiányérzetünk a film mondandójának élesebb meghatározását, megfontolt információ-szegényességét illetően. Mindez sajnos a filmre sújt vissza.

S minél több családtagot, rokont, sodródó barátot hív meg (s azok mind eljönnek könyörtelenül), e deresedő, világfias szívspecialista főorvos, aki tapintatosan számontartja régi és új betegeinek nem csekély háláját, annál valószínűbb, hogy az a dráma, amit a fiú és az apa konfliktusa rejt, észrevétlenül elmerül a rock, az alkohol, s az alagsorba épített svéd szauna vidám gőzében. S vele a kiváltó ok: „a leföldelt cselekvés”, amiről egy nemrégen megjelent interjúban Zanussi így beszélt: „Mintha az ember lemondott volna a nagyság utáni vágyról... az önmegvalósításról, kiteljesedésről. S ez szörnyen veszélyes. Ez a... visszafogott, [leföldelt] cselekvésben rejlő reakciósság veleje...” De a filmben, mielőtt e gondolat nyilvánvalóvá lenne, mielőtt az apa szembekerülne vele, a mellékágakon bujkáló cselekmény végkifejlethez érkezik: a fiú részeg dühében felgyújtotta e modern külsejű családi fészket. A szívspecialista apára már csak az a feladat hárul, hogy átmeneti depresszióvá degradálja a fiú konfliktusát, s szanatóriumba vitesse a szolgálatkész mentőkkel.

A film végén egy dámszarvas csodásan szép feje, csodálkozó-szomorú szeme jelenik meg közeli képben. Talán a Társadalmi Szerződés naiv írójának szimbólumaként.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/09 50-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6331