KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/november
A 007-ES MODELL
• Huber Zoltán: A kém, akit szeretünk Bond-imázs
KRITIKA
• Alföldi Nóra: Nápoly felett az ég [FEBRUÁRTÓL] Matteo Garrone: Reality
MAGYAR MŰHELY
• Kovács Bálint: Megtalálni a kulcsot [FEBRUÁRTÓL] Beszélgetés Ujj Mészáros Károllyal
KRITIKA
• Pintér Judit Nóra: Haneke poklai Michael Haneke: Szerelem
GENGSZTER-KÓD
• Varró Attila: Vad bandák [FEBRUÁRTÓL] Retró-gengszterfilmek
• Pápai Zsolt: Törpe cézárok [FEBRUÁRTÓL] Elfeledett klasszikus gengszterfilmek
TONY SCOTT
• Varró Attila: Robotpilóták [FEBRUÁRTÓL] Kultuszmozi: Top Gun
KRITIKA
• Vincze Teréz: Vicces, de nem nevetünk [FEBRUÁRTÓL] Ulrich Seidl: Paradicsom: Szeretet
A 007-ES MODELL
• Szabó Ádám: Otthagyni a Nőt [FEBRUÁRTÓL] James Bond és a Kényelemhányados
CHRIS MARKER
• Bikácsy Gergely: Utópia-macskák [RÉSZLET] Chris Marker (1921-2012)
KRITIKA
• Margitházi Beja: Lombtalan álmok [FEBRUÁRTÓL] Vancsó Zoltán: Álomvölgy
PSZICHOTHRILLER
• Varga Zoltán: Lélekmélyi alvilág [RÉSZLET] A pszichothriller
TELEVÍZÓ
• Kovács Gellért: Motorizált gengszterék [FEBRUÁRTÓL] urt Sutter: Kemény motorosok
A 007-ES MODELL
• Hirsch Tibor: Bond színeváltozásai A 007-es szabvány
• Hubai Gergely: Dum-di-di-dum-dum [FEBRUÁRTÓL] Bond-zenék
TONY SCOTT
• Sepsi László: Ellenőrzött vonatok Tony Scott (1944-2012)
CHRIS MARKER
• Bíró Yvette: Az idő spiráljában Chris Marker: Nap nélkül
MAGYAR MŰHELY
• Kelecsényi László: A többi néma csend? Krúdy Gyula mozijában
PSZICHOTHRILLER
• Varró Attila: Kettős hatás Amíg alszol
• Csiger Ádám: A könyörtelen színház Az art-giallo
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: A dózse rinocérosza Velence
MARILYN
• Ádám Péter: A védtelenség diszkrét bája Marilyn Monroe 2. rész
TELEVÍZÓ
• Kovács Gellért: Motorizált gengszterék Kemény motorosok
KRITIKA
• Margitházi Beja: Lombtalan álmok Álomvölgy

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A falu

Köves Gábor

 

M. Nigh Shyamalan olyan zavarba ejtő magabiztossággal tálalja fel a semmit, hogy utólag komoly kételyeink támadnak: talán éppen akkor néztünk volna félre, amikor a nagybetűs lényeg átsuhant a vászon fehérjén, s lehetséges, hogy mégsem ok nélkül lépked fel hősünk a dobogó legmagasabb fokára és veszi át saját magától az aranyat?! Shyamalan-ra ráaggatták már az összes kötelező jelzőt, feszültség-teremtő képességét Hitchcockéhoz, fantáziáját, mítoszteremtő erejét Spielbergéhez hasonlították, s miközben ezek valóban létező erényei a rendezőnek és A faluban is tetten érhetők, a varázscilinderből ezúttal csak egy igen csenevész nyulat sikerült előhúzni. Mivel hozzászoktunk, hogy Shyamalan a végjátékban veti be az egész addigi történetét más megvilágításba helyező csattanót, akarva-akaratlanul is kombinálni kezdünk, mintha nem is egy fantasztikus mesével, hanem valamiféle furmányos feladvánnyal lenne dolgunk. Egy külvilágtól elzárt falusi közösségben járunk valamikor az 1800-as évek vége felé, melynek határain túl félelmetes lények laknak, akikkel a falu elöljárói szövetséget kötöttek, amely előírja, hogy a lakók háborítatlanságukért cserébe sosem merészkedhetnek a falut körülvevő, szörnyek lakta erdőbe. Mint minden Shyamalan-filmben, a helyszín most is külön életet él, mint ahogy a láthatatlan külső erők egyre fenyegetőbb jelenléte is a rendező védjegyének számít. A régi patronok nagyjából a film feléig tartanak ki, mikor is vészesen sokasodni kezdenek az öncélúan lassú, sejtelmesnek szánt kameramozgások, s megindul a nagy elterelő hadművelet, amely az amúgy már régóta sejthető slusszpoén elodázását szolgálja. Úgy tűnik, Shyamalan a rossz irányból, a külsőségek felől közelít a fentebb említett rendező-ikonok által elért babérok felé: odáig megy, hogy Hitchcockhoz hasonlóan ő is ajándékoz magának egy apró jelenést a saját filmjében, ezzel azonban csak azt a régi gyanúnkat erősíti, hogy ez a király bizony meztelen.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/10 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1611