KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/november
A 007-ES MODELL
• Huber Zoltán: A kém, akit szeretünk Bond-imázs
KRITIKA
• Alföldi Nóra: Nápoly felett az ég [FEBRUÁRTÓL] Matteo Garrone: Reality
MAGYAR MŰHELY
• Kovács Bálint: Megtalálni a kulcsot [FEBRUÁRTÓL] Beszélgetés Ujj Mészáros Károllyal
KRITIKA
• Pintér Judit Nóra: Haneke poklai Michael Haneke: Szerelem
GENGSZTER-KÓD
• Varró Attila: Vad bandák [FEBRUÁRTÓL] Retró-gengszterfilmek
• Pápai Zsolt: Törpe cézárok [FEBRUÁRTÓL] Elfeledett klasszikus gengszterfilmek
TONY SCOTT
• Varró Attila: Robotpilóták [FEBRUÁRTÓL] Kultuszmozi: Top Gun
KRITIKA
• Vincze Teréz: Vicces, de nem nevetünk [FEBRUÁRTÓL] Ulrich Seidl: Paradicsom: Szeretet
A 007-ES MODELL
• Szabó Ádám: Otthagyni a Nőt [FEBRUÁRTÓL] James Bond és a Kényelemhányados
CHRIS MARKER
• Bikácsy Gergely: Utópia-macskák [RÉSZLET] Chris Marker (1921-2012)
KRITIKA
• Margitházi Beja: Lombtalan álmok [FEBRUÁRTÓL] Vancsó Zoltán: Álomvölgy
PSZICHOTHRILLER
• Varga Zoltán: Lélekmélyi alvilág [RÉSZLET] A pszichothriller
TELEVÍZÓ
• Kovács Gellért: Motorizált gengszterék [FEBRUÁRTÓL] urt Sutter: Kemény motorosok
A 007-ES MODELL
• Hirsch Tibor: Bond színeváltozásai A 007-es szabvány
• Hubai Gergely: Dum-di-di-dum-dum [FEBRUÁRTÓL] Bond-zenék
TONY SCOTT
• Sepsi László: Ellenőrzött vonatok Tony Scott (1944-2012)
CHRIS MARKER
• Bíró Yvette: Az idő spiráljában Chris Marker: Nap nélkül
MAGYAR MŰHELY
• Kelecsényi László: A többi néma csend? Krúdy Gyula mozijában
PSZICHOTHRILLER
• Varró Attila: Kettős hatás Amíg alszol
• Csiger Ádám: A könyörtelen színház Az art-giallo
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: A dózse rinocérosza Velence
MARILYN
• Ádám Péter: A védtelenség diszkrét bája Marilyn Monroe 2. rész
TELEVÍZÓ
• Kovács Gellért: Motorizált gengszterék Kemény motorosok
KRITIKA
• Margitházi Beja: Lombtalan álmok Álomvölgy

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A királyi biztos szeretője

Rózsa Zoltán

 

Carlos Diegues Glauber Rochával együtt egyike a legeredetibb brazil filmrendezőknek. Mindketten a cinema nôvo életerős és a modern brazil filmgyártás és filmművészet történetében kitörölhetetlen nyomokat hagyó irányzatának tagjaiként váltak ismertté és híressé. Ez a hatvanas években kibontakozó irányzat a hetvenes évek végére lényegében már megszűnt, és az egyéni utak sokaságába, változatosságába torkollott. Ám ami megmaradt belőle, az a legfrissebb brazil filmművészet egyik erőssége: a brazil valóság feltárása és a nemzeti filmgyártás erősítése. A brazil rendezők fokozott érdeklődéssel fordultak a fiatal brazil nép élete, történelme, folklórja és legendái felé.

Carlos Diegues 1976-ban forgatott műve, A királyi biztos szeretője sajátos költői visszatekintés a brazil történelemre és egy legendára: Xica da Silváéra. (A film eredeti címe az ő neve.)

A kirobbanó életerőtől és az új brazil filmgyártást annyira jellemző egészséges erotikától duzzadó film tulajdonképpen az önálló, független Brazília megszületése előtti időkről szól. A XVII. század azon évtizedeiről, amikor Minas Gerais és Saõ Paulo államokban az újonnan feltárt arany- és drágakőbányák valóságos „aranylázat” robbantottak ki, és megkezdődött a telepesek áramlása a partvidékről Brazília belső területei felé. De nemcsak a telepeseké. Az afrikai néger – főleg angolai – rabszolgáké is. Az aranyláz éveiben az évi húszezret is elérte az idehurcolt afrikaiak száma.

Az eddig főleg mezőgazdasági termékeket (cukornád, fa) adó gyarmat felértékelődött a portugál korona szemében. A portugál arisztokrácia körében valóságos divattá és nem utolsósorban jól jövedelmező vállalkozássá vált egy-egy brazíliai magas kormányhivatal elnyerése. Az állandó pénzzavarban szenvedő anyaország, e hivatalnokain keresztül, kíméletlenül megadóztatta, a korona javára lefoglalta a jövedelmek jelentős részét. A féktelen kizsákmányolás ellen természetesen számos lázadás (a rabszolgáké) és felkelés (a vállalkozó polgároké és részben a helyi arisztokratáké) zajlott le, amelyek végül is a Portugáliától független Brazil Császárság kikiáltásához (1822. szept. 7.) vezettek.

Diegues filmje ennek a függetlenedési folyamatnak a sokfajú brazil nép és nemzeti öntudat kialakulásának története. Pontosabban: artisztikus, kissé anarchikus és szubjektív költői látomás a nemzetté válás egy-egy aspektusáról. Nevezetesen a gazdasági kizsákmányolás elleni tiltakozásokról és a mai Brazíliát alkotó fekete rabszolgák és fehér telepesek bizonyos „érdekazonosságáról” és ennek következtében felszabadításuk egyik sajátos „latin” okáról; a fajok keveredéséről.

A film története ezt a két témát járja körül. A helyi kormányzat felülvizsgálatára (mivel egyre kevesebb aranyat és gyémántot küld Portugáliába) új királyi biztos érkezik. Ezt az erőteljes, jóképű fiatalembert elbűvöli a brazíliai tropikus világ a maga színeivel, virágaival, végtelen szép-vad tájaival és nem utolsósorban ellenállhatatlan temperamentumú fekete rabszolganőivel.

Az új királyi biztosnak megtetszik az öreg helyi parancsnok kihívó szépségű fiatal rabszolganője, Xica da Silva, és egyszerűen elveszi tőle. A varázslatos erotikájú lány azután szinte megbabonázza és zabolátlan érzéki vágyainak, akaratának és gátlástalan nagyravágyásának kiszolgálójává teszi a fiatal királyi biztost, aki aztán felszabadítja a lányt.

Xica da Silva a csúcsról, ahová mind a helyi portugálok, mind a nála szerencsétlenebb egykori rabszolgatársai gyűlöletétől, irigységétől övezve feljutott, a mélybe zuhan, s egy (a még korlátlan hatalma és gazdagsága idején általa néger papok számára alapított) kolostorba menekül.

Az élet, a szerelem, a fajok keveredése, az „öreg” Portugália elleni „fiatal” brazil lázadás folytatódik... A szabad új-világ, Brazília születőben van.

Lehet, hogy történelmileg ez a kép nem mindenben felel meg a tényeknek, de Carlos Diegues költői látomása – mert ő így látja és így akarja láttatni e folyamatot – mégis szuverén érvényű! És ilyennek érezhette Brazília sokfajú lakossága is, ahol a film – mint egy nemzeti filmeposz – óriási sikert aratott.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/06 44-45. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7429