KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/november
A 007-ES MODELL
• Huber Zoltán: A kém, akit szeretünk Bond-imázs
KRITIKA
• Alföldi Nóra: Nápoly felett az ég [FEBRUÁRTÓL] Matteo Garrone: Reality
MAGYAR MŰHELY
• Kovács Bálint: Megtalálni a kulcsot [FEBRUÁRTÓL] Beszélgetés Ujj Mészáros Károllyal
KRITIKA
• Pintér Judit Nóra: Haneke poklai Michael Haneke: Szerelem
GENGSZTER-KÓD
• Varró Attila: Vad bandák [FEBRUÁRTÓL] Retró-gengszterfilmek
• Pápai Zsolt: Törpe cézárok [FEBRUÁRTÓL] Elfeledett klasszikus gengszterfilmek
TONY SCOTT
• Varró Attila: Robotpilóták [FEBRUÁRTÓL] Kultuszmozi: Top Gun
KRITIKA
• Vincze Teréz: Vicces, de nem nevetünk [FEBRUÁRTÓL] Ulrich Seidl: Paradicsom: Szeretet
A 007-ES MODELL
• Szabó Ádám: Otthagyni a Nőt [FEBRUÁRTÓL] James Bond és a Kényelemhányados
CHRIS MARKER
• Bikácsy Gergely: Utópia-macskák [RÉSZLET] Chris Marker (1921-2012)
KRITIKA
• Margitházi Beja: Lombtalan álmok [FEBRUÁRTÓL] Vancsó Zoltán: Álomvölgy
PSZICHOTHRILLER
• Varga Zoltán: Lélekmélyi alvilág [RÉSZLET] A pszichothriller
TELEVÍZÓ
• Kovács Gellért: Motorizált gengszterék [FEBRUÁRTÓL] urt Sutter: Kemény motorosok
A 007-ES MODELL
• Hirsch Tibor: Bond színeváltozásai A 007-es szabvány
• Hubai Gergely: Dum-di-di-dum-dum [FEBRUÁRTÓL] Bond-zenék
TONY SCOTT
• Sepsi László: Ellenőrzött vonatok Tony Scott (1944-2012)
CHRIS MARKER
• Bíró Yvette: Az idő spiráljában Chris Marker: Nap nélkül
MAGYAR MŰHELY
• Kelecsényi László: A többi néma csend? Krúdy Gyula mozijában
PSZICHOTHRILLER
• Varró Attila: Kettős hatás Amíg alszol
• Csiger Ádám: A könyörtelen színház Az art-giallo
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: A dózse rinocérosza Velence
MARILYN
• Ádám Péter: A védtelenség diszkrét bája Marilyn Monroe 2. rész
TELEVÍZÓ
• Kovács Gellért: Motorizált gengszterék Kemény motorosok
KRITIKA
• Margitházi Beja: Lombtalan álmok Álomvölgy

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Renaissance

Birkás Péter

Renaissance – francia–angol–luxemburgi, 2006. Rendezte: Christian Volckman. Írta: Mathieu Delaporte, Alexandre de La Patellière. Fényképezte: Pascal Tosi. Zene: Nicholas Dodd. Szereplők: Daniel Craig (Karas), Catherine McCormack (Bislane), Romola Garai (Ilona), Jonathan Pryce (Dellenbach), Ian Holm (Dr. Muller). Gyártó: Onyx Films. Forgalmazó: Forum Hungary. Fekete-fehér. Feliratos. 105 perc.

 

Christian Volckman első nagyjátékfilmje könnyedén vonza a figyelmet, hiszen főbb összetevőivel sajátos moziélményt ígér. Egy, a jövő Párizsába helyezett, karaktereit tekintve a film noir-ból építkező, ám a képregényeket idéző formavilággal (a la Sin City) dolgozó alkotás. A néző az ilyen receptre felkapja a fejét, és ha nem is rohan azonnal a filmszínházba, elraktározza az információt, hogy adott pillanatban mint nagyszerű ötletet villantsa egy filmre vágyó társaság vagy csupán önmaga előtt. Már a gyöngyvászon előtt ülve, az első percek lepergését követően megnyugodhatunk: ha másért nem, a látványért megérte jegyet váltani, hiszen a Renaissance kétpólusú képei s az általuk életre keltett világ rendületlenül mozgásban tartják a szemeket. Ám éppen ezek a fekete-fehér elemekből összeálló képkockák fordítják figyelmünket a legalapvetőbb hiba felé: nem a tartalomhoz társul a forma, hanem fordítva. Az emberrablás szálait göngyölítve arra leszünk figyelmesek, hogy az éppen zajló esemény képtelen áttörni a vizualitás rétegén, inkább csak kullog a gyönyörűen megkomponált képek mögött. Hiába passzol(na) a jövő nyomasztó, két színben játszódó Párizsa és a noir szellemében fogant hősök/események láncolata, a kettő nem erősíti egymást, sokkal inkább egy alárendelt viszony bontakozik ki előttünk. A komoly meglepetéseket kerülő cselekményt követve önkéntelenül felmerül, hogy előbb születhetett a forma, s csak hozzá a tartalom. Ha a kettőt egy szinten kezelik vagy eleve felcserélik, valami egészen rendkívüli kerekedik a Renaissance-ból, ám így be kell érnünk egy megjelenésében lenyűgöző, de összességében középszerű alkotással.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/02 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8898