KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/december
AMERIKAI ELNÖKFILMEK
• Baski Sándor: Hollywood választ Az Obama-ciklus filmjei
MAGYAR MŰHELY
• Varga Zoltán: Bábok és babok Foky Ottó (1927-2012)
FILM / ZENE
• Huber Zoltán: „Ahol a vadrózsa nő” Nick Cave a filmvásznon
MARILYN
• Ádám Péter: A védtelenség diszkrét bája Marilyn Monroe – 3. rész
ROMÁN ÚJ HULLÁM
• Margitházi Beja: Fogaskerekek Crulic – A túlvilágra vezető út
TELEVÍZÓ
• Kovács Gellért: Lucifer bérgyilkosa Boss
FILM / REGÉNY
• Roboz Gábor: Szövegszextett David Mitchell: Felhőatlasz

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Luigi Zampa

Kommersz neorealizmus?

N. N.

 

Az olasz neorealizmus nagy rendezőegyéniségeire – Rossellinire, Viscontira, De Sicára – ma is emlékszik a magyar moziközönség. Luigi Zampara talán csak a filmrajongók. Pedig ő is tagja volt annak a nagy csapatnak, amely megteremtette a XX. század közepének legjelentősebb filmművészeti irányzatát. Igaz, inkább a „másodvonalhoz” tartozott, Luciano Emmer, Renato Castellani, Alberto Lattuada társaságába.

Zampa a filmfőiskola elvégzése után forgatókönyveket ír, 1941-től rendez önállóan, első jelentős filmje a Békében élni (1946). Későbbi alkotásai arról tanúskodnak, hogy kedveli a humort, a szatirikus látásmód áll közel hozzá –, akkor is, ha úgynevezett komoly témát választ filmjének tárgyául. Ismertebb művei – Tiszteletreméltó Angelika (1947), Nehéz évek (1948), A római lány (Moravia regénye nyomán, 1954) – valójában a neorealizmus alapmotívumait népszerűsítik, s ezzel fontos funkciót töltenek be az olasz filmművészetben: kapcsolatot teremtenek az élcsapat filmjei és a nagyközönség között.

Sokan a Per a város ellen (1952) című alkotását tartják a legjobbnak. „A drámaian tömör cselekmény fókuszába helyezte a »tisztességes« emberek fegyvertelen emberek elleni bűnös fondorlatait” – írja egyik méltató]a –, „s tette ezt oly sikeresen, hogy nemcsak ügyességét bizonyította be, hanem azt is, hogy olyan rendező, aki éppenséggel nincs híján találékonyságnak és ízlésnek.” Ez a film, amely az igazságszolgáltatás visszásságaira vet fényt, talán az előképe ama később elhíresült olasz filmtípus filmjeinek, melyek címében majdmindig felfedezhetjük a „vizsgálat” szót; a népszerűsítés feladatát más rendezők vették át a nemrég elhunyt Zampától.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/12 02. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4249