KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2013/február
FEKETE AMERIKA
• Varga Dénes: Keménykalap és körszakáll Lincoln a moziban
• Sepsi László: Szoboravatás Steven Spielberg: Lincoln
• Csiger Ádám: Véres gyökerek A rabszolga-exploitation
• Nevelős Zoltán: Fekete dinamit Quentin Tarantino: Django elszabadul
KEROUAC
• Varró Attila: Az eltűnt idők nyomában Film/Regény: Úton
FILM / REGÉNY
• Gelencsér Gábor: Ugyanaz hátulról Klasszikusok filmritmusban
• Hubai Gergely: Barikádok dala A nyomorultak-musical
VINTERBERG
• Roboz Gábor: A kaméleon tragédiája Thomas Vinterberg
• Baski Sándor: Csak jót akarnak Thomas Vinterberg: Vadászat
WAKAMATSU
• Vágvölgyi B. András: A törvényen kívüli Koji Wakamatsu 1936-2012
CHYTILOVÁ
• Zalán Vince: A harmadik jelentés Chytilová „százszorszép” filmjei – 1. rész
MAGYAR MŰHELY
• Zalán Vince: Éleslátó igazmondás A magyar dokumentumfilm-kánon
• Kelecsényi László: Éleslátó igazmondás A magyar dokumentumfilm-kánon
TELEVÍZÓ
• Huber Zoltán: Önismereti tréningek Tévéhősök identitásválságban – 1. rész
LATIN-AMERIKA
• Baski Sándor: Melankolikus szólamok Latin-amerikai Filmfesztivál
• Margitházi Beja: A krokodil szelleme Miguel Gomes: Tabu
KRITIKA
• Varga Zoltán: Minden sikeres férfi mögött… Sacha Gervasi: Hitchcock
MOZI
• Varró Attila: Zero Dark Thirty
• Huber Zoltán: A király látogatása
• Forgács Nóra Kinga: A lehetetlen
• Lovas Anna: Bérelj cicát!
• Roboz Gábor: Gyilkos Joe
• Sepsi László: Jack Reacher
• Alföldi Nóra: 40 és annyi
• Zalán Márk: Pasiból lett férfi
• Szabó Noémi: Violeta: köszönet az életnek
• Baski Sándor: 360
• Kovács Kata: Most jó
• Tüske Zsuzsanna: Napos oldal
DVD
• Varga Zoltán: Macskássy Gyula animációi
• Pápai Zsolt: Trükkös halál
• Sepsi László: A vizsga
• Pápai Zsolt: Szökevényvonat
• Vincze Árpád: Pixar rövidfilmek 2.
• Géczi Zoltán: Átjáró
MAGYAR MŰHELY
• Pápai Zsolt: A király koronája Király Jenő: A film szimbolikája I-IV.
• Varga Zoltán: A király koronája Király Jenő: A film szimbolikája I-IV.

             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Pierre Morel: Gunman

Visszafogott vezeklés

Sepsi László

Az új Gunman nem hozza vissza az eredeti bérgyilkos-sztori tragikumát.

 

Ahogy A Keresztapa után a tömegfilm karriergengsztereinek túlélési esélyei is jelentősen javultak, és ma már egyáltalán nem szükségszerű (de még mindig nagyon valószínű), hogy a kis cézárok villamosszékben vagy golyóktól szaggatva végezzék birodalmuk romjain, úgy a bűnöző-hierachia sötét lovának számító bérgyilkosokat is utolérte a feloldozás. A film noir panteonjából kinőtt figura számára a klasszikus és modern érában, bűnbánással vagy anélkül, de csak a halál szolgálhatott méltó jussául, a mindenkori „utolsó megbízások” elfogadása és önfeláldozó végrehajtása a This Gun for Hire-től A szamurájig egyszerre kilépés az erőszak ördögi köréből és a szakmával együtt járó kötelességetika lírai beteljesedése. A posztmodern filmből ugyan nem tűnt el teljesen az elidegenedett, steril emberi kapcsolatok és robotikusan végrehajtott megbízások koordinátarendszerében létező bérgyilkos hagyománya (lásd például Michael Mann Collateralját), de felsorakoztak mellé az egzisztencialista ballaszttól megszabadított fiatalabb kollégák, akik számára egy-egy merénylet remek alkalom a játékos vetélkedésre (Füstölgő ászok) és a hajdani bajtársak kiiktatása sem jelent óhatatlanul önfelszámolást (Kill Bill 1-2).

A bérgyilkos-karakter lehetséges pályaíveinek bővítésében kiemelt szerep jutott Jean-Patrick Manchette 1981-es Gunman című regényének és az egy évvel később bemutatott filmverziónak (A sokk). Melville szikár fatalizmusát Manchette-nél savas irónia és perverz erőszak oldja fel, ahol point blank fejlövés gyógyítja a pszichoszomatikus némaságot és a délceg fegyverforgató súlyos potenciaproblémákkal küzd: mindebből az Alain Delon főszereplésével készült filmváltozat viszonylag keveset tartott meg, a groteszk minőséget itt némi állatszimbolika (kígyó, macska, pulykafarm) és egy pisztollyal kivitelezett orális abúzus képviseli, hogy aztán egy bizarr happy end erősítse meg az átmenetet modernista tragédiából posztmodern pastiche-ba.

Pierre Morel idei feldolgozása teljes egészében elhagyja a történet első két variációjának túlhajtott iróniáját, de a klasszikus és modern bérgyilkos-sztorik tragikumát sem hozza vissza: lehetséges harmadik útként a didaktikus tanulságokkal spékelt naiv banalitást választja, amiből még a szörföző Sean Penn látványa sem képes kibillenteni a filmet. Morel kezei közt Terrier alakjából morális skrupulusok nélküli hitman-karikatúra helyett meghasonlott gazdasági bérgyilkos lesz, aki önhibáján kívül szakad el élete szerelmétől nyolc évre (szemben a korábbi változatok előre tervezett évtizednyi hiátusával), és aki Kongóban humanitárius munkával igyekszik ledolgozni az utolsó merénylete által okozott kárt. Terrier vezeklése az új verzióban egyedül korábbi bérgyilkos-tevékenységére vonatkozik, a 2015-ös Gunmanből, előzményeivel szemben teljesen hiányzik a Terrier érzelmi ürességét illusztráló, csak szextárgyként tartott fiatal szerető alakja és a szerelmi háromszög harmadik csúcsát jelentő tutyimutyi férjalak helyére is egy áruló barát került – akinek gyengesége és romlottsága híven ellenpontozza a bérgyilkos egyetlen súlyos hibáját, miszerint rossz szakmát választott. De Terrier kálváriája, hiába az utolsó megbízatás árulkodó elnevezése, a meghasonlást testi-fizikai szinten aláhúzó betegsége (ami a regényben némaság volt), és a zárlat zavaros bikaviadal-hasonlata, mindenekelőtt nem spirituális (mint Melville-nél), hanem politikai jellegű. Vezeklése és szenvedései a fejlődő országokat a segélycsomagok és politikai merényletek párhuzamos exportjával kizsákmányoló Nyugat bűneit volnának hivatottak kiváltani, majd a kísértő múlt és a véreskezű vadkapitalisták felszámolásával a játszmában csak gyalognak számító bérgyilkos is feloldozást nyerhet vétkei alól – megvilágosodás helyett az Interpolnak köszönhetően. A Gunman ugyanazzal a faék egyszerűségű világlátással nyúl témájához, mint tette azt pár évvel ezelőtt a csak címében kiváló Géppisztolyos prédikátor, de az ugyancsak átpolitizált Amerikai mesterlövész duplafenekűsége is hiányzik belőle – Terrier figurája ebben a formájában annyira sem mutat túl önmagán, mint a nemes lelkű, de nem túl agyas texasi srácból lett gyilok-rekorder Eastwoodnál. Akár gesztusértékűnek is tekinthető, hogy a nyugati világ bűneit ostorozó akciófilm alapját egy köztudottan baloldali regényíró műfajparódiája adja, amiről aztán a posztmodern cicomát lehántva a Gunman épp a parodizált formula egy súlytalan variációjához talált vissza. Ami társadalomkritikus üzenetnek és drámai akcióthrillernek egyaránt kevés.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/05 51-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12218