KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2013/március
TERRORMOZI
• Géczi Zoltán: Az amazon háborúi Kathryn Bigelow
• Baski Sándor: Az elnök sorozata Homeland – A belső ellenség
FRIEDKIN
• Csiger Ádám: Portyán Hollywoodban William Friedkin
• Orosdy Dániel: Az elveszett cirkálás Kultmozi: Portyán
GÖRÖG ÚJ HULLÁM
• Pálos Máté: Idomított kutyák A görög újfilm
CHYTILOVÁ
• Zalán Vince: Chytilová „százszorszép” filmjei – 2. rész A harmadik jelentés
G-MAN FILMEK
• Pápai Zsolt: Szolgáló és védő gengszterek Klasszikus G-Man-filmek
• Varró Attila: Kész mozi Paul Lieberman: Gengszterosztag
• Sepsi László: Felnőni a feladathoz Gengszterosztag
TELEVÍZÓ
• Huber Zoltán: Önismereti tréningek Tévéhősök identitásválságban – 2. rész
KÖNYV
• Kelecsényi László: Godard – mindörökké JLG – Jean-Luc Godard dicsérete…
MOZIPEST
• Kolozsi László: Nekünk legyen mondva Nekem Budapest
HATÁRSÁV
• Nagy V. Gergő: Jeremy Deller – Mike Figgis: Az orgreave-i csata Gyógyhatás
KRITIKA
• Margitházi Beja: Az Ördög háta mögött Dombokon túl
• Horváth Eszter: A lét kerekén Horváth Eszter
• Margitházi Beja: Közel, Európában Agnieszka Holland: Olthatatlan; A város alatt
• Varró Attila: De, leányálom Spring Breakers – Csajok szabadon
• Huber Zoltán: Szép remények Tollbamondás
MOZI
• Baski Sándor: Az ígéret földje
• Forgács Nóra Kinga: Megtalált emlékek
• Tüske Zsuzsanna: Megtört város
• Árva Márton: Felhők felett
• Kovács Kata: Lenyűgöző teremtmények
• Huber Zoltán: Boszorkányvadászok
• Csiger Ádám: Erőnek erejével
• Vincze Teréz: A házban
• Roboz Gábor: Parker
• Géczi Zoltán: Született gengszterek
• Sepsi László: Die Hard – Drágább, mint az életed
• Vajda Judit: Személyiségtolvaj
• Varró Attila: Croodék
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI
DVD
• Sepsi László: Batman: A sötét lovag visszatér 1–2.
• Pápai Zsolt: A robot és Frank
• Benke Attila: Hétköznapi emberek
• Géczi Zoltán: Az utolsó csavar
TERRORMOZI
• Barotányi Zoltán: Sötét helyek Amerika háborúban a terror ellen

             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Felsőbb parancs

Menekülő (út)vonalak

Margitházi Beja

Nagy Viktor Oszkár és Petrik András dokufilmje a menekültsorsról.

Ritkán esznek meleget, faágakból és nejlonzsákokból tákolt sátorban alusznak, kézzel mossák és tűz felett szárítgatják ruháikat („Jobb lenne csirkét sütni, és nem pulóvert”), műanyagzacskót húznak a cipőjükre, mikor elindulnak a bokáig érő hóban, és fel vannak készülve arra is, hogy akár többször is nekivágjanak a határnak. Papírok és – a szerb rendőrökkel való találkozás után – általában pénz nélkül. Többen vannak, folyamatosan változó felállásban: közép-ázsiaiak, észak-afrikaiak, háborúk, üldöztetés vagy egyszerűen csak a nincstelenség elől menekülők, fiatal srácok, családapák, meglett férfiak. Ideiglenességük, idegen nyelvük, illegalitásuk, puszta ittlétük megoldhatatlan, áthidalhatatlan probléma, úgy Szabadkán, mint Röszkén. Márpedig visszafelé nem vezet út, de előrefelé sem napsugaras a sétány: a profi hőkamerákkal, hivatásosokkal és önkéntesekkel védett magyar határon átszökni általában nem sikerül elsőre, van, akit már tizedjére toloncolnak vissza.

A jelenségről már 2009 óta hallani, Nagy Viktor Oszkár (Apaföld) és Petrik András operatőr (Balkán bajnok, Intim fejlövés) egy online szerkesztőség videós stábtagjaként kerültek először a déli határvidéki téma közelébe, illetve Nagy már a debreceni menekülttáborról is forgatott rövid életképeket, portrékat, majd az HBO számára készült Két világ köztben (2011) a bicskei tábor négy, különböző nemzetiségű lakójának sorsát hozta testközelbe, a fájdalmas szembesülést a megálmodott jólét és gazdagság helyetti ürességgel és bizonytalansággal. Míg ez utóbbiban a menekült-lét semmittevéssel és várakozással telő, unalomtól és melankóliától terhes állapotára lehetett rálátni, a viszonylagos védettség közepette, a 2012 telén filmezett Felsőbb parancs ennek előszobájába lép vissza, abba a stációba, ahol a túlélés nehezített, a cél viszont kézzelfogható és a várakozás még reményteli.

Van tehát miről beszélni, a téma nincs sem agyontárgyalva, sem megoldva, a Felsőbb parancs mégis némi hiányérzetet hagyhat a nézőjében, talán azért, mert a végig váltogatott három szempont mentén több szereplővel is megismertet ugyan, de egyikkel sem azonosul vagy enged azonosulni. A menekültekhez, akiknek valószínűleg lenne mesélnivalója, ebben az érzékeny, kiszolgáltatott helyzetben, már csak saját érdekükben sem etikus közelebb lépni – nem is tudunk meg neveket, okokat, terveket, de talán pont emiatt, ezek a fiatal férfiak jórészt olyan árnyékok, imbolygó fekete csíkok maradnak, amilyenekként a magyar polgár- és határőrök éjjellátóiban, hőkameráiban megjelennek. Igazi főszereplő az a szabadkai magyar pap lehetne, aki mikrobuszával rendszeresen jár ki hozzájuk meleg ruhával, élelemmel, imával; a Karácsony este egy részét is velük tölti – nem mintha nem lenne jobb dolga, felesége, gyerekei várják otthon, és néha hiába megy, mert védenceinek csak hűlt helyét találja. Róla ugyan megtudunk néhány konkrétumot, de ahhoz mégsem eleget, hogy tettei, motivációi valódi, eleven kontextusba kerüljenek. Érdekes módon a filmben a legerősebbre a röszkei öntudatos, nyugdíjas polgárőrök hétköznapjait bemutató vonulat sikerült: itt a leggazdagabb az anyag, a legtöbb a spontaneitás, néhol már-már szatirikus erejű felhangokkal (oklevélosztó éves beszámoló), az üldözők–üldözöttek párhuzam ellenpontozásával (töltött káposztás ebéd), és a vadászat-metafora felerősödésével (megfigyelés, bekerítés, folyamatos személytelen beszédmód; a menekülteket csak úgy emlegetik: „ezek”).

Sztori nincs tehát, probléma, téma van a Felsőbb parancsban. És akaratlanul árulkodó mondatok. „Egy oldalról sajnálom őket, más oldalról meg mégse lehet mindenkit befogadni.” – foglalja össze a polgárőr a határvidéki józanságot. „Ez még nem Európa, Európa messze van. Ez csak területileg tartozik hozzá.” – magyarázza az egyik afgán srác a másiknak.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/11 50-50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11652